Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti Wizzair közvetlen járattal
Elhelyezés:
4* központi szállodákban
Ellátás:
Félpanzió (program szerint)

Miért ez az út?

1. Az ősi alapokon nyugvó, nagyon jó állapotban megmaradt grúz és örmény templomok egy letűnt világ hangulatát idézik.

2. A körutazás 7 UNESCO világörökségi helyszínt keres fel, emellett a természeti látnivalók sem elhanyagolhatók, a Szeván-tó vagy a Kaukázus hegycsúcsai minden évszakban elragadók.

3. Azerbajdzsánban két merőben eltérő látnivaló hívja fel magára a figyelmet: míg Bakuban a modern felhőkarcolók Dubai gazdagságát idézik, addig az UNESCO világörökségi védelem alatt álló gobusztáni sziklarajzok az ősemberek világát elevenítik fel. 

Garantált indulás

GARANTÁLT INDULÁS: minden időpontban - májusban utolsó 2 szabad hely!

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport, max. 25 fő

UNESCO világörökségi helyszínek

A program 7 világörökségi helyszínt is érint.

Garantált társítás

Garantált társítás

Több országot érintő program

Mindhárom ország korlátozások nélkül látogatható, sem oltás, sem pedig teszt nem szükséges. Az aktuális azeri beutazási feltételekről ITT tájékozódhat, a grúz feltételekről ITT, az örmény feltételekről pedig ITT.

Program nyomtatása

Részletes program

 

 

1-2. nap: Baku - Abseron-félsziget (kb. 65 km)

Indulás Budapestről Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba. Érkezés az éjjeli órákban menetrend szerinti közvetlen Wizzair járattal. Szállás elfolglalása Bakuban. Reggeli, majd pihenés délelőtt. Dél környékén kezdjük a programot: Baku nevezetességeivel ismerkedünk meg. A Mártírok sugárútjánál kezdjük, ahonnan szép kilátás nyílik a városra. Ezt követően felkeressük a középkori óvárost a shirváni sahok palotáját, a karavánszerájt, a középkori piacteret, valamint a Szűztornyot. Rövid szabadidő a belvárosban, melynek során egyénileg is felfedezhetjük a várost.

Majd látogatás az Abseron-félszigeten található Atesgah szentélynél, a tűzimádók templománál. Ismerkedés a zoroaszter vallás alapjaival és a szentély ősi történetével. A Janar dag (jelentése: égő hegy) fényképezése, ismertetővel az ókori perzsa idők óta lángoló domboldal működéséről. Este vacsora egy helyi étteremben. Szállás Bakuban (2 éj).

Tervezett szállás: Baku Sapphire Inn 4*

3. nap: Baku - Gobusztan (kb. 65 km)

Reggeli után indulás a tengerpart mentén dél felé.

Látogatás a Tagijev Múzeumban, ismerkedés az ország leggazdagabb olajmilliárdosának és néhai városának életével és múltjával. Ismerkedés az olajkitermelés 19-20. századi történetével, az olajkincs mai gazdasági szerepével. Az olajkutak és tengeri fúrótornyok fényképezése. 

Látogatás az UNESCO Világörökségi védelem alatt álló Gobusztánban, az „ősember múzeum”, majd az üledékes plató perem és a csodálatosan ép, ősi sziklarajzok megtekintése. Kirándulás a különleges iszapvulkánokhoz, a vulkáni- és utóvulkáni jelenségek ismertetése, majd az egyedülálló iszapvulkánok megmászása, sárlávák és iszapkürtők fotózása.

Visszatérés Bakuba a délutáni órákban. Séta a Kaszpi-tenger partján kiépített csodaszép Bulváron, a világ talán legnagyobb és egyik legszebb vízparti sétányán, lehetőséggel a szabadidő eltöltésére. Este vacsora egy helyi étteremben.

4. nap: Maraza  - Samakha - Lahic - Sheki (330 km)

Reggeli után indulás Sheki felé. Útközben felkeressük Marazát, melynek fő látnivalója a Diri Baba mauzóleum és Megállunk Shamakhaban a Yeddi Gumbaz mauzóleumnál is. Utunk a Muganly-hágón át vezet, ahol egy kis időre megállunk, hogy lefotózhassuk a csodaszép hegyi tájat. 

Utazásunk során megállunk Lahic településen, ahol végigsétálhatunk a falu tradicionális utcáin és vásárolhatunk a hagyományos kaukázusi kézművesek portékáiból. A faluban tett látogatásunk során egy szőnyegmanufaktúrába is kapunk egy rövid betekintőt.

Sheki városa jelentős selyemipari központ volt. Legfontosabb látnivalói közé tartozik: az 1762-ben épült Sheki kán nyári palotája, az erődítmény, a 18. századi karavánszerájok, illetve számtalan mecset. A városnézés folyamán a csodálatos freskókkal és festett üvegablakokkal díszített Sheki kán palotáját, a múzeumot és az erődöt tekintjük meg, majd a helyi kézműves műhelyek és a bazár felkeresése. Vacsora egy helyi étteremben. Éjszaka Shekiben (1 éj).

Tervezett szálloda: Sheki Park Hotel Inn

5. nap: Lagodehki - Kish - Sighnaghi - Tbiliszi (kb. 270 km)

Reggeli után kijelentkezés a szállodából, és utazás Grúzia felé. A grúz Lagodehki határátkelést előtt Kish települést látogatjuk meg, amely a St. Elishe templom által ismert. Terepjárókba szállunk át, hogy megtekinthessük a templomot.

Határátkelés követően Sighnaghi megerősített középkori városába utazunk. Ha kigyönyörködtük magunkat a környékben és a csodálatos épületekben, akkor lehetőségünk nyílik felkeresni Szt. Nino sírját, a 4. századi Bodbe kolostorban. (figyelem: a határon gyalogosan kelünk át, helyi buszunk a határ másik oldalán vár minket, így javasoljuk a gurulós bőrönd használatát)

Városnézésünk után látogatást teszünk egy helyi családi borászatban, ahol megkóstoljuk az ősi módon készült fehér-, illetve vörösbort. A grúz borok feltehetően a történelem leghosszabb előzményeire tekintenek vissza, állítólag a bortermelés eredete is a mai Grúzia területéről származik. Még az egészen különleges betűiket is a szőlőkacsokhoz hasonlítják. Az ősi borkészítési eljárás nagyjából az alábbi: a szőlőmustot méhviasszal lezárt agyagedényekben (grúzul kvevrikben) a földbe ásták, hogy ott állandó, alacsony hőmérsékleten végbemenjen az erjedés. Megkóstoljuk a friss grúz kenyeret, majd hagyományos grúz ételeket fogyasztunk. Késő délután utazás Tbiliszibe, elfoglaljuk a szállásunkat. Szállás Tbilisziben. (4 éj)

Tervezett szálloda: Holiday Inn Express 

6. nap: Ananuri erőd komplexum - Kazbegi (kb. 320 km)

Napunkat a grúz hadiút megismerésével töltjük. A hadiút a Kaukázus 2 000 - 5 000 méteres hegyei között található. Az út Örményországot és Grúziát kapcsolja össze Oroszországgal. Szépségét számos irodalmi műben leírták, sok, Kaukázusban szolgált orosz írót és költőt megihletett a látványa.

Felkeressük az Ananuri erődkomplexumot, amely a 17. századból származik. A létesítmény közel áll ahhoz, hogy felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára. A komplexum csodálatos helyen, az Aragvi folyó partján fekszik, és a történelme folyamán számos csata helyszíne volt.

Kazbegibe érkezésünk után átszállunk négykerék meghajtású terepjárókba és egészen 2.170 méterig jutunk fel velük, gyönyörű völgyeken és erdőkön keresztül, egészen a Gergeti Szentháromság templomig. Innen lenyűgöző látvány tárul elénk a Kazbegi 5.047 méter magas csúcsára. Visszautazás Tbiliszibe, étkezés útközben egy helyi étteremben.

7. nap: Mcheta - Gori - Uplistsikhe (kb. 110 km)

Reggeli után Grúzia ősi fővárosába és vallási központjába, Mchetába indulunk. Városnézés: Jvari kolostor (6. sz.) és Szvetichoveli székesegyház (9. sz.). Mindkét helyszín a világörökség része.

Majd indulás Goriba, mely leginkább arról nevezetes, hogy itt született Sztálin, szülőháza ma is áll, mellette múzeum létesült, ahol mintha megállt volna az idő. Egy rövid fotószünet Sztálin szülőházánál és múzeumánál.

Ezt követően a város környékén található barlangváros, Uplistsikhe (Kr. e. 1. sz.) felkeresése. Megtekintjük az egykori lakóhelyiségeket, a borospincéket, a pékséget, az antik színházat és a középkori bazilikát. Visszautazás Tbiliszibe, útközben étkezés egy helyi étteremben.

8. nap: Tbiliszi

Ezen a napon a grúz főváros látnivalóiban gyönyörködünk. A város és környéke már az i. e. 4. évezredtől lakott, a legkorábbi írásos említés i. sz. 4. századból származik. Jelenlegi arcát mutatva harmóniában fér meg egymás mellett az ősi és a modern városrész, kicsit európai, mégis kicsit keleties, ahol szépen felújított sétálóutcák és éttermek csalogatják a látogatókat. Tbiliszi utcáin sétálgatva bepillantást nyerhetünk a város történetébe, miközben felfedezhetjük az egyházi és a világi építészet műalkotásait.

A városnézés során megtekintjük: Metekhi templom, Narikala erőd, arab negyed, Sulphur fürdő, óváros, ahol a zsidó negyedet is felkeressük. Szioni Székesegyház (6-7. sz.), Ancsiszkáti templom (6. sz.). Átmegyünk a Rusztaveli sugárúton, ahol a buszból ismerkedünk az Opera és a Parlement épületével. Vacsora folklór műsorral.

9. nap: Tbiliszi - Haghpat – Fioletovo – Dilijan - Sevan-tó (kb. 240 km)

Reggelit követően elhagyjuk a szállásunkat és tovább indulunk a grúz fővárosból. A grúz-örmény határon gyalogosan átkelve elköszönünk grúz idegenvezetőnktől, átszállunk egy másik buszra, mellyel Örményországban folytatjuk utunkat. Elsőként meglátogatjuk az egyik UNESCO világörökséget, a Haghpat apátságot. Ez a komplexum a középkori örmény építészet csodája. A komplexum területén számos khacskar kőkereszt található, melyek a középkori örmény keresztény művészet gyöngyszemei. Ezen díszesen faragott sírkövek az UNESCO Szellemi Kulturális Világörökségi listáján szerepelnek.

Utunkat folytatva megállunk Fioletovo faluban, ahol egy orosz etnikai kisebbség, a "molokánok" élnek. Meglátogatunk egy vendégszerető háziasszonyt, aki finom piroskival (káposztás és burgonyás pitével) fog vendégül látni minket. Szamovárban készült teát is iszunk, miközben házigazdánk mesél a molokánok hagyományairól, illetve az életmódjukról a faluban. 

A következő megállónk Dilijanban lesz a régi Sharambeyan utcában, ahol megnézzük a régi dilijáni építészeti stílust.

Ezután megérkezünk a világ egyik legnagyobb magashegyi tavához, a hegyekkel gyönyörűen határolt Sevan-tóhoz. A tó mellett fekvő Sevanavank komplexumot keressük fel, melyet a 9. században alapítottak és két épületével a félsziget ékessége. Vacsora a tó melleti étteremben gyönyörű kilátással. Szállás a Sevan-tó környékén (1éj).

Tervezett szálloda: Marriott Tsgahkadzor

10. nap: sajtkóstoló - Selim-hágó - Noravank - Jereván (kb. 280 km)

Reggeli után kijelentkezés a szállodából és egy családi gazdasághoz indulunk, ahol a Milaelyan család már évek óta ökológai minőségű sajtokat gyárt a legjobb örmény éttermeknek. Miután megismerkedtünk a föld alatti sajtérlelővel és a sajtkészítés folyamatával, 10 fajta kézműves sajtot kóstolunk. 

Csodás hegyek ölelésében, a Selim-hágón haladunk tovább. A 2.410 méter magasan elhelyezkedő Selim karavánszerájban az ősi kereskedőkhöz hasonlóan megpihenünk egy kicsit, hiszen ez a 14. században alapított épület Örményország egyik legjobb állapotban megmaradt karavánszerája. 

Útközben megállunk egy családi borászatnál, mely ízletes vörösborairól ismert. Látogatásunk során bejárjuk a szőlőültetvényeket, megismerjük az örmény borászati hagyományokat, beszélgetünk a pincészet tulajdonosaival, és megkóstoljuk a finom boraikat.

Végül kirándulás a 13. században alapított Noravank apátságba, mely a középkori örmény építészet egyik remekműve. Az apátság az alatta elterülő hegység vörös szikláiból épült, ezáltal a vörös sziklák völgye, az apátság és a mélykék égbolt gyönyörű kontrasztot alkot.

Vacsora egy helyi étteremben. Szállás Jerevánban (2 éj).

Tervezett szálloda: Ani Central Inn 

11. nap: Jereván - Khor Virap -  Garni - Geghard - Jereván (140 km)

A mai napon az első megállónk Khor Virap. A kolostor híres zarándokhely, ahol Szt. Gergely több évig raboskodott. A monostor lenyűgöző épületegyüttese egy főtemplomból és két sírtemplomából áll. Az apátság felett magasodik az Ararát hegye, mely csodálatos látványt nyújt.

Majd továbbutazás a Garni-ban lévő hellén-pogány templomhoz. A monumentális építmény festőien szemlélteti az ókori örmény építészetet. A kereszténység kihirdetése után a templom nyári rezidenciaként üzemelt. Dzsipkirándulás a Garni szoroson át és a bazaltorgonákhoz. 

A fantasztikus élményeket egy emlékezetes ebéddel zárjuk le: illatos, sült barbeque húsok és lavash (örmény kenyér) sütés várnak bennünket.

Ezt követően utazás az UNESCO Világörökség részéhez tartozó, csodálatos természeti környezetben fekvő, nagyrészt sziklába vájt Geghard apátsághoz. Az építmény bejárata három oldalról magas falakkal körülkerített, míg negyedik oldalról a hegy védi. A kápolnák és lakóhelyiségek között egy forrás is megbújik.

Visszatérés a szállásra. 

12-13. nap: Zvartnotsz - Ecsmiadzin - Jereván (42 km) - Bécs - Budapest

Reggelit követően kirándulás Zvartnotsz templomának romjaihoz, mely a 7. században épült és szintén a világörökség részét képezi. A székesegyház közel 300 évig állt, majd bár egy hatalmas földrengés elpusztította, ennek ellenére mégis fenséges látványt nyújt, háttérben az Ararat csúcsaival.

Ezt követően utazás az Örmény Apostoli Egyház központjába, Ecsmiadzin-be. A Szt. Hripszime templom és a katedrális megtekintése, melyek Örményország legősibb keresztény templomai. A katedrális alapjait a 4. században tették le, 2000-től a világörökség része.

Délután visszatérünk Jerevánba és folytatjuk a városnézést. Elsőként a Matenadaran múzeumot keressük fel (ősi kéziratok gyűjteménye), majd az örmény genocídum emlékművét tekintjük meg, meglátogatjuk a Cascade-t és a Gafesdzsian Művészeti Központot. Séta a belvárosban: Köztársaság tér, Parlament, Elnöki Palota, Opera. Ellátogatunk a “Vernissage” bolhapiacra, ahol ajándékokat, ékszereket és kézműves tárgyakat is vehetünk. Éj a szálláson. 

Éjfél után transzfer a repülőtérre, repülés Bécsbe közvetlen repülőjárattal. A reggeli érkezést követően külön busszal utazunk Budapestre. 


UNESCO Világörökségi helyszínek

Azerbajdzsán

  • Baku óvárosa
  • Gobusztáni sziklarajzok
  • Sheki kán nyári palotája

Grúzia

  • Mcheta város székesegyházai

Örményország

  • Ecsmiadzin katedrálisa és templomai, valamint Zvartnotsz régészeti lelőhelye
  • Geghard monostora és az Azát-folyó felső szakasza
  • Haghpat–kolostor  


A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 

Fontos információk:

Várható menetrend (változhat)

Légitársaság: WizzAir

Oda út: Budapest - Baku 20:45-02:30 (érkzés másnap)  W6 2499 / Kb. 3ó 50p

Haza út: Jereván - Bécs 04:20-06:15 W6 2500 / Kb. 4ó 15p

A légitársaság fenntartja a jogot a menetrend változtatásra.

Repülőjegy - utazás Wizz Air járattal

Az utazáshoz a repülőjegyet a WizzAir légitársaságtól vásároljuk. A programoknál feltüntetett repülőjegy árak tájékoztató jellegűek, a pontos ár a csoport minimum létszámának elérésekor válik véglegessé. A repülőjegyek jegykiállítás után nem módosíthatók és nem visszatéríthetők.

Utasaink a fedélzetre ingyenesen személyenként 1 darab kézipoggyászt vihetnek fel, mely max. 10 kg súlyú lehet és max. 40 x 30 x 20 cm nagyságú. A kézipoggyászon felül feladható az előzetesen megrendelt és kifizetett max. 10 kg-os, 20 kg-os, 26 kg-os vagy max. 32 kg-os bőrönd is. A feladandó bőrönd mérete max. 149 × 119 × 171 cm nagyságú lehet.

Wizz Priority
Ha az utasok Wizz Priority szolgáltatást vásárolnak, akkor a fedélzetre magukkal vihetik az ingyenes kézipoggyászt (maximális mérete: 40 × 30 × 20 cm), illetve egy nagyméretű kézipoggyászt (maximális mérete: 55 × 40 × 23 cm) is. Mindkét táskát garantáltan felvihetik az utastérbe, amennyiben a működési korlátozások ezt lehetővé teszik.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy ha csak kézipoggyásszal kívánnak utazni, akkor a fedélzetre folyadékot (tusfürdő, víz, parfüm, stb.) csak az alábbiak szerint vihetnek magukkal. A fedélzeti használatra szánt folyadékot egyenként 100 milliliteres tárolóedényekben lehet szállítani. A kis tégelyeket egy maximum 1 literes űrtartalmú, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóban kell elhelyezni. A 100 milliliternél nagyobb mennyiségű folyadékot a biztonsági személyzet elkobozza és megsemmisíti.

Amennyiben az irodánknál előre megrendelt és kifizetett csomagok mérete vagy mennyisége meghaladja a Wizz Air poggyász szabályzatát, abban az esetben becsekkolásnál felár fizetendő.

Üléshely foglalás
A Wizz Air szabályzata szerint megfelelő díj ellenében az utasok előzetesen ülőhelyet választhatnak. Ha nem foglalunk előre ülőhelyet, akkor a Wizz Air véletlenszerűen osztja ki az üléshelyeket, ezáltal az együtt utazók nem biztos, hogy egymás mellé kerülnek. (Ez nem vonatkozik a hosszú lábhely ülőhelyre valamint az első sorokra! Annak külön, magasabb díja van.)

Tájékoztatjuk az utasainkat arról, hogy a Wizz Air járatain a fedélzeten ingyenes ellátás nincs, az italokért és ételekért fizetni szükséges.

Felhívjuk az utasaink figyelmét arra, hogy az előlegként befizetett WizzAir repülőjegy ára lemondás esetén nem téríthető vissza.

Forrás/ további információ: ITT

 

 

 


Vízum

Az azeri vízumoztatást irodánk intézi, melyhez színes, jó felbontású, jpg formában scannelt útlevél szükséges. Az útlevélnek a vízum kiállításának időpontjához képest még 6 hónapig érvényesnek kell lennie.

 



Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)

Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.

 

Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

Nehezebben mozgó utasaink figyelmébe

Felhívjuk azon utasaink figyelmét arra, akik kevésbé mozgékonyak vagy mozgásukban kissé korlátozottak, hogy a kaukázusi országokban (Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország) nem kötelező a mozgáskorlátozottak részére kialakított akadálymentesítés. Vagyis a körutazásaink során felkeresett helyszíneken sok helyen kell számítani lépcsőzésre és meredekebb emelkedőkre. A megértésüket megköszönjük!

A körutazás idegenvezetője
máj. 11., júl. 27., szept. 17. csoportok: 

Meskó Mariann

other_245_37184_1000ut_idegenvezetok-mesko_mariann.jpg

Olyan helyen születtem, ahol a történelem velünk élt mindennapjainkban: Munkácson, a Rákóczi-vár tőszomszédságában. A sokféleség, a sok nemzetiség, többnyelvűség első lépteimtől természetes volt, majd már magyar külkereskedőként tanúja voltam országhatárok átrajzolásának, új fővárosok születésének, népmozgásoknak, hagyományok reneszánszának. Hálás vagyok a sorsnak, hogy később idegenvezetőként megannyi fantasztikus helyet láthattam, s máig úgy érzem: a FÁK országainak, a Kaukázus és Közép-Ázsia kultúráinak, természeti kincseinek, zenéjének, ízvilágának, történelmi emlékeinek gazdagsága kimeríthetetlen, minden egyes utazás új és új meglepetéseket tartogat. Minél több embert szeretnék ezzel a csodával megismertetni! Jöjjön, fedezzük fel együtt a világ olyan – sajnos, már ritka - szegleteit, ahol még szinte érintetlenül megmaradt a hagyományos életmód, életöröm, életszemlélet. 


A körutazás idegenvezetője szept. 19. csoport: 

Négyesi Miklós

other_218_37184_1000ut-idegenvezetok-negyesi-miklos.jpg

Az utazás mindig is fontos része volt az életemnek. Szüleimnek köszönhetően már gyerekkoromban bejártam Európa számos országát. Később felnőtt fejjel pedig egyre távolabbi helyre próbáltam eljutni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert manapság pedig már a munkám is a hobbim: az utazás. Bölcsész végzettségemet remekül tudom hasznosítani az utakon és az se zavar, ha le kell térni a járt útról. Azt vallom, hogy éljük meg, ne csak át. Egy országot nemcsak a történelmén, hanem a jelenén keresztül kell megismerni, ezért fontosnak tartom azt, hogy az adott helyet a helyiek szemszögéből is próbáljuk megnézni.

  

Ismerje meg a Kaukázust!

Az alábbi videót két kedves törzsutasunk készítette grúziai útjuk során. - P. Marika és Péter (TV PP)

Az alábbi videó pedig az azerbajdzsáni utazásuk alatt készült. - P. Marika és Péter (TV PP)

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2024.05.11 - 2024.05.23
13 nap / 12 éj
965 000 Ft
2024.07.27 - 2024.08.08
13 nap / 12 éj
965 000 Ft
2024.09.17 - 2024.09.29
13 nap / 12 éj
965 000 Ft
2024.09.19 - 2024.10.01
13 nap / 12 éj
965 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a repülőjegyet illetékkel, mely tartalmaz személyenként 1 db max. 10 kg max. 40x30x20 cm kis kézipoggyászt (melynek értéke: kb. 140.000 Ft - változhat)
  • a megadott szállásokat
  • az azeri vízumdíjat
  • félpanziós ellátást 
  • az autóbuszos utazást 
  • Bécs-Budapest busztranszfert légkondicionált autóbusszal
  • a belépőjegyeket
  • a helyi idegenvezetőket
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalókat
    (helyszínen fizetendő)
    kb. 70 EUR/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,5%


EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    185.000 Ft
  • Feladható 10 kg-os poggyász
    (az ár változhat)
  • Feladható 20 kg-os poggyász
    (az ár változhat)
  • WizzPriority
    (az ár változhat)
  • Üléshely foglalás
    (az ár változhat)
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Kapcsolódó magazin


Endrei Judit - A sokarcú Grúzia 1. rész

Egy utazás számomra soha nem akkor kezdődik, amikor repülőre vagy autóbuszra ülök, hanem jóval korábban. 

Elolvasom ››

Endrei Judit - A sokarcú Grúzia 2. rész

Tbilisziben volt kis csapatunk főhadiszállása, egy kellemes szállodában. A várost hegyek veszik körül, mégis sokkal tágasabbnak tűnik, mint Budapest.

Elolvasom ››

A grúz konyha titkai

Grúzia különleges ország, ahol a vendég Isten ajándéka a háznál, és a közös étkezés társadalmi esemény. 

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hasonló utazások


Kis létszámú csoport
Mexikó

Misztikus Mexikó - Azték és maja piramisok

17 nap / 15 éj
2025.01.23
összesen 1 időpontban
1 725 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Franciaország

Champagne a pezsgő és kultúra hazája

5 nap / 4 éj
2024.09.12
összesen 1 időpontban
542 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Olaszország

Az ízek útján: Emilia-Romagna és San Marino

5 nap / 4 éj
2024.10.07
összesen 1 időpontban
575 000 Ft/fő
Akció
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Franciaország

Mesés Elzász a borút mentén

5 nap / 4 éj
2024.07.17
összesen 2 időpontban
474 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Irán

A mesés Perzsia - körutazás Iránban

9 nap / 7 éj
2024.05.05
összesen 2 időpontban
795 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!