Kazahsztán, a sztyeppén túl

2019. október 7.

Kazahsztánról általában a végtelen sztyeppék jutnak az ember eszébe, ahogy a szeptemberi út megnevezése is ezt sugallta. Az ország természeti képe ennél azonban jóval változatosabb, a sivatagoktól a hóborította magashegységekig igen változatos tájakat fedezhetünk fel az országban barangolva. A következő képekkel és rövid leírásokkal ezt a változatosságot szeretném bemutatni az ország déli részének példáján.

Az Altyn Emel Nemzeti park Kazahsztán legnagyobb nemzeti parkja, területe (5200 km²) meghaladja egy átlagos magyar megye területét. Almatiból kb. 3 órás autózással érhető el a park központja Basshi falucskában. A tömegturizmus még nem érte el ezt a területet, így a turistákat kiszolgáló infrastruktúra is csak most kezd kiépülni.

A nemzeti park neve mongol eredetű, nevének magyar fordítása „arany nyereg”. Egy legenda szerint, amikor 1209-ben Dzsingisz kán seregei itt vonultak keresztül Közép-Ázsia meghódítása során, a lemenő nap fényében aranyszínben tündöklő, elsárgult fűvel borított hegynyeregre tekintve Dzsingisz kán felkiáltott, hogy „ez egy arany nyereg!”. Így ez lett a neve az 1996-ban alapított nemzeti parknak. A Dzsungár-alatau vonulata és az Ili folyó között húzódó park területén változatos felszínformákat tanulmányozhatunk, de fontos küldetése a parknak az őshonos állat és növényvilág védelme, megőrzése is. Sajnos egy-egy túra során ritkán találkozhatunk a legismertebb védett állatokkal, amelyek közül a legismertebbek a Przsevalszkij-ló, a türkmén kulán (vadszamár), az argal (vad juh) és a golyvás gazella.

A park területének túlnyomó része félsivatagi jellegű, de egy-két forrás fakad a déli, alacsonyabb térszínein. Minbulak közelében fakad a Walikhanov-forrás, amely körül egy kis oázis alakult ki, ázsiai nyárfa ligettel. Az oázis névadója Shoqan Walikhanov (1835-1865) a kazah történetírás és néprajz kiemelkedő alakja, aki a kazah tudományos akadémia névadója is. Az orosz hadsereg tisztjeként meghatározó szerepe volt Dzsungária és Turkesztán kínai részének feltárásában, megismerésében.

Egyik legismertebb látványossága a területnek a Kyshi- és Ulken-Kalkany hegyvonulatai közt kialakult „éneklő dűnék” csoportja. Az Ili folyó hordalékából kifújt homok 150 m magas dűnékbe rendeződött, amelyek az állandóan fújó szelek hatására sem mozdulnak el helyükről, ugyanis a szélirány évszakosan változik és amennyi homokot átfúj a bucka egyik oldaláról a másikra a nyugati irányból fújó szél, a szélirányváltás után visszafújja. A turisták azonban nem-e jelenség miatt keresik fel a dűnéket, hanem azért, hogy a tetejére felmászva fenéken „lecsússzanak”, mert ahogy tolják magukat lefelé az alul nedves homokon elcsúszó száraz homok hangot ad ki. Persze ez a hanghatás úgy is elérhető, ha lefelé futunk a dűne oldalán hirtelen irányváltásokkal és ekkor is hallatja az énekét a dűne.

A nemzeti park keleti részén húzódik a Katutau vonulata. Az egykori vulkáni területen különféle szórt vulkáni kőzetek vannak a felszínen, amelyekbe mély völgyeket vágott az időnként nagy intenzitással érkező csapadék és hóolvadás után lefolyó víz. A száraz időszakokban a szél formálja tovább a sziklákat és egy igen változatos, lyukakkal tagolt, vörös színével a Marsot idéző táj alakult ki.

A nemzeti park legkeletibb részén teljesen más kőzetek építik fel az Aktau (Fehér-hegy) vonulatát. A különböző üledékes kőzetek anyaga 50-20 millió évvel ezelőtt rakódott le különféle üledékgyűjtő medencékben. A több mint 1000 m vastag rétegsort homok, kréta, agyag, gipsz és egyéb üledékek alkotják. A hegyvonulatot mélyre vágódott kanyonok tagolják, amelyek feltárják a különböző színű rétegeket.

Az Aktau vonulatát időszakos vízfolyások völgyei szabdalják. A rétegsor alját vörös színű agyagos rétegsor alkotja. Az időnként lezúduló villámárvizek vádikat mélyítenek a felszínbe.

A sivatagi éghajlaton talaj nem alakul ki a felszínen, így a kőzetek eredeti színe, rétegződése jól tanulmányozható. Minél magasabbra kapaszkodunk, annál jobb kilátás nyílik a területre. A kép bal alsó sarkában autóink érzékeltetik a méreteket. A nemzeti park autóállománya főként UAZ-okból, Lada Nivákból áll, amelyeken külön élmény a földutakon a több órás autózás.

A legfelső rétegsor a névadó fehér színű üledékekből áll. Átlagos erőnléttel kb. 40 perc alatt lehet felkapaszkodni a kanyonból a jó kilátást biztosító peremre. Lábunk alatt a kanyon alsó szakasza és az időszakos vízfolyás medre kanyarog. A lemenő nap fényében még élénkebb színben pompáznak a hegyek.

Az Altin Emel Nemzeti Parktól délre, az Ili folyó egyik mellékágát is érdemes felkeresni. A Charin folyó vízrendszere négy kanyonrendszert alakított ki az elmúlt évmilliók során. 2004 óta e terület is nemzeti park. A kanyonrendszer legismertebb tagja a Kastélyok-völgye, amely a Charin folyó egyik mellékvölgye. A 100 m mély kanyonban 3 km-es sétával érhető el a Charin folyó.

A Kastélyok-völgye változatos formakincse annak köszönhető, hogy változatos homokkő és lejtőtörmelék üledékekből áll a rétegsor, amelyet a víz és szél eltérő módon pusztít és így változatos homokkő-oszlopok, tornyok és köztük szűk hasadékok jöttek létre. A 3 km-es séta minden perce más és más érdekes látnivalót kínál, de ha valaki nem tud lesétálni, az is kényelmesen le tud jutni a folyóig, mert a folyóparton üzemelő öko-camping autói gondoskodnak a lejutásról.

A kanyon alsó szakaszán megváltozik a kőzetek színe és a vöröses színű homokköveket fekete vulkáni kőzetek váltják fel. A Kastélyok-völgye a gyors sodrású Charin folyónál ér véget. A sivatagi környezetet üde folyómenti oázis váltja fel.

A Kastélyok-völgyét nem csak lentről, hanem fentről is érdemes megtekinteni. A peremen végig sétálva fantasztikus panorámában gyönyörködhetünk. Több ösvény vezet a völgy leglátványosabb, helyenként egy méternél is keskenyebb gerinceken található kilátópontjaira, azonban a tériszonnyal küzdők jobb ha csak távolabbról élvezik a kilátást.

                                                                                                                                                     dr. Mari László
egyetemi docens
Földrajztudományi Központ, Természetföldrajzi Tanszék
és Földrajz- és Földtudományi Intézet oktatója