Az óriáspandáktól az Avatar hegyekig - 1. rész

2022. június 2.

Pár évvel ezelőtt hirtelen felindulásból utaztam Kínába, és rendkívül pozitívan csalódtam. Főleg a tisztaság, a vendégszeretet és a temérdek látnivaló nyűgözött le. Az új utazásom alkalmával a cél a délnyugati régió felfedezése volt, lezárásként pedig az ősi Főnix várost és a Cameron által világszerte ismertté tett Zhangjiajet választottam.

A 17 milliós Chengdu, az egykori „brokátváros”, Szecsuán fővárosa szemerkélő esővel fogadott. Az időjárás-előrejelzés folyamatos zivatarokat jelzett, ami a szubtrópusi monszun utolsó heteiben nem is lett volna meglepő. Szerencsére két nap kivételével csak éjszaka esett, nappal ragyogó idő kísérte utunkat. A magas hegyek között a páratartalom se emelkedett az elviselhetetlen szintre.

Szecsuán nem csak fűszeresen

Chengdu nyüzsgő metropolisz, felhőkarcolókkal, kiterjedt metróhálózattal, csodálatos főtérrel (rajta Mao óriási szobra). Van egy része a városnak, ami meghitt, zöld és tradicionálisan kínai, a hutong, az óváros. Itt sétálva mintha egy másik korba repültünk volna. A furábbnál furább ételeket kínáló számtalan utcai étkezde között széksorokat láttunk, ahol fura emberek szokatlan fémtárgyakkal matattak az üldögélők feje körül. Ez volt a hagyományos chengdui fültisztítás, nem vitt rá a lélek, hogy kipróbáljam…

Chengdut a Panda Központért keresik fel legtöbben. A panda a világ egyik legszerencsétlenebb állata, kész csoda, hogy az evolúció eddig nem törölte el: főként kis energiatartalmú bambuszon él, amiből napi 15-20 kilót is megeszik, az anya 100 gramm körüli picit hoz világra augusztus környékén, ikerszülés esetén csak egy utódját neveli fel. De a bambuszrágó fekete-fehér 80-120 kg-os óriások tényleg nagyon édesek, valószínűleg ezért választotta a WWF az állatvédelem jelének! Maga a központ meglepően zöld, alig van kőépület, a macik az eredeti környezetükhöz hasonló bambuszerdőben élnek. Kínában nagyjából 3000 példány él szabadon, az állat az ország nemzeti kincse.

Mivel augusztus a szabadságolások ideje Kínában, a központban is hömpölygött a tömeg. Reggel érkeztünk, akkor van az etetés, így garantált, hogy látunk pár üldögélő és bambuszt rágcsáló élő plüssmacit.

Másnap az Emei-hegy környékére utaztunk szupervonattal, hogy a Minjiang, a Dadu és a Qingyi folyók összefolyásánál található, leshani óriás Buddhát megmásszuk. A 71 méteres ülő szobor korának legmagasabb szobra volt.

Építése 713-ban kezdődött egy kínai szerzetes, Haithong vezetésével. Azt remélte, hogy a Buddha lecsendesíti az örvénylő vizet, amely akadályozta a folyón közlekedő hajókat. Amikor az építkezés finanszírozása veszélybe került, a legenda szerint kitolta a saját szemét, hogy ezzel is bizonyítsa odaadását és őszinteségét. Halála után az építkezés leállt, de egy katonai kormányzó anyagi támogatásának segítségével a szerzetes tanítványai 803-ban befejezték az építkezést. A szobor csodával határos módon épen úszta meg a 2008-as szecsuáni földrengést.
Két irányból közelíthető meg a monstrum, először hajóról néztük meg, majd egy hegyi ösvényen kapaszkodtunk fel a feje búbjáig. A lefelé út az ülő figura oldalában órákig tartott, itt tapasztaltam meg először, hogy a helyiek felfelé zergeként szökellnek, egy lépcsősoron viszont képtelenek normális tempóban leereszkedni. A szobor méretei impozánsak, vállszélessége 28 méter, a lábujjának körmei emberméretűek. A fekvése csodálatos, az Emei-hegyre néz, maga a hegy, amiből kivájták, egy fekvő Buddhára hasonlít messziről, aminek a szívénél van a szobor.

Sajnos nem hagytam elég időt Szecsuánra, a másik nevezetesség, az Emei Aranycsúcsán álló Jin Ding-kolostor és a 48 méteres arany Buddha kimaradt (egyébként május a legjobb a kolostor meglátogatására, ekkor színes ruhás szerzetesek lepik el a világ minden tájáról).

Az ősi Kína

Lijiang, a Yuhe folyó mellett épült ősi város a selyemút egyik fontos csomópontja volt. A város megőrizte ősi báját, olyan, mintha egy élő díszlet lenne. A folyócskát több száz híd íveli át, a faházak gazdagon díszítettek, és virágerdő díszít minden kis zugot. Az utcákon naxi népviseletbe öltözött asszonyok sétálnak. Az egész egy kínai Velence, bár ezt a jelzőt Fenghuangra szokták aggatni, arra a városra, ahol a túránkat zártuk. Különösen szép a város naplementében, amikor a színes lampionok világítják be az utcákat (csak az esti tömeg ne lenne…).

Az ősi város fölé a Jade-hegy havas csúcsa magasodik, varázslatos mesevilággá változtatva a települést (a Black Dragon pool felől nézve a legszebb a csúcs). A csúcsot használva díszletként, 3500 méter magasban rendezik az ország egyik leglátványosabb szabadtéri produkcióját, több ezer amatőr szereplő részvételével. Ehhez fogható szenzáció csak a Li folyónál van, Yangshouban.

A környék is tartogat meglepetéseket, az Ugró Tigris szurdokot a világ egyik legszebb természeti képződményének tartják, az 50 kilométerre fekvő Shiguzhen városnál van a Jangce folyó első nagy kanyarulata, csodálatos látvánnyal kápráztatva el az idelátogatót. A kilátóponthoz vezető ösvényeken anno a nagy Kublaj kán serege masírozott!

Lijiang kiváló kiindulópont a főleg tibetiek által lakott Shangri-La felfedezésére is.
Chengdu és Lijiang között még nem épült gyorsvonat, de következő úti célunkat, Dalit már vonaton értük el. A Cang-hegység láncolata és az Erhaj-tó között elterülő Dali (Tali) nem egy település, hanem egy prefektúra neve, több város alkotja. A modern Daliban, Hszikuánban, a tó partján laktunk, ahonnan busszal az óváros több mint egy órára fekszik (4-es és 8-as busz). Az óváros szürke cseréptetős házai, meredek utcái, a háttérben terpeszkedő hatalmas hegycsúcs Andok-béli tájat varázsolnak Jünnan állam közepére.

Ezt még tetézi a népviseletben sétáló párok látványa, a kézművesek boltjai.
Az óvárostól pár száz méterre található a kínai építészet gyöngyszeme, a Chongshen-templom, illetve a világhírű Három Pagoda. A templomegyüttes bejárása jó félnapos program, de akár csak ezért is érdemes idelátogatni. (Kora reggeli vonatot választva egynapos kirándulásként is megvalósítható Lijiangból.)

A hegy libegővel érhető el, a tavon pedig komphajó közlekedik. Mindkettőre hamar elfogy a jegy, érdemes előre gondoskodni róla.

Sárkánykapu és kőerdő

A tartományi főváros, Kunming szürke nagyváros (egyelőre, de óriási építkezések folynak a belvárosban). Van pár szép régi utcája, egy csodálatos kolostora, a Yuantong-templom, de ide a természetért jön a látogató!

Kunming legcsodálatosabb kilátópontja, a Sárkánykapu (Dragon Gate) egyike azoknak a csodáknak, amiért érdemes Kínába utazni.

19 kilométerre a belvárostól, az egyik metróvonal végén a Nyugati-hegyek (Western Hills) oldalában, 2500 méter magasan vezet a pagodákhoz a hegy oldalába vájt ösvény. Mi eltévesztettük az irányt (libegő – gyalogút – elektromos autó), így kétszer is sokat kaptattunk a kapuhoz, a Dianchi-tó fölé magasodó sziklaorom látványa mindenért kárpótolt.

A legnagyobb látványosságért két órát kell buszozni, Shilinben áll a kőerdő. Az erózió formálta mészkőképződmények 270 millió évesek. A legenda szerint Ashimát, a Yi törzs szépséges leányát elrabolta egy gonosz földesúr fia, és házasságra kényszerítette. Szerelme azonban a lány után sietett, és három napon, három éjszakán át tartó küzdelemben legyőzte az elrablót. Ám amikor hazafelé tartottak, Ashimát elsodorta a megáradt folyó, s a lány megfulladt és kővé dermedt. Sziklája ma is a legszebb és leghíresebb a kőerdőben.

Ha királylányt nem is láttunk, fantasztikus természeti képződmények sora kápráztatott el. Jó lett volna még egy nap: a környéken van egy csodálatos tó és egy vízesés is. (Kínában lassan megszoktuk, hogy a közeli látványosság minimum 100 km-t jelent, így nem is próbálkoztunk aznap eljutni oda.)

Cikk és fotók: Posztós János