Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Fontos információk az úticélról

Baltikum története

Európa észak-keleti peremébe évszázadok óta foggal-körömmel kapaszkodnak a Balti államok hárman. Hátukban a hűvösségében is szép, sirályszótól hangos, erdőiket-földjeiket vízpermettel borító Balti-tenger, mely nem csak elválasztotta, de évszázadokon át a Hanza kereskedelmi rendszer révén össze is kötötte őket a világgal, ma Európa törzsével. Szemben velük a hatalmas Oroszország, az olykor csodált, de leginkább rettegett nagyhatalom végtelen rónái. Felszínüket az utolsó jégkorszak gigantikus erői gyalulták - szemünk számára nem szokatlanul - kellemesen hullámosra, klímája ugyanazt a hűvös, északi eleganciát hordozza, mint amit történelme. Már Róma birodalmának is errefelé futott az egyik legfontosabb kereskedelmi útja, a borostyánkőút. Aztán a kecses hajóikon szétrajzó és a tengerpartok, folyópartok mentén Szicíliától Normandián át Izlandig, Novgorodig telepeket, államokat, nagyvárosokat alapító vikingek pöttyözik tele új városokkal a területet.

Pár évszázaddal később a Szentföldről Magyarországra áttelepülő, de ott renitensként viselkedő és András királyunk által elűzött Teuton (Német) lovagrend jelenik meg, és alapít rettegett regionális nagyhatalmi pozíciójú államot. Majd a három nép közül a litván emelkedik a legmagasabbra, a reneszánsz hajnalán uralkodóházuk, a Jagello dinasztia olyan erőt képvisel, hogy a terjeszkedő török és az agresszív Habsburg birodalommal szemben is reális alternatívát kínál a közép-európai királyságoknak, még az oly hatalmas Magyarországnak is, így meghívást kap mind a magyar, mind a cseh trónra.

Aztán kevésbé fényes évek következnek, végül a hosszú orosz dominancia. A friss függetlenség lendülete mindhárom államot az Európai Unió felé taszította. Litvánia társadalmának masszív középosztálya, Lettország jellegzetes nemzetiségi arányai, Észtország különleges növényzete és Tallinn ragyogása e relatív kis földrajzi területen belül is igen kellemesen teszi változatossá a vidéket. A friss függetlenség felélesztette a történelem iránti vágyat, így a műemlékek zöme rekonstrukción esett át, az eredetihez közeli pompájában ragyog. Finnország közelsége és a finn turisták tömegei növelték a szolgáltatások általános színvonalát, melyet rend és tisztaság, kiváló közbiztonság tesz teljessé. Mindezt még mindig a Nyugat-Európában megszokott árszínvonal alatt kínálják nekünk, az ide látogatóknak mindhárom országban.

A Baltikum országairól és látnivalóiról utazási magazinunkban olvashat bővebben, de érdemes átböngészni a 2023-as balti körút ajánlatainkat is.  

Tovább olvasom

Mindegyik ország az Európai Unió tagja, a beutazás magyar állampolgárok számára vízummentes.

Litvánia, Lettország, Észtország: szabadon utazható, sem oltási igazolásra, sem tesztre nincs szükség. Finnország: 2022. május 8-ig oltással utazható.

Tovább olvasom

Habár történelmileg sok a közös vonás, kulturálisan számos különbség fedezhető fel a balti országok között. Míg az észt nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor ágához tartozik, a lett és litván nyelv az indoeurópai nyelvcsalád balti ágához tartoznak. Vallásilag is különböznek, de máshol húzódik a határvonal: Észtország, Lettország és Finnország többségében evangélikus, míg Litvánia főleg katolikus.


Észtország fővárosa: Tallinn az UNESCO világörökség része. Az ország skandináv hatású, a városok kicsik, nem zsúfoltak és jól karban tartottak. Az emberek kedvesek és nyitottak, angolul sokan beszélnek.Lettország

Lettország fővárosa: Riga szintén az UNESCO világörökség része. Riga városa egy felmérés szerint Európa legtisztább fővárosa, melynek szecessziós épületei elképesztően gyönyörűek.

Litvánia fővárosa: Vilnius szintén az UNESCO világörökség része. Békés ország, csodálatos tavakkal, mélyzöld erdőségekkel és színes falusi faházakkal. Az ételek a lengyel és az orosz konyhát idézik.

Finnország fővárosa: Helsinki. Az 1000 tó országának nevezik, ami tényleg szerény titulus, ugyanis legalább 188 000 van belőlük. Az ország területének 10 százalékát borítják tavak.

Mindegyik ország hivatalos fizetőeszköze az euro.
Az alábbi linkeken láthatnak tájékoztató jellegű árakat italok, élelmiszerek tekintetében:
Vilnius - Riga - Tallinn – Helsinki


 

Észtország

Éghajlat
Az éghajlat mérsékelten kontinentális. A leghidegebb hónap a február (-6 °C), legmelegebb a július (17 °C), ez azonban csak átlagérték, télen az általános hőmérséklet -20-25°C. Gyakran esik az eső, ezért a csapadék egyenletes időeloszlású, évi közepes mennyisége Tallinnban 570 mm.
Aktuális időjárás itt látható

Közbiztonság
Általánosságban szólva a közbiztonság kielégítő Észtországban. A város sűrűbb forgalmú részein zsebtolvajok tevékenységére kis táblák hívják fel a figyelmet.

Elektromosság
220 V

Közlekedés
Észtországban a városi tömegközlekedés átlátható, megbízható pontos. A kitáblázás, a menetrend betartása általános. A külföldiek számára használható és ajánlható. Csak elektronikus jegyeket lehet vásárolni, ehhez szükséges egy e-kártya (ühiskaart), amelynek letéti díja 2 euró és a postákon és a Selver, Maxima és Prizma szupermarketekben lehet rá pénzt, illetve jegyeket feltölteni.

Egészségügyi helyzet
Az ország közegészségügyi és higiénés helyzete jónak mondható. A csapvíz fogyasztható. Az orvosi és a kórházi ellátás színvonala magas, a költségek arányban állnak a szolgáltatás minőségével. A szakorvosi ellátásért minden esetben fizetni kell, függetlenül az Európai Egészségbiztosítási Kártya meglététől.

Lettország

Éghajlat
Lettország éghajlata óceáni, mely a mérsékelt kategória legenyhébb változata. Ez a klíma hűvös nyarakat és csapadékos teleket eredményez. Az éves hőingás alacsony.
Aktuális időjárás itt látható

Közlekedés
Lettországban az utak állapota átlagos. A sebességhatárok városban 50 km/óra, főúton 90km/óra. Az utakat folyamatosan újítják, sok helyen útfelbontással lehet találkozni, így csak egy sávon közlekedhetnek az autók, mely jelentősen megnövelheti az utazási időt.

Közbiztonság
A városi közbiztonság megfelelő, ugyanakkor Riga turisták által látogatott részein gyakoriak a zsebtolvajlások. Vendéglátóhelyeken, rendelés előtt mindig nézze meg az árakat, és csak olyasmit rendeljen, aminek az árával tisztában van. Egyes vendéglátóhelyeken célszerű mindjárt felszolgálás után fizetni. Csak megfelelő azonosítókkal ellátott (logo, szín) taxiba szálljon be.

Egészségügyi helyzet
Az orvosi ellátás megfelelő színvonalú, a rendelőkben vizitdíjat kell fizetni, de az egyes vizsgálatokért külön díjat számítanak fel, amely rendelőnként is eltérő lehet. A csapvíz iható, de a hálózat meglehetősen elöregedett, ezért sokan palackos víz fogyasztása mellett döntenek.

Lett szabályok
Lettországban tiltott, büntetést, esetleg őrizetbe vételt vonhatnak maguk után: dohányzás nyilvános helyeken; Rigában közterületen (utcán, parkokban), nyitott üvegben, palackban alkoholtartalmú ital; közterületen az erősen ittas állapot. A Lett Köztársaság területén tartózkodó idegen állampolgárok a törvények bármilyen megszegésének szempontjából a lett állampolgárokkal azonos elbírálás alá esnek.

Litvánia

Éghajlat
Az éghajlat óceáni és nedves kontinentális között változik, csapadékos, mérsékelt téllel és nyárral. Az évi átlaghőmérséklet 6 °C. Az évi csapadék mennyisége 900 mm. Az ország keleti része számottevően szárazabb, mint a partvidék.
Aktuális időjárás itt látható

Közlekedés
Az utak állapota jó vagy átlagos, jellemzően nagy a teherforgalom.

Közbiztonság
A városi közbiztonság megfelelőnek tekinthető. Vilnius turisták által gyakran látogatott részein ugyanakkor előfordulnak a zsebtolvajlások.

Egészségügyi helyzet
Litvániában az átlagos európai közegészségügyi helyzet jellemző.

Finnország

Éghajlat
Az éghajlat hideg, időnként kemény telek és viszonylag meleg nyarak által jellemzett északi mérsékelt. Hótakaró délen négy, északon hat-hét hónapon át fedi a tájat. A Golf-áramlat hatására az éghajlat lényegesen melegebb, mint az az Egyenlítőtől való távolságból következnék. Finnország területének egynegyede az Északi-sarkkörtől északra fekszik. Itt figyelhető meg az éjféli nap jelensége. Annál tovább tart, minél északabbra megyünk. Finnország legészakibb pontján a nap 73 napig süt nyáron egyfolytában, telente 51 napig nem kel föl.
Aktuális időjárás itt látható

Közbiztonság
Finnország Európa egyik legbiztonságosabb országa. Nem kell tartani rablótámadástól vagy erőszakos cselekményektől. Nagyobb körültekintés indokolt ugyanakkor Helsinki, valamint a nagyobb városok központjában.

Közlekedés
Finnország út- és vasúthálózata rendkívül fejlett, a közlekedés kiszámítható és biztonságos.

Egészségügyi helyzet
Az egészségügyi, higiéniai viszonyok megfelelnek az európai általános szabályoknak és követelményeknek. A finn szabályozás a környezetvédelem számos területén meghaladja az EU-s átlagot. A világ legtisztább országainak egyike.

Tovább olvasom

Baltikum


Körutazás, Városlátogatás ajánlataink

Garantált indulás!
Lettország

Baltikumi impressziók

4 nap / 3 éj
2024.10.20
összesen 1 időpontban
360 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Litvánia

A Balti-tenger kincsei

6 nap / 5 éj
2024.05.20
összesen 4 időpontban
480 000 Ft/fő
Utazás egyénileg
Litvánia

Balti államok és Helsinki - Egyéni körutazás

7 nap / 6 éj
Komplett egyéni körutazás szabadon választható dátumban
 
 

Kapcsolódó magazin


A Balti-tenger ékszerdobozai 1. rész

Sokszor és sok helyen „Balti államok” néven emlegetik a Balti-tenger keleti partvonalán felsorakozó Litvánia, Lettország és Észtország hármasát.

Elolvasom ››

A Balti-tenger ékszerdobozai 2. rész

Kaunas ékszerdoboz városkája kellemes megálló egy kis pihenésre és ebédre.

Elolvasom ››

Uzupis, a vilniusi mini köztársaság

Litvánia fővárosában, Vilniusban létezik egy városrész, amely önálló köztársaságot alkot, önálló alkotmánnyal és pénzzel rendelkezik. 

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!