Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti járattal
Elhelyezés:
4*-os, belvárosi szállodákban
Ellátás:
program szerint

Miért ez az út?

Spanyolországban, a baszk régióban a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó Michelin-csillagos éttermek koncentrációja, így joggal nevezhetjük a világ gasztronómiai központjának, ahová minden, főzni és enni szerető ember szeretne eljutni. Az ízek mellett a táj is lélegzetelállító: hullámzó tenger, homokos partok, zöldellő hegyvidék és gazdag történelem zsúfolódott össze ezen a vidéken.

Euskal Herrira, azaz Baszkföld a Pireneusok nyugati részén, a Vizcayai-öböl partjainál helyezkedik el, és megoszlik Franciaország és Spanyolország között. A baszk nyelv eredete ismeretlen és nem hasonlít egyik ismert nyelvhez sem, így utunk felér egy nyelvleckével is, amikor „pintxos”-kat vagy éppen „chacoli”-t kóstolunk egy „bodega”-ban.

Nem bortúrára indulunk. Emberekhez megyünk. A serrano sonkában érezhetjük a családi kötődést, a Camerano sajtban rejlő generációról generációra szálló tudást, a frissen fogott halban pedig a sós tengeri szélben átvirrasztott éjszakákat. Kóstolunk bort hagyományos és modern pincészetben; egy helyi szakáccsal bevásárolunk a piacon, majd egy zárt gasztroklubba is betekinthetünk.

Baszkföld a lelkét tárja elénk. Szeretne csatlakozni hozzánk?

Garantált indulás

GARANTÁLT INDULÁS! 2024. május 21. és szeptember 24.

Kis létszámú csoport

Kis, jó hangulatú csoport, ahol mindenkire egyéni figyelem jut - Max. 15 fő

Gasztronómiai élmények

Ízletes helyi konyha, díjnyertes borászatok és főzés egy zárt Sociedadban.

UNESCO világörökségi helyszínek

UNESCO világörökségi helyszínek

Személyes tapasztalat

4*-os szálloda, kóstolók, piaclátogatás - 5 nap boldogság: gyönyörű tájak, friss ételek, barátságos helyiek

Garantált társítás

Garantált társítás

Több országot érintő program

Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.

Program nyomtatása

Részletes program

Utazás előtt ráhangolódásként…

Ha meg szeretné érteni, hogy miben különböznek a baszkok a spanyoloktól, akkor utazás előtt mindenképpen nézze meg a Spanyol affér (Ocho appellidos vascos) c. filmet.

Rafael egy sevillai férfi, aki sosem hagyta el az andalúz tartományt. Egyik este harsány mulatozás közben baszk vicceket mesél társaságának, mit sem sejtve arról, hogy egy baszk nő, Amaia is hallja őket, akit mélységesen megbánt a férfi gyúnyolódása. Az est végén valahogy mégis együtt távoznak Rafael lakására. Másnap Amaia visszautazik északra, ahol azzal szembesül, hogy régóta tervezett esküvője meghiúsul... Eközben Rafael elhatározza, hogy Amaia után megy, de a kaland nem várt kihívást rejteget számára: Amaia kedvéért el kell játszania, hogy ő a vérbeli baszk vőlegény...

1. nap: Ongi etorri Euskal Herrira, Üdvözöljük Baszkföldön! - Budapest - Bilbao

Látja, hogy a baszk nyelv mennyire különleges? Már a bilbaoi reptéren kezdhetünk hozzászokni, ahová a délelőtti órákban érkezünk. Itt buszba szállunk és először a 6500 éves múltra visszatekintő természetes sólepárlóhoz utazunk, ahonnan a leghíresebb Michelin-csillagos éttermek szakácsai szerzik be a kiváló minőségű sót. Tudta, hogy csak itt 4 féle sót állítanak elő természetes módszerekkel? Amellett, hogy kóstolunk és vásárolunk, megérthetjük, hogy mennyi munkával kerül ez a fűszer az asztalunkra és ízesíti meg az életünket.

Az utazás során biztosan megéheztünk, így egy helyi étteremben bele is vetjük magunkat a különleges baszk konyha világába. A 17. századi épületben berendezett étterem konyhájából természetesen nem hiányozhat a korábban megismert sóvirág, az Alavesa burgonya, a Pinta de Pobes bab, az Ondarroa szürke tőkehal vagy a legjobb steakek.  Az öntetekhez és köretekhez használt hozzávalók nagy része - a paradicsom, a sült paprika, a kakukkfű, a bazsalikom, a menta vagy a citromfű - az étteremhez tartozó gazdaságban terem. 

Miután jóllaktunk, a Rioja borvidék fővárosába, az Ebro folyó partján fekvő Logroñoba megyünk.  Miután lepakoltuk a csomagjainkat, belevetjük magunkat a Calle Laurel nyüzsgő esti forgatagába, ahol a pintxo bárok egymást érik. Ami Spanyolország többi részén a tapas, az itt a pinxto – csinos, néha már művészi módon tálalt, ínycsiklandó falatkák. Minden bárnak megvan a saját különlegessége, így nekünk nincs más dolgunk, csak kóstolni és kóstolni… (egyéni vacsora) (2 éj)

Szállás: Hotel Bracos 4*

2. nap: Ízorgia kultúrával fűszerezve

Szokták mondani, hogy „Rómában tégy úgy, mint a rómaiak”. Ezt megfogadva, mi is átvesszük a baszk életérzést és belemélyülünk az élet totális élvezetébe…

Útközben kitérőt teszünk San Millán de Gogolla völgybe, ahol megtekintjük a 6. században épült San Millán de Suso és a 11. században épült San Millán de Yuso kolostoregyüttest, amelyek a Világörökségi listán is szerepelnek.

A Suso (ókasztíliai nyelven: felső) kolostor azokból a barlangokból nőtt ki, ahol a San Emilián pásztort követő remeték éltek a 6. században. Az eredeti, 537-ben alapított monostort többször kibővítették az ott élő szerzetesek. A szent sírja is itt található. A Suso kolostor történelmi jelentőségét azoknak a kézírásos emlékeknek, kódexeknek köszönheti, melyeket a sírban találtak meg. Ezek a dokumentumok a spanyol és baszk nyelv legrégebbi írásos emlékei. A 11. században ebből a virágzó szerzetesi közösségből nőtt ki az újonnan épült Yuso (ókasztíliai nyelven: alsó) kolostor, melynek könyvtárában akár 60 kilós, 2000 marha bőréből készült kódexeket is láthatunk.

Kényelmesen elfogyasztjuk tipikus riojai ebédünket, majd egy családi manufaktúrába látogatunk, ahol közel 120 éve készítik a kiváló minőségű serrano sonkákat. A hegyekkel körülölelt völgyben található üzem mikroklímája kiválóan alkalmas a fehér sertésből készített, levegőn szárított és érlelt sonkák előállítására.

Este további pinxto-k kóstolása egyénileg a helyi éttermekben. 

3. nap: Lehet ezt még fokozni?

Spanyolország a világ 3. legnagyobb bortermelője Franciaország és Olaszország után, és legismertebb borai innen, a Rioja vidékéről származnak. Csak itt 567 „bodega” verseng a borkedvelők kegyeiért, így számos igazán különleges pincét találunk errefelé. Ilyen a 19. század közepén alapított Marques de Riscal borászat is, ahol remekül megfér egymás mellett a hagyomány és a hipermodern környezet. A pincerendszer fölé, Frank O. Gehry sztárépítész által tervezett futurisztikus, fémszalagokkal betekert szállodaépülettől eláll a lélegzet. De nem a külcsín miatt látogatunk ide, hanem hogy díjnyertes borokat kóstolhassunk.

Bor mellé sajt is dukál…a Camerano sajt Baszkföld eredetvédett lágy, kecsketejből készült különlegessége, melyet egy családi sajtüzemben ismerhetünk meg közelebbről.

Délután érkezünk a gasztronómia fővárosába, San Sebastianba, mely – azon kívül, hogy 18 Michelin csillaggal büszkélkedhet - Európa egyik legdivatosabb és legdrágább tengerparti üdülőhelye. Megnézzük a spanyol királyok egykori rezidenciáját, a Miramar palotát, az elegáns szállodákat és színházakat. A tengerparton is érdemes andalogni egy kicsit a naplementében. A kíváncsiak folytathatják az estét a Fermin Calberton utcán, ahol a legjobb bárok és éttermek találhatóak. (1 éj)

Szállás: Hotel Silken Amara Plaza 4*

4. nap: Közös főzés egy Sociedadban

San Sebastian nem véletlenül a gasztronómia fellegvára: a friss baszk alapanyagok változatossága bárkit megihlet, és ha emellé még tehetség és kreativitás is társul, garantált a siker. Így mi is az alapoknál kezdünk – egy szakács kíséretében a helyi piacra látogatunk, ahol megtanulhatjuk, hogy mi alapján válogatja össze a hozzávalókat, illatolunk, kóstolunk, beszélgetünk a termelőkkel. Amit megvettünk, el is készítünk egy Sociedadban, mely egy zárt gasztronómiai férfiklub a 19. századból. Sem a turistákat, sem pedig a feleségeket nem látják szívesen, de szerencsére vannak kapcsolataink… Hogy alakultak ki a Sociedadok? Úgy, hogy a férfiak el akartak rejtőzni az asszonyoktól. Béreltek egy konyhát, jobb esetben olyat, amihez borospince is tartozott és a barátokkal közösen főztek, így szerezve egy tartalmas görbe estét maguknak. Ma már az asszonyok a vacsorára bemehetnek, de a főzés még mindig a férfiak dolga. Hát nem irigylésre méltó dolguk van?!

A tartalmas és kiadós ebéd után, buszra szállunk és Bilbaoba utazunk. A Las Siete Calles, az 1400-as évekből származik. Egykoron mindössze ez a hét utca jelentette Bilbaot, mely vitathatatlanul a város legszínesebb része. A számos üzlet, vendéglő és remek pintxo bár mellett múzeumok, templomok és Európa legnagyobb fedett piaca (Mercado de la Ribera ) is itt található.  (1 éj)

Szállás: Hotel Ilunion San Mamés 4*

5. nap: Hurrengo arte! Viszlát Baszkföld! - Bilbao - Budapest

A délelőttöt Bilbao további megismerésével töltjük. Kulturális és kulináris gazdagsága ellenére a legtöbb turista a Guggenheim Múzeum miatt érkezik Bilbaoba. Kétségtelenül a 20. század egyik leglátványosabb építészeti alkotása az ezüst pikkelyekkel fedett hajót formázó múzeum, mely Bilbao hajógyártási, kikötői múltjára és a tengernek, a baszkok életében betöltött szerepét szimbolizálja. (egyéni látogatás)

Miután megtöltöttük a bőröndjeinket a legjobb sajtokkal, sonkával, a Vizcayai-öbölből származó szardellával, 1-2 üveg borral, kézzel készített édességekkel, a repülőtérre megyünk, és Budapestre repülünk.

 

UNESCO Világörökség: 
  • San Millán Yuso és Suso apátságai

Fontos információk:

Várható menetrend (változhat)

Légitársaság: Lufthansa

május: 

Budapest - München    06:00 - 07:20 LH 1683 / Kb. 1ó 20p

München - Bilbao          08:35 - 10:50 LH 1824 / Kb. 2ó 15p

Bilbao - Frankfurt          18:50 - 20:55 LH 1145 / Kb. 2ó 05p

Frankfurt - Budapest     22:15 - 23:45 LH 1342 / Kb. 1ó 30p

szeptember: 

Budapest - München    08:40-10:00 LH 1675 / Kb. 1ó 20p

München - Bilbao         12:10 - 14:25 LH 1826/ Kb. 2ó 10p

Bilbao - Frankfurt          18:35 - 20:45 LH 1145 / Kb. 2ó 05p

Frankfurt - Budapest     22:20 - 23:35 LH 1342 / Kb. 1ó 30p

Utazás Lufthansa csoport (Lufthansa/Austrian/Swiss International Airlines) járattal

Utasaink a repülőjáraton ingyenesen személyenként 1 darab max. 23 kg-os poggyászt (három dimenzós méret 158 cm), illetve 1 darab max. 8 kg súlyú kézipoggyászt (mely maximálisan 55x40x23 cm nagyságú) adhatnak fel. 
Csoportos repülőjegy foglalásnál a légitársaság egyben ülteti be a csoportot a járatokra. Minden esetben kérjük, hogy az ülőhelyre vonatkozó egyéni kéréseiket (ablak, folyosó, stb.) legyenek szívesek a check-in pultnál is jelezni.

Forrás és további információ:
Lufthansa
Austrian Airlines

Swiss International Airlines

Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)

Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.

Kényelmi  szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a  légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!

Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.

Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.

A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.

Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges. 

 

 

 

Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)

Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.

 

Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

Miért tartson velünk?

  • Új embereket ismerhet meg. Ez nem rohanós turistaút, hanem kapcsolatokat építünk, így akár személyesen tudja majd ajánlani ismerőseinek, rokonainak, hogy merre és kihez forduljanak Spanyolországban.
  • A Rioja-ban töltött idő segít a borok szakértőjévé válnia. A jövőben magabiztosabban párosíthatja a borokat az ételekhez és választhatja ki a legjobb évjáratokat.
  • Új ismereteket sajátíthat el baszk szakácsoktól.
  • Csoportunkban legfeljebb 15 ember van, hogy mindenkire elegendő figyelem jusson.
  • Nem kell nyelveket tudnia, hiszen a magyarul beszélő idegenvezető mindennap a csoporttal van.
  • Nem kell értenie a borokhoz vagy a főzéshez, elegendő, ha csak szereti az életet, a finom falatokat, a jó italokat. Csak engedje el magát és élvezze a baszkok vendégszeretetét.


Kik vesznek részt az utazáson?

A gasztroturizmus az utazás következő szintje, mely a fenntarthatóságot és a helyi termelőket támogatja. Utasaink érett, sokat látott emberek, vállalkozók, orvosok, ügyvédek, építészek, akik már megtapasztalták az all inclusive ellátás kényelmét Törökországban vagy Egyiptomban. Jelentkezhetnek párok, egyedülállók, de barátnős kiruccanásnak is tökéletes. Az utazás végére – a remek boroknak és közös élményeknek köszönhetően - remekül összekovácsolódik a csapat és barátságok köttetnek.

Bárki jöhet, hiszen ez nem egy szakmai program, ahol a szakácscsoport egész nap egy főzőiskolában tanul. Programunk szórakoztató keveréke az utazásnak, az élményszerzésnek, a kulináris élvezeteknek és kóstolóknak.

Nem szükséges a főzni tudás. Nem kell aggódnia, ha nem szeret, vagy nem tud főzni. Semmi sem kötelező, ha Ön csak enni és kóstolni szeretne, akkor dőljön hátra és csak élvezze, ahogy a szakácsunk átadja a tudását a többieknek. 


Ha nem Budapestről indulnék, akkor is részt vehetek a programon?

Természetesen. Tudjuk, hogy nagyon sok magyar él külföldön, ezért Amerikából, Németországból, Angliából stb. is lehet a csoporthoz csatlakozni. Kérjük, hogy vegyék fel irodánkkal a kapcsolatot és megbeszéljük a részleteket.

 

 

A körutazás idegenvezetője:

Vass Magdolna

other_311_37184_1000ut-idegenvezetok-vass_magdolna.jpg

Európán belül Spanyolország és Portugália, a tengerentúlon pedig teljes Latin-Amerika, Mexikótól a Tűzföldig, illetve a Karib térség a szakterületem. Ezek alapos ismerete tesz népszerűvé a szakmámban.
Szakmai felkészültségem tekintetében az igényességre törekszem. Jó kapcsolatteremtő képességem mellett pszichológiai és pedagógiai ismereteimet is jól kamatoztatom. Úgy vélem, hogy az idegenvezetői tevékenység alapja az empátia. Nagyon szeretem a munkámat, amely sokoldalú felkészültséget feltételez, továbbá igen gyors helyzetfelismerést és megoldási készséget is igényel. Az utasok visszajelzése alapján nem csak a tárgyi tudásomat, hanem az emberi magatartásomat is pozitívan értékelik.
Ha latin tempóra vágynak, akkor utazzanak velem!

Ismerje meg Baszkföldet!

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2024.05.21 - 2024.05.25
5 nap / 4 éj
695 000 Ft
2024.09.24 - 2024.09.28
5 nap / 4 éj
740 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a repülőjegyet illetékkel és 
    1 db max. 23 kg feladott poggyásszal
    (melynek értéke:
    kb. 100.000-145 000 Ft)

  • a szállást 4*-os belvárosi szállodákban
  • 4 alkalommal reggelit

  • 3 alkalommal ebédet

  • a sétát és bevásárlást egy piacon, helyi szakáccsal

  • a főzőtanfolyamot egy zárt Sociedadban

  • a látogatást egy sólepárlóban

  • a pincelátogatást borkóstolóval (3. nap)

  • a sajtkóstolót egy sajtüzemben

  • a serrano sonkakóstolót
    egy manufaktúrában

  • a buszos közlekedést a programok során
  • a városnézéseket

  • a magyar idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • az idegenforgalmi adót
    (helyszínen fizetendő)
    10 EUR / fő

  • a belépőket
    (helyszínen fizetendő)
    kb. 25 EUR / fő

  • a borravalót
    (helyszínen fizetendő)
    kb. 20 EUR
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,5%

 EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    88 000 Ft
  • Egyéni vacsorák: kb. 30-50 EUR naponta, amennyiben erre van igény, de egész nap folyamatosan eszünk, iszunk, kóstolunk, így ezt kevesen veszik igénybe.
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air Nívó:
    730 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Hasonló utazások


Kis létszámú csoport
Spanyolország

Nagy körutazás Andalúziában

10 nap / 9 éj
2024.10.15
összesen 1 időpontban
897 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Spanyolország

Barcelonai városlátogatás

5 nap / 4 éj
2024.05.16
összesen 4 időpontban
427 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Törökország

Anatólia örök városai és a Fekete-tenger

5 nap / 4 éj
2024.08.17
összesen 1 időpontban
425 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Franciaország

Szardínia és Korzika körutazás

8 nap / 7 éj
2024.06.04
összesen 4 időpontban
605 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Azerbajdzsán

Baku, a kaszpi Dubai és Azerbajdzsán legszebb tájai

6 nap / 5 éj
2024.04.30
összesen 2 időpontban
420 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!