A sárkánygyíkok földjén Indonéziában

2020. június 29.

Indonézia számtalan természeti és ember építette csodája között előkelő helyet foglal el a Komodo Sárkánygyík. Ezeknek a példátlan de már veszélyeztetett varánuszoknak a védelmére 1980-ban az indonéz kormány megalapította a Komodo Nemzeti Parkot. Mivel a park nem csak a sárkánygyíkok utolsó természetes élőhelye, de a környező tenger is különleges víz alatti biológiai sokszínűségével, 1991-ben az UNESCO felvette a világörökségi listára. Ma megközelítőleg 2500 példány él a nemzeti park területén.

Avaranus komodoensis, a Komodo varánusz a világ legnagyobb és legősibb élő gyíkja. Mivel nincs természetes ellensége, csúcsragadozónak is nevezhetjük. A Komodo Nemzeti Park területe magában foglalja Komodó, Rinca, Nuda Kode, Gili Motag szigeteket, ahol a varánusz természetes élőhelyei találhatók. A 80-as évekig Floresz szigetének nyugati és északi partjainál is éltek, de a természetes élelmük hiányában ott már nem élnek. A helyi lakosság levadászta a szarvasokat és vaddisznókat.

Ki és hogyan fedezte fel ezeket a csodás gyíkokat?

A történet szerint az 1910-es években egy lelkes úttörő repülős kitalálta, hogy kezdetleges repülőgépével az indonéz szigeteken ugrándozva eljut Ausztráliába. Ez rendben is ment, mígnem a repülőgép motorja meghibásodott és kényszerleszállást hajtott végre Komodo szigetén egy homokos parton. Míg szerelgette a gép motorját, néha megjelent körülötte néhány furcsa, krokodil szerű gyík. Logikus önvédelemből ilyenkor bezárkózott a pilótafülkébe és várta, hogy hívatlan látogatói eloldalogjanak. Miután sikeresen tovább tudott repülni, elmesélte ismerőseinek különös találkozását ezekkel a még különösebb hüllőkkel. Története és más, gyöngyhalászok mesélte történetek a szigeten élő sárkányokról eljutottak egy akkoriban Jáva szigetén szolgáló holland katonatiszt, Van Steyn fülébe, aki felkerekedett és elhajózott Komodora. Ott lelőtt pár példányt és oszladozó tetemeiket elvitte a Jáva szigeti Bogorba, az Állattani Múzeumba, ahol a múzeum kurátora, Van Ouwens, elsőként azonosította be az új fajt és a Varanus Komodoensis nevet adta neki.

Indonéz körutunk során eljutottunk Flores gyönyörű szigetére és innen indultunk egy gyors hajóval először Rinca szigetére majd Komodora, hogy sárkányokat lássunk. Mivel rezervátumban élnek, ezért nem garantált, hogy találkozunk is velük. Szerencsések voltunk és a kísérő vadőrök is tudták, hogy merre keressék a varánuszokat, így két-két órás sétáinkon láthattuk a földtörténet nagy túlélőit.

Mindkét szigeten a rövid útvonalat választottuk, amely a lankásan emelkedő dombok között vezetett. A csoport elején, közepén és végén is egy-egy vadőr vigyázott ránk villás végű botokkal. Már a látogató központ előtt megláttuk az első kisebb példányt békésen sétálgatni a fürdőző bivalyok között. Viccelődve megjegyeztük, hogy biztosan nem volt már éhes. Vadőr kísérőnk elmondta, hogy egy ilyen kisméretű – kb. 1 másfél méteres – varánusz nem veselkedik neki egyedül egy bivaly legyőzésének. Ekkora prédát csoportosan vadásznak le, de ez ritka alkalom, mivel a komodoi varánuszok magányosan élő gyíkok.

Magányos barangolásaikat csak a rövid párzási időszakra adják fel, ami a száraz évszakban, júniustól augusztusig terjed. Ekkor a hímek egymásnak esnek és majdnem élet-halál harcot vívnak, hogy melyikük örökítse tovább a génjeit. A győztes hímnek ezután sem könnyű a feladata, mert párzásra kell kényszerítenie a nőstényt és ez is felér egy összecsapással. Szeptemberben átlagosan 24 tojást raknak le, gyakran az ásótyúk elhagyott gödreibe, de maguk is ásnak akkora gödröt, hogy beleférjenek. Miután lerakták tojásaikat és a fészket betemették, addig őrködnek, míg az első kiadós eső megérkezik és elmossa a szagokat ami a ragadozókat - leginkább fajtársaikat - a fészekhez vonzaná. Ez idő alatt még vadászni sem járnak el, a farkukban felhalmozott zsírból táplálkoznak. A magára hagyott fészekben 7-9 hónap alatt kelnek ki a tojások. Az életben maradásért a harc már a fészekben elkezdődik, mielőtt kiásnák magukat az átlagosan 35-40 cm hosszú, 10 dekás pici sárkányok, a még ki nem kelt tojásokat, illetve a kisebb, gyengébb testvéreiket megeszik. Miután a felszínre értek, szintén a túlélési ösztönt követve, rögtön fára másznak, hogy ne váljanak a nagyobb ragadozók prédájává. Egy statisztika szerint minden egyes tojásnak 15% esélye van arra, hogy belőle kikel, majd felnőtté válik egy varánusz, vagyis nem túl jó az életben maradási esélyük. Bogarakat, kisebb gyíkokat, tojásokat esznek, majd mikor már akkorák, hogy a fára mászás megerőltető - kb. 20 kilósan -, leköltöznek a fákról a földre. Sétánk során láttunk sok fészket is, de már üresek voltak.

Mindkét szigeten láttunk kifejlett példányokat amelyek elérik a 3 méteres hosszúságot, súlyuk akár 90 kg is lehet. Főleg dögevők, de kisebb állatok, rovarok, madarak, tojások és bogarak a fő táplálékuk, néha vadásznak szarvasokra, majmokra és vaddisznóra is. Bár eléggé tunyának tűnnek, pillanatok alatt 18 km/óra sebességre kapcsolnak, ha prédára vadásznak, vagy veszélyben érzik magukat. A vadőrök felajánlották, hogy készítenek csoportképet a varánuszokkal közösen, de azonnal nemet mondtunk erre, mert akkor hátat kellett volna fordítani nekik. Mivel kiváló szaglásuk van, több kilométerről megérzik az áldozatuk szagát. Ha a zsákmányt nem sikerül megölniük, az úgyis elpusztul a varánusz szájában található méregmirigyből a sebbe kerülő méreganyag miatt.

Aki nincs olyan szerencsés, hogy elutazzon ezekre a gyönyörű indonéz szigetekre, Magyarországon is láthat komodoi varánuszokat. 2008-ban érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe a chesteri állatkertből egy sárkány, a Nyíregyházi Állatkert pedig Dzsakartából kapott egy nőstény és egy hím példányot 2010-ben.

A nemzeti park területéhez tengeri park is tartozik. Komodo szigetének egyik rózsaszín homokos strandján pihentük ki a sétáinkat és megismerkedtünk a tengeralatti korallokkal és színpompás halakkal. Indonéz körutunk egyik legszebb természethez kötődő élménye volt ez a kirándulás.

Zsurek Andrea