Telefon: +36 1 354 3990

Iroda: 1054 Budapest, Kálmán Imre u. 14.

Magazin

Endrei Judit - A Selyemút szépségei 1. rész

2020. február 6.

Eltelt néhány hónap és a sok egyéb tennivaló után most végre nekikezdhetek mesélni utazásomról, mely a mesés Keletre, egészen pontosan Üzbegisztánba vezetett. Hogy könnyebb legyen az írás, az emlékek felidézése, üzbég zenét hallgatok, miközben az út során készült fotóimat nézegetem. De mindenekelőtt kinyitom úti naplómat…, amit így kezdtem:

„Mennyire hozzá lehet szokni az utazáshoz. Minél gyakrabban kelsz útra, annál természetesebb az érzés.”

Régóta álmodoztam, hogy egyszer eljövök ide, Hívába, Buharába és Szamarkandba. Amikor még a Szovjetunió létezett, azt gondoltam, ej, ráérünk arra még… Aztán a történelem szele elfújta a lehetőséget, hiszen szétesett ez a hatalmas ország. És már Közép-Ázsiába sem volt olyan egyszerű útra kelni, legalábbis a ’90-es években.

Még éppen csak elkezdődött az 1000 út utazási irodával az együttműködésünk, máris nagy örömmel fedeztem fel a sok-sok kínálat között Üzbegisztánt és szépséges városait. Mert amikor korábban Híva, Buhara és Szamarkand nevét meghallottam, egy mesevilág jelent meg előttem. Segített a fantáziám, hiszen sokat olvastam az Ezeregy éjszaka meséit, Naszreddin hodzsa történeteit.

Végre eljött az a májusi nap, elindulhattam, hogy a valóságban is körbejárhassam, megérinthessem, gyönyörködhessek ezekben a mesebeli, a kék minden árnyalatában ragyogó építményekben. Moszkván keresztül repülünk 4 órás átszállással. A nagy repterek a világ minden táján egyformák, éjjel van, mégis óriási a nyüzsgés, mindenféle nációt látok. Itt mindenki jól megvan a másikkal, senkit nem érdekel, ki vagy, honnan jöttél, hova mész tovább. Vannak, akik megpróbálnak aludni, és vannak, akik a várakozás idejét shopingolással töltik. Én inkább csak nézelődöm, kalandozom a világ nagy kozmetikai márkái között, míg a barátnőm bevásárol, legfőképpen a kozmetikumokat. Engem semmi nem tud elcsábítani, évek óta hű vagyok a kedvencemhez.

A reptereken is szeretem nézni az embereket, elképzelni, ki hova és miért repül, vajon örömteli számára az utazás, esetleg ő is új tájakat felfedezni indul, de az is lehet, munka, vagy éppen szomorúság várja az út végén. Bennem örömteli az izgatottság, hiszen megint eljutok oda, ahova vágytam, felfedezhetem, amit régóta szerettem volna.

Hajnalban érkeztünk meg Taskentbe, Üzbegisztán fővárosába. Jólesik, hogy még lehetőséget kaptunk két-három órányi alvásra. Ez tipikusan az a helyzet, amikor azt mondjuk, gyorsan, igaz, keveset aludtunk. De kit zavar ez, amikor reggel vár egy új világ.

cikk_4906_uzbegisztan_khiva.jpg

Gyalog járjuk körbe a várost, és az első benyomás kellemes! Ami legelőször feltűnik, hogy nagy a tisztaság. Ugyanezt tapasztaltuk Iránban is, meg Kínában is. Sok a fa, a park, szökőkutak hűsítik a levegőt, ami most is perzselő, milyen lehet itt nyáron! 1966-ban hatalmas, 7.5 erősségű földrengés tette szinte a földdel egyenlővé a várost. Az újjáépítésben az egész Szovjetunió részt vett, ez jelentősen meghatározza a város jelenlegi arculatát, széles sugárutak, impozáns építmények körös-körül.

Írásos források először a 3. században említik a várost. Eredeti neve Tsots, később Toskant, a kínai és török „kő”, illetve „köves város” szavakból állt össze. A mai város területén az első települések a 4-5. században alakultak ki. Gazdag a történelme, most csak annyit, a 8. században az arab haderők eljutottak a nyugati határig, ugyanakkor ez a terület volt az iszlám keleti határa. A 9. és 10. században a település a számánida birodalom része volt. A városra a 11. században használták először a Taskent nevet. 1220-ban Dzsingisz kán meghódította a majdani üzbég fővárost. A 14. században Timur Lenk visszaszerezte a területet, és egy birodalmat alapított itt, amely 1510-ig működött. A 17. és 18. században I. Péter cár az orosz birodalom részévé tette.

Közben beérünk a város szívébe, megnézzük a Barak-khan és a Kukeldash mecseteket. Természetesen már ezek sem az eredetiek, de újra leírom, engem ez nem zavar, mélyen tisztelem a mai emberek keze munkáját, hiszen ugyanúgy, tégláról téglára kellett felépíteni, csempézni, a mozaikokat összerakni, hogy végül valami szépséges dolog szülessen. No jó, azért attól én is elvarázsolódom, ha 1000-2000 vagy sok ezer éves épületet, műemléket láthatok, érinthetek meg.

cikk_4907_uzbegisztan_szamarkand.jpg

Amikor idegenvezetőnk, László közli, most megyünk a piacra, nagyon megörülök, mert egyszerűen imádom a piacokat. Szentendrén sokszor csak azért megyek le szombat délelőtt, hogy egy kicsit megmerüljek a nyüzsgésben. Lehet, semmit nem veszek, de szeretem legeltetni a szemem a portékákon, a színes kavalkádon. A taskenti piac is magával ragad! Nem tudok betelni a sok gyümölcs látványával, a finom olajos magvak hatalmas választékával. Megcsap a kovászos uborka illata, útitársam, Sándor rögtön vesz is egy kis kóstolót, engem is megkínál. Most is összefut a nyál a számban, ahogy felidéződik az emlék. Az árusok kedvesen kínálgatnak, kóstoljam meg az epret, vegyek a cseresznyéből. Nehéz nem elfogadni, hiszen nagy szeműek, gusztusosak, kelletik magukat, de mosolyogva ellenállok. Sajnos, néhány emlékezetes gyomorfertőzésen átestem már utazásaim során, ezért most már nem merek „csak úgy” kóstolgatni, nem kockáztatom az utazások kellemességét. Csak ami sült vagy főtt, azt eszem meg. Na jó, azért az édességkóstolók rendre elcsábítanak. Ha pedig valamit nagyon megkívánunk, mindig mondom a húgomnak, majd ha hazamentünk, veszünk gyümölcsöt, magokat, és minden mást, és majd jól telepakoljuk a pocakunkat. Tudom, van, aki ezen most jót mosolyog, de én így döntöttem, így érzem magam biztonságban.

A taskenti piacon megállunk egy pékségnél – ki ne hagyják, ha arra járnak –, ahol folyamatosan sütik a kemencében, pontosabban a kemence falán a lepényeket, én sem bírom ki, török egy darabot a frissen sült finomságból. Aztán török még egy falatot…, aztán még egyet…., meg még egyet… nagyon finom!

Metróval folytatjuk a kirándulást. Meglep, hogy itt is milyen udvariasak a fiatalok és a férfiak. Ahogy beszállunk egy metrókocsiba, rögtön felállnak, átadják a helyüket. Ezt tapasztaltam Iránban is, Isztambulban is. Budapesten nem tömegközlekedem, de gyakran mondják ismerőseim, nálunk ilyen elő nem fordul vagy csak nagyon ritkán. Elgondolkodtat…

Amikor a gyaloglásban kellően elfáradtunk, szabadidő következik. A társaság beül egy étterem teraszára. De én nagyon szeretek olykor kicsit „elkódorogni”. És néha jólesik egyedül lenni. A közeli parkban keresek egy padot… Azaz csak keresek, de nem találok. Hamar rájövök, hogy errefelé az emberek nem padokon üldögélnek, hanem a földön. Hát én is leterítem a kabátom, kibújok a cipőmből, és nemcsak leülök, hanem elheveredem a fűben. Elmajszolom a még otthonról hozott „madárlátta” almámat, nézem a fák koronáját, a kék égboltot és boldog vagyok, hogy eljutottam ide.

Endrei Judit

Cikkek szűrése

bezárás

 

 

Kedves Utasaink!

Tájékoztatni szeretnénk Önöket arról, hogy megelőzés céljából irodánkban a személyes ügyfélfogadás jelenleg szünetel. Kollégáink továbbra is elérhetők e-mailben és telefonon hétfőtől péntekig 9-18 óra között. 

Kollégáink elérhetőségeit ITT láthatják.

A tájékoztató teljes tartalma ITT olvasható.

 

Megértésüket köszönjük!