Fejléc menü

Uzupis, a vilniusi mini köztársaság


2018. szeptember 24.

Litvánia fővárosában, Vilniusban létezik egy városrész, amely önálló köztársaságot alkot, önálló alkotmánnyal és pénzzel rendelkezik. A kerület neve Užupis, nevének jelentése: a „túlparton”, a folyó másik részén lévő terület. Alig több, mint fél négyzetkilométeres, egyik oldala mentén a Vilnia folyó választja el az óvárostól, másik oldalán meredek dombok, a harmadikon pedig a szovjet érából maradt ipartelep. Egy kicsit Szentendre, egy kicsit Montmartre.

A régmúlt századokban a területet leginkább zsidók lakták, a holokauszt során azonban legtöbbjük eltűnt, a zsidó temetőt szétbombázták a szovjetek. Az üres házakat bűnözők és csavargók népesítették be.

Litvánia függetlenné válása előtt ez a városrész Vilnius legelhanyagoltabb részei közé tartozott, elhagyatott, veszélyes hely volt, ezért minden lakást olcsón meg lehetett venni. A kilencvenes években kezdett felértékelődni a terület, a város művészei vettek itt jó áron lakásokat, amelyekben galériákat alakítottak ki, művésztelepeket hoztak létre. Saját zászlójuk, elnökük, alkotmányuk, sőt, még egy 12 főből álló "hadseregük" is van.

cikk_4273_1000_ut_uzupis_2.jpg

Több magyarázatot is hallottam, hogy mit jelent zászlójukon ez a kéz, lyukkal a tenyerén. Az egyik szerint, ha eltakarod a szemed, akkor is látsz. A másik, kicsit elvontabb jelentés szerint: "szeretheted Užupis -t, élhetsz Užupis-ben, de Užupis soha nem lehet a tiéd".

Az ország szimbóluma a trombitáló angyal szobra, amely a szólás- és sajtószabadságot volt hivatott jelképezni és egyben a köztársaság határát is jelöli.

cikk_4274_1000_ut_uzupis_3_uj2.jpg

Néhány passzus az alkotmányukból, mely a város főutcájában több nyelven is olvasható, a teljesség igénye nélkül:

  1. Az embernek joga van a Vilnia folyó mellett lakni, nemkülönben a Vilnia folyónak joga van az ember mellett elfolyni.
  2. Mindenkinek joga van a forró vízhez, fűtéshez télen és tetőhöz a feje felett.
  3. Mindenkinek joga van egyedinek lenni.
  4. Az embernek jogában áll a boldogság.
  5. Az embernek jogában áll a boldogtalanság.
  6. Mindenkinek joga van szeretni és gondjaiba venni egy macskát.
  7. Mindenkinek joga van gondoskodni egy kutyáról, amíg valamelyikük meg nem hal.

Užupis kávézói és bárjai mára kultusszá váltak. Ezekben lehet kapni a legfinomabb kézműves söröket és forró csokoládékat. A környéken található boltok szinte kivétel nélkül kézzel készült termékeket árusítanak: a kerületben nincsen tömegcikket értékesítő ruhabolt.

cikk_4275_1000_ut_uzupis_4_uj2.jpg.png

Az életvitelük is bohém, vidám ünnepi rendezvényekkel, felvonulásokkal, karneválokkal és versfelolvasásokkal színesítik a városka életét.

Ha Vilniusban járunk, kihagyhatatlan Užupis felkeresése.

Ondrej Ildikó

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Porto Santo - A Madeirák Arany-szigete
  • Máramaros és a kizökkent idő
  • Az elveszett város, Petra, ami valójában egy nagyon is élő város
  • Thai terített asztal
  • Elektromobilitás Vietnámban

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
-2024.04.21
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2024.05.14-2024.05.22
összesen 4 időpontban
465 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2024.04.18-2024.04.27
összesen 8 időpontban
740 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2024.04.29
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.04.20
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!