Menni kell! Kuba - Jégkrém

2024. április 22.

„A forradalom mindent megváltoztat, amit meg kell változtatni az egyenlőség és a teljes szabadság érdekében, és az embereket emberként kezeli.” Ez a Fidel Castro-idézet egy havannai csigalépcső központi tartóoszlopán tűnik fel. Ez önmagában talán nem túl érdekes, hiszen Kubában – és persze leginkább Havannában – rengeteg Fidel Castróhoz és a forradalomhoz kapcsolódó „jelenséggel” találkozhatunk. Csakhogy ez az idézet egy fagylaltozóban olvasható!

A hatalmas, ufóra emlékeztető épület egy belvárosi parkban van, ami először egy több lábú betonkolosszusnak tűnik, de közelebb érve árnyaltabb lesz a kép, feltűnnek szépen ívelt modernista stílusú részletei. Egyre több asztalt, körülötte székeket látunk és rengeteg sorban álló embert. Észreveszek egy 1970-es éveket, a gyerekkoromat idéző táblát is, Coppelia felirattal.

Hogy is van ez? A jégkrémpalota építését a kommunista vezető, Fidel Castro kezdeményezte 1966-ban. Állítólag rajongott a fagylaltért, és persze be akarta bizonyítani, hogy Kubában még jobb és még több ízű fagylalthoz jut a nép, mint az ellenséges Amerikai Egyesült Államokban. Castro titkárnője és bizalmasa, Celia Sanchez volt a projekt felelőse, aki kedvenc balettszereplőjéről Coppeliának nevezte el a helyet.

Kép: A lila autó és a narancssárga nadrágos lány, illetve az előtérben lévő sárga pólós férfi kombinációja a fagylaltozó logójával nagyon tetszett, sietnem kellett a kép elkészítésével, ezért arra már nem tudtam figyelni, hogy a felirat se maradjon le. De álljon itt magyarul: soha nem adjuk fel elveinket

Az ottani „Népligetben” álló jégkrémpalota – mely az évek során Havanna kultikus helyévé vált – bővelkedik érdekességekben, vagy ha úgy tetszik, furcsaságokban. Először is óriási, egyszerre 1000 ember fér el benne. A helyfoglalás épp ezért nem a megszokott módon történik. Először is sorba kell állni – és sor, az mindig van. Az épp sorra kerülőket egy dolgozó odavezeti egy adott asztalhoz, ahol helyet foglalhatnak. Egy asztalnál az összes széket „fel kell tölteni”, csak azután kerülhet sor a következő asztal benépesítésére. Így helyezik el szép sorban az asztaloknál a várakozókat. Persze előfordulhat, hogy egy társaságból így nem mindenkinek sikerül ugyanahhoz az asztalhoz leülnie, hogy van-e apelláta, azt sajnos nem tudom.

Az „étlapon” az ízeknél csak csoki és eper volt feltüntetve, de a „Különlegességek” alatt több izgalmas ajánlat is szerepelt: Tres Gracias, Ensalata mixta stb. Kiderült, hogy ezek a csokinak és az epernek különböző arányú és mennyiségű kombinációi, illetve az sem mindegy, hogy milyen edénykében szolgálják fel… tehát egy gombóc eper és egy gombóc csoki vagy két gombóc csoki más nevet kap.

Kép: Minden retróhangulatú volt a Coppeliában

Eszembe jutott az 1994-ben készült kubai film, a Fresa y Chocolate (Eper és csoki), aminek a kezdőjelenete a Coppeliában játszódik. A filmet Kuba a legjobb külföldi film kategóriában nevezte Oscar-díjra, és nemzetközi hírnevet szerzett. Egészen hihetetlen, hogy idáig eljutott a film, hiszen az LMBT-közösség helyzetét feszegeti a kommunista Kubában.

Az ültetésnél szerencsénk volt, egy asztalhoz kerültünk, rajtunk kívül még két hölgy ült ott. Udvariasan köszöntünk, de aztán mindenki szép csöndben maradt, amíg felvették a rendelést, és kihozták kis műanyag tálkában a pár gombóc fagyit. A hölgyeknek viszont újabb és újabb tálkákat hoztak ki, fagyival. Ők szép nyugodtan az ölükben lévő termoszba kanalazták ezeket, csak egy-egy tálkával ettek. Spanyoltudásunk elég limitált, és nem is éreztük illendőnek a kérdezősködést, de később megtudtuk, hogy szokás innen a családnak vagy barátoknak fagyit vinni, mert itt mindig kapható – ami egyáltalán nem mondható el a boltokról –, ráadásul eszméletlenül olcsó is!

Kép: Minden retróhangulatú volt a Coppeliában

Egészen 2021-ig Kubában ugyanis kétféle pénznem volt érvényben: a konvertibilis és a helyi peso. Az emberek helyi pesóban kapták a fizetésüket, ezzel lehetett fizetni a boltokban, már ha volt áru, illetve a jegyrendszerben kiutalt termékek árát is helyi pesóban határozták meg. Importtermékeket viszont csak konvertibilis pesóért lehetett beszerezni, így azok a legtöbb kubainak elérhetetlenek maradtak. Turistaként az ember csak konvertibilis valutával találkozott, kivéve a Coppeliát, itt csak helyi pesót fogadtak el, emiatt könnyen megfizethető még a kubaiaknak is.

Részlet Ertler Aliz, Menni kell! című könyvéből. A könyvről további információk itt láthatók: www.mennikell.hu

A fényképeket Ertler Aliz készítette (kivéve: nyitó kép).