Szardínia-Korzika körutazás

2018 szeptember

A budapesti késő nyárból szállt velünk a mediterrán késő nyárba repülőnk. A verőfényben gyönyörűen rajzolódott ki  alattunk a Dalmát partvidék csipkés vonala, majd a forró, száraz nyár által barnára érlelt Közép-Itália és a Tirrén-tengeren túl Szardínia szigete. Már messziről vezette szemünket a meredek, sziklás Capo Caccia foktól  a hosszú öböl vonala Alghero  különleges városának tornyaiig, de gépünk kapitánya megajándékozott minket a landolás előtt egy szép ívű tiszteletkörrel Porto Torres, az Asinara-félsziget, és Dél-Korzika panorámája felett, mielőtt még ráfordult a piciny repülőtér betoncsíkjára. Első kézzel fogható találkozásunk a szigettel és annak különleges kultúrájával rögtön egy ősi nuraghe-lelőhelyen volt, ahol elkezdtük ízlelgetni azt, hogy itt bizony igencsak más dimenziókban gondolkodtak, éltek, alkottak embertársaink (elődeink) vagy négy-hatezer évvel ezelőtt, mint ahogyan mi ezt mostanság megszoktuk. Igazából időnk sem volt átvenni ezt a rezonanciát, sem értelmezni… Szállásunk gyors átvétele után máris  egy másik, immár jóval könnyebben kezelhető korszakba, a színpompás középkorba léptünk, ahogyan áthaladtunk az ősi város tornyai, bástyái között. A katalán múltú, nyelvű és kultúrájú város romantikus, szűk utcáit elegáns paloták szegélyezték; vörös, ágas-bogas korallok, Aragón Alfonz, a 4 homlokpántos mór fej és Don Juan D’Austria emlékei között sétáltunk, fejünk felett az utcákon mint karácsonyi díszeket, a neves olasz (szárd) divatdiktátor formabontó, színes lampionjainak százait ingatta a lágy szellő. Másnaptól ismét visszacsöppentünk a több ezer éves nuraghek világába. Tonnányi kövekből összerótt bámulatos erődök, mészkő sziklákba vésett templomok, ősi hiedelmek és kultúrák nyomai, törzsi-nemzetségi területeket vigyázó őrtornyok, csiszolt-vésett-faragott szobrok, eszközök tömege nyűgözött le. Rövid időre, üdítően frissítette fel ezt az ősi műemlék tömeget Cagliari mozgalmas tereinek, sétáló- és vásárló utcáinak embertömege, s az abból kiemelkedő elefánttorony és a különleges katedrális tornya. És üdítően egyedi látvány volt Oristano környékén olyan hófehér homokos, valószínűtlenül kék vizű strandon fürödni, ahol nem egymást taposták a turisták ezrei, hanem gyakorlatilag csak mi, alig húszan gyönyörködtünk a természet ezen szépségében. A parttól alig 100 méterre addig soha nem látott zárt, zöld függönyként borult össze fölöttünk és védett a még mindig perzselő napfénytől a mediterrán fenyők lombkoronája majd' két hektárnyi területen. Utolsó szardíniai napunkon délelőtt egy picit még az eső is megpermetezett minket, így Castelsardo sziklaszirtjén meredező genovai fellegvárat csak igen sietősen tudtuk megtekinteni. Santa Teresa-ból induló kompunk fedélzetéről a masszív, sós szélben, a Tirrén-átjáró jellegzetes áramlataival küzdve kezdtük szemrevételezni Bonifacio festőien rombolt, szél által kipreparált szikláit.

A kompút egyben hajókirándulás is volt, és még az egész késő délután-este a miénk volt, hogy felfedezzük ennek a mesékbe illő városnak a csodáit. A szállodánk a francia idegenlégió egykori tiszti garnizonjában volt, melyet zseniális, a franciákra jellemző eleganciával terveztek át és minden részletében élmény értékű belsőépítészeti megoldásokkal tettek abszolút kuriózummá. A legendák városa, melyben V. Károly, Aragón Alfonz és maga Bonaparte Napoleon is megfordult, sorra tárta fel csodáit. A központi ciszternát, a tengeri temetőt, az „én házam az én váram” szellemiségben épült, erődszerű pisai-genovai házakat, a túlhajló sziklán a tenger felett egyensúlyozó, fecskefészekként a sziklákhoz tapadó házcsokrokat és a pazar eleganciájú, a legtrendibb építészeti és design megoldásokkal megépített yacht kikötőt tekintettük meg. Ettől a naptól kezdve Korzika, a „szépség szigete” kápráztatott el minket hosszú napokon át. Vörösen izzó gránittömegével, a tengerből meredeken égbe törő hamuszürke-kéklő, zöldes hegyóriásaival, teljesíthetetlennek tűnő szerpentinjeivel, hatalmas tömegű, buja, övezetes növényzet tömegével, és a mindezt körbeölelő tintakék tengerével. A szurdokvölgyekbe ékelődő, szamárhátú évszázados hídjaival, Gustave Eiffel társasága tervezte vasútvonalaival, viaduktjaival, impozáns méretű citadelláival, a hullámokat törő genovai őrtornyaival, Kolombusz Kristóf és Bonaparte Napoleon emlékével. És számos milliőjével, hangulatával. Calvi citadellája, polifón férfi kórusainak hangja és az esti fényekben csillogó kikötője még azokat is magukkal ragadták, akik igazán rutinos Korzika-járók. Sajnos az idő repült, leperegtek értékes perceink, túl hamar kaptuk meg kabinjaink kulcsait a hatalmas komphajón, mely éjszaka szelte át a Ligur-tengert, és hajnalban értük el ismét a kontinens partjait. Nyolc nap. Idén ennyi jutott erre a két mediterrán szigetre….

Tanács Gábor