A madagaszkári csoda és rejtély - 2. rész

2020. április 20.

A malgasok a mai napig nagyon közel élnek a természethez, és valószínűleg pont emiatt, a spirituális világhoz is. Amit mi itthon a fejlett világunkban próbálunk visszahozni, megtanulni, egyre nagyobb divatját éljük a spirituális könyveknek és tanfolyamoknak, az Madagaszkáron természetes a lakosok körében. Óriási jelentőséget tulajdonítanak az álmaiknak és a megérzéseiknek, erősen hisznek az asztrológiában, illetve a jó és rossz szellemekben, vagy egy-egy hely, ember vagy tárgy negatív vagy pozitív aurájában, kisugárzásában.

Térjünk át a malgas filozófia és mindennapok másik alapjára, a családközpontúságra, és az ezzel összefüggő kötelező tiszteletre egymás iránt. Ez egy újabb nagy különbség a mi és az ő kultúrájuk között: míg Európában egyénközpontú a társadalom, addig Madagaszkáron az egyének mindent alárendelnek a családnak. A család azonban nem csak a szűk családot foglalja magában. Van egy madagaszkári szó, amely nem létezik a magyar nyelvben, ez a „fihavana”, amely a tágabb értelemben vett családot jelenti, és amelyet nem csak vérrokonság alapján határoznak meg, ebbe tartozik például a szomszédság, a falu és a kerület, akikkel közelebbi kapcsolatban áll és él együtt a mindennapokban az adott család, illetve mások, akikkel valami miatt a család sorsa össze van kötve. Őket tehát ugyanúgy a tágabb családhoz tartozónak tekintik, mint a vérrokonsági fokot, mert hisznek abban, hogy Isten keze irányítja, kikkel vannak kapcsolatban.

A családokban a legnagyobb tisztelet mindig az időseket illeti, akiknek rengeteg előjoguk van. Kevés helyen látni a világon olyan szép öreg embereket, mint Madagaszkáron, ez azért van, mert az időseknek tartásuk, büszkeségük, valamint kiemelt társadalmi helyzetük van. Mit jelent a gyakorlatban a családközpontúság? Konkrétan például azt, hogy a madagaszkáriak ahelyett, hogy egy autót vennének, nyaralni mennének, vagy egy szebb házat építenének maguknak, az összes megtakarításukat a szép és illő, nagyszabású temetésre és a sírra költik. A fiatal madagaszkári házaspárok ahelyett, hogy megalapoznák a saját életük pilléreit, először az idős szülőknek építenek házat és eltartják őket. A család jobb anyagi körülmények között élő tagja ahelyett, hogy a saját meggazdagodását helyezné előtérbe, befogadja a nehezebb helyzetben lévő testvérek gyermekeit, átvállalva minden költséget és felelősséget.

A társadalmi felelősségvállalás egyéni szinten is jelentős: a madagaszkáriak, akiknek bár maguknak is kevés anyagi lehetőségük van, gyakran adnak segítséget a náluk is nehezebb helyzetben lévő embertársaiknak, illetve érzékenyek a szociális problémákra. Értékrendjük szerint a tisztelet minden embert megillet, és rendkívül udvariasan beszélnek egymással. Madagaszkáron ugyanúgy, mint például a vele egyébként semmilyen más szempontból össze nem hasonlítható Svédországban, ha valaki gorombán, udvariatlanul beszél, az falakba ütközik és mélyen megsérti a másikat. Nem ítélkeznek mások felett, elfogadják embertársaikat olyannak, amilyenek, amely szintén a teremtő által eleve elrendeltetésbe vetett hitükből fakad – a nehéz személyiségeket az Isten ilyennek teremtette. A malgasok nagyon szelíd, békés és mosolygós emberek, melyet a közmondásaik is jól jellemeznek: „Ne várj a boldogságra, hogy mosolyogni tudj; mosolyogj, és boldog leszel.”, „Itt egy csupor méz, csak félig van tele, de a szívem teletölti.”

Talán most már érthető, miért valósulhatott meg Madagaszkáron mind a békés együttélés „malgas csodája”, mind pedig a társadalmi elszegényedés „malgas rejtélye”. A madagaszkári kultúra, eme nem feltétlen csak pozitív következményei ellenére is lenyűgöző és sokszínű, melyről utazásunk alatt közelről is meggyőződhetünk. Amellett, hogy megcsodáljuk a sziget gyönyörű és egyedülálló természeti látnivalóit, különleges állat- és növényfajait, ez is utunk egyik nagy élménye lesz. A sziget és a lakosok kultúrája viszonylag érintetlen, nincs még jelen a tömegturizmus és ennek negatív hatásai. Autentikus, valódi élményeket gyűjthetünk utazásunk során, és az lesz a benyomásunk, mintha egyúttal időutazást és spirituális utazást is tennénk!

 Képek (kivéve a nyitó kép) és szöveg: Somogyi Orsolya