Menni kell! Kína - önkéntes

Van egy állat, amit gyerekkorom óta kedvelek, de nehéz a saját élőhelyén megfigyelni. Ez az óriáspanda. Igen, egy plüsspandával kezdődött a szerelem, de aztán a kezdeti vonzódás komoly érdeklődéssé vált. Lenyűgözőnek tartottam, hogy az evolúció létrehozta ezt az állatot, és még inkább, hogy még nem halt ki. Ugyanis étrendjét 99 százalékban a bambusz alkotja, és nagyon alacsony a születési rátájuk. Természetes elterjedési területük Kína déli és keleti részén, valamint Mianmar és Vietnám északi részén húzódott, de napjainkra csak egy apró folt maradt meg ebből az itt élő lakosság robbanásszerű terjeszkedése és az ezt követő erdőirtások miatt.

Képfelirat: Takarítás, bambuszhordás, etetés: az önkéntesek feladatai

Néhány évtizede még erősen veszélyeztetett faj volt, ám a kínai és a nemzetközi erőfeszítéseknek köszönhetően egyedszámuk növekszik, bár a vadon élőkről nehéz pontos adatokat tudni, hiszen szinte megközelíthetetlen az élőhelyük. Kínán kívül kb. 20 ország állatkertjében láthatunk pandákat, amelyek a kínai kormány tulajdonában maradnak, néhány évre „adják kölcsön” őket, azaz az óriáspandák fontos diplomáciai eszközzé váltak.

Képfelirat: Takarítás, bambuszhordás, etetés: az önkéntesek feladatai

Az 1990-es évek elején csak három európai állatkertben élt panda, ezek közül az egyik a londoni volt. Két barátnőmmel 1991 nyarán elstoppoltunk Londonig, s az ott töltött nyarat nagyon kevés pénzből sikerült finanszíroznunk. Az egyik legnagyobb kiadás az állatkerti belépő volt, de hát nem lehetett kihagyni. Barátnőim körbejárták az egész állatkertet, én viszont órákat töltöttem a pandánál. Akkor határoztam el, hogy egyszer az élőhelyére is eljutok.

Kína Szecsuán tartományában, ami az óriáspandák megmaradt élőhelye, van a Wolong Panda Base nevű rezervátum. E kontrollált, felügyelt, de mégis természetes környezetben működő, nagy területen található „park” lehetőséget biztosít az itt élő állatok megfigyelésére, tanulmányozására. 2008 tavaszán egy hatalmas földrengés a pandák élőhelyének 80 százalékát érintette, és több mint 500 négyzetkilométer teljesen megsemmisült. A Wolong Panda Base nagy részét is tönkretette. Ezen hír hallatán eldöntöttem, itt az idő. Elkezdtem nézegetni, milyen módon tudom ezt megszervezni. Az önkéntes munka mellett döntöttem, mert így napokon át, testközelből tudom megfigyelni a pandákat, és olyan dolgokat is láthatok, ami az „egyszeri” látogató számára nem lehetséges.

Képfelirat: A többi önkéntessel a közeli kisvárosba, Ya’anba kirándultunk, a fedett hídon sok érdekes üzlet van. Elodie, a narancssárga pólós lány tudott kicsit kínaiul, enélkül egy ital rendelése is nehéz lett volna

Egy angol ügynökség kínálatában bukkantam rá a Bifengxia Panda Centerre. Ezt 2002-ben hozták létre, egyrészt mert a Wolong Center kezdett túlzsúfolt lenni, másrészt egy betegség vagy fertőzés kitörésének veszélye is nagy aggodalomra adott okot, ennek megakadályozására osztották fel két különálló populációra a pandákat. Pár év múlva be is bizonyosodott, hogy egy második központ létrehozása jó ötlet volt, Wolong pandáit ide tudták evakuálni.

Az egyetlen problémám a részvételi díj volt, nagyon magasnak találtam. Nem voltam rest, addig kutattam az interneten, míg egy Csengduban (Szecsuán fővárosa) működő utazási iroda kínálatában is találtam pandaönkéntes-programot, az angol ár töredékéért. Néhány hét alatt sikerült is e-mailben leszervezni mindent. Izgalmas volt azért 300 dollárt átutalni egy kínai bankba, de a megérzésem azt diktálta, hogy rendben lesz minden, megbízható a cég. És minden rendben is volt. A KLM-nek Amszterdamból közvetlen járata volt Csengduba, a repülőjegy éppen akciós is volt, úgyhogy készen álltam a pandakalandra.

Képfelirat: Takarítás, bambuszhordás, etetés: az önkéntesek feladatai

A repülőtérről taxival mentem az e-mailben megadott címre, egy meglehetősen lepattant irodaépületbe. Mark, akivel leveleztem, egy jobb napokat látott irodában dolgozott, de jól tudott angolul, és a kezembe nyomott mindenféle kínai írásjelekkel teleírt papírt, amit majd a megérkezésemkor kell átadni. Elkísért a buszállomásig, megtanította a városka nevét, ahol le kell szállnom, és elbúcsúzott. Pár óra múlva megérkeztem, sötétben és esőben, de csak sikerült megtalálnom a pandaközpontot. Akkor senki nem volt már ott, aki tudott volna angolul, de mindent meg lehet oldani, megkaptam a szállásomat egy hangulatos, bár nagyon hideg, régi építészeti hagyományokat követő ház egyik szobájában.

Képfelirat: Az önkéntesek szálláshelye

Tíz napot töltöttem a csodásan zöld, magas hegyekkel körülvett központban, hetven panda társaságában. Néhány napig én voltam az egyetlen önkéntes, de aztán jött pár angol és francia fiatal és egy maláj hölgy, örültem a társaságuknak, főleg az esti étkezéseknél, ahol remek szecsuáni finomságokat ízlelhettünk meg, nagyon olcsón.

Képfelirat: A többi önkéntessel a közeli kisvárosba, Ya’anba kirándultunk, a fedett hídon sok érdekes üzlet van. Elodie, a narancssárga pólós lány tudott kicsit kínaiul, enélkül egy ital rendelése is nehéz lett volna

A pandák csak bizonyos életkorig tűrik meg más fajtársuk társaságát, úgyhogy általában külön életteret kell nekik biztosítani. Engem abba a szekcióba osztottak be, ahol öt, lassan ivarérett állat volt. Naponta ki kellett takarítani a szabadtéri és fedett területüket, meglepve tapasztaltam, hogy semmi szaguk nincs, az ürülékük illata – ezt a szót kell használnom – is leginkább a szalmáéra emlékeztetett.

A központi raktárból jó nagy csomó bambuszt kellett hoznom, segítettem a kiegészítő táplálékok (répa, magokból összetapasztott kenyérféle) adagolásánál és az etetésnél is. Volt pihenőidő is, úgyhogy a többi szekció pandáit is megcsodálhattam. A közeli pandaóvoda nem mindennapi látvány: a tucatnyi kölyökpanda itt játszik, bukfencezik, birkózik. A kedvencem mégis a „rám bízott” öt panda volt. Mindegyiknek volt neve, ezeket megtanultam, és pár nap elég volt arra, hogy lássam, mennyire más személyiségük van: melyikük éhes állandóan, melyikük agresszívabb, lustább stb.

Képfelirat: Takarítás, bambuszhordás, etetés: az önkéntesek feladatai

Tanúi voltunk egy pandaköltöztetésnek és egy kísérletnek is, ahol egy fogamzóképes nőstényt és a kiszemelt hímet próbálták egy tévékészüléken lejátszott filmen keresztül megtanítani a párosodás fortélyaira.

Ha már egyszer ott vagyok felkiáltással, a program végére a párom is megérkezett, és további néhány hetet töltöttünk Szecsuán és Jünnan tartományban. De ez már egy másik történet.

Részlet Ertler Aliz, Menni kell! című könyvéből. A könyvről további információk itt láthatók: www.mennikell.hu

A fényképeket Ertler Aliz készítette (kivéve: nyitó kép).