Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, átszállással; a helyszínen belföldi repülőjáratokkal, autóbusszal, hajóval és vonattal
Elhelyezés:
helyi 3-4*-os szállodákban, kétágyas szobákban
Ellátás:
reggeli, 10 alkalommal főétkezés, amelyből 1 alkalom csomagolt ebéd

Miért ez az út?

1. A világon csak kevés hely rendelkezik olyan természeti szépséggel és történelmi kisugárzással, amely egy pillanat alatt képes megragadni a látogatók szívét és elméjét. Machu Picchu ezek közé tartozik. A zöldbe borult hegyek között álló kőtemplomok és végtelen teraszok látványa sosem okoz csalódást.

2. Az indián kultúra a mai napig egy élő hagyomány. Erről mi is meggyőződhetünk egy kecsua kézműves műhelyben, ahol az asszonyok még mindig ősi körülmények között készítik alpaka- és lámaszőrből a szőtteseiket. Így lehetőségünk lesz hozzájuk kicsit közelebb kerülni és megfigyelni a kecsua indiánok valódi, mindennapi életét.

3. Humantay a Vilcabamba-hegység egyik hófödte hegye. A gleccser olvadása egy csodaszép lagúnát alkotott. Modern és biztonságos járművel közelítjük meg a kiindulási pontot, majd egy kb. 3 km-es túra után pillanthatjuk meg a lagúnát. Azon utasok számára ideális program, akik szeretnek kirándulni és a hegyekben tartózkodni. 

4. Magyarországon egyedülálló módon, a csoportot számos alkalommal perui származású idegenvezető kíséri. Zea Javier megismerteti velünk országát, amelynél autentikusabb élményt nehezen találni. Elkalauzol minket olyan helyekre is, amelyre az átlag turista nem biztos, hogy eljutna, illetve történész révén az andoki kultúrát is részleteiben megismerhetjük.
2021-ben jelent meg az „Inkák visszatérnek” című könyve, amely az andoki életről és történelemről szól. Részt vett idegenvezetőként és tolmácsként abban a programban is, amelyet Kepes András „Világfalu” címmel televízióra vitt.

 

12 NAPOS PERU

15 NAPOS PERU

PERU NAPÜNNEP

 

Garantált indulás

Garantált indulás

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport, max. 20-22 fő

UNESCO világörökségi helyszínek

UNESCO világörökségi helyszínek

Utolsó lehetőség

Az országba való belépéshez már nem szükséges sem oltási igazolvány, sem negatív PCR teszt.

Személyes tapasztalat

Új fakultatív program: Humantay lagúna

Több országot érintő program

Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.

Program nyomtatása

Részletes program

1. nap : Budapest - Lima 

Menetrend szerinti járattal, európai átszállással repülünk Limába, Peru fővárosába. Érkezés után transzfer a szállodába. Szállásunk Lima Miraflores nevű városrészében található. Szállás Limában (1 éj).

Szállás: Hotel Jose Antonio 4*

2. nap : Lima - Paracas - Ballestas-szigetek (reggeli és vacsora)

Reggel elhagyjuk Peru fővárosát, Limát, három és fél órás utazás után érkezünk a mintegy 200 kilométerre fekvő Paracas Nemzeti Parkba. Reggeli után motoros kishajóval a Ballestas-szigetek felé indulunk, ahová másfél órás izgalmas tengeri út után érkezünk. Körülbelül egy órán keresztül járjuk hajónkkal a partvidéket, miközben kitűnően megfigyelhetjük az itt élő pingvineket, oroszlánfókákat és egy sor más ritka madarat is. Ezt követően fakultatív programként Pisco felé vesszük az irányt, hogy a Nazca-vonalak felett repülhessünk.

Az idegenvezető előadást tart a Nazca-vonalak legendájáról és az inkák előtti birodalomról, majd repülőgépre szállunk, és fakultatív programként megtekintjük a sivatag különleges ábráit. A különböző alakokat formáló ábrákat leginkább kisrepülőgépről csodálhatjuk meg. A Nazca-fennsík közel 500 négyzetkilométernyi kősivataga több mint ezer éve több száz emberkéz alkotta állati és geometriai formát őriz. Létrehozásuk körül tucatnyi teória kering. Akik nem vesznek részt a fakultatív programon, sétálhatnak a paracasi kikötőnél vagy pihenhetnek a szálloda medencéjénél. Szállás Paracasban (1 éj).

Szállás: HSA Paracas 3*

3. nap : Paracas Nemzeti Park (reggeli)

Reggeli után kirándulást teszünk a paracasi sivatagban, amíg el nem érünk a gyönyörű Lagunillas partra. Meglátogatjuk a Paracasi kilátót, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik az öbölre és az úgynevezett "La Catedral" sziklaképződményre. Délután visszautazás Limába (1 éj). 

Szállás: Hotel Jose Antonio 4*

4. nap : City Tour Lima (reggeli, ebéd)

A mai program Lima megismerése, felfedezése, melynek óvárosa az UNESCO Világörökség része. Az ismert látványosságok megtekintése: Fő-tér, Állami Palota, Városi Palota. Ebédelés a koloniális városrészben a főtér mellett.

Majd megtekintjük a szerelem parkot, mely a modern városrészben található. Innen  gyönyörű kilátás nyílik Lima városára és a Csendes-óceánra. Késő délután elrepülés Arequipaba. Szállás Arequipaban (2 éj)

Szállás: San Agustin Monasterio Arequipa 3*

5. nap : Arequipa (reggeli, ebéd)

Arequipa Peru egyik legszebb városába, melynek óvárosa az UNESCO Világörökségének része. Érkezés után városnézésre indulunk. A városnézés során kívülről megnézzük a XVII. században épült katedrálist, az elegáns Plaza de Armas teret, ahol pálmafák, keretek, szökőkutak, hangulatos éttermek és egy barokk stílusban épült XVII. századi jezsuita templom található. Ezután busszal elmegyünk a közeli kilátóponthoz, ami tökéletes fotóhely. A három vulkán látványa fogad bennünket: a Misti (5.821m), a Chachani (6.075m) és a Pichu Pichu (5.664m). Innen elmegyünk a Yanauhara kilátóponthoz, ahonnan a legszebb képet lehet készíteni a Misti vulkánról. Ezt követően ebéd egy hangulatos helyi étteremben és szabadidő, amely ideális a pihenésre vagy a Santa Catalina kolostor, illetve a gleccserbe fagyott inka lány, Juanita meglátogatására. 

6. nap : Titicaca-tó – Puno (reggeli, csomagolt ebéd)

Korai ébredés után, reggel 7 órakor indulunk az Andok hegyláncain keresztül autóbusszal Punóba, a perui folklór Titicaca-tó parti fővárosába. Utunk során vikunya, láma és alpaka csordákat csodálhatunk meg. A Titicaca-tó a világ legmagasabban fekvő hajózható tava, amelynek felszínén húzódik a perui-bolíviai határ. Az inka legenda szerint a tóból léptek elő az inka császárság titokzatos alapítói: Manco Cápac és Mama Ocllo. Délutánra érünk Puno kikötőjébe, ahonnan hajókirándulásra indulunk a totora nádból készült Uros-szigetekhez. Naplemente a Titicaca-tónál. Szállás Punoban (1 éj).

Szállás: Hotel Royal Inn 4*

7. nap : Puno – Cusco (reggeli, ebéd)

Reggeli után fél 8-kor, az inkák szerinti világ köldökébe, Cusco-ba indulunk. Festői tájakon vezet az utunk. Az út során megtekintjük a világ legmagasabban fekvő piacát (4.313 m). Útközben megtekintjük azt a hegyet is, ahonnan az Amazonas folyó ered. Svédasztalos ebédünket Sicuaniban, a déli völgyben, egy hangulatos étteremben fogyasztjuk el. Megállunk Raqchiban, ahol az inkák által létrehozott nagy raktárak találhatóak. Az esti órákban érkezünk meg Cuscóba, a kecsua indiánok lakta városba, amely a híres Inka-ösvény és a Machu Picchu bejáratánál fekszik. Szállás Cuscoban (3 éj).

Szállás: Hotel San Agustin PLAZA 3*

8. nap : Cusco (reggeli, ebéd)

Reggeli után városnézésre indulunk. Először felkeressük a Koricancha nevű inka lelőhelyet (a kecsua szó jelentése "arany udvar). Itt különféle templomokat csodálhatunk meg az inka kőművesség legszebben megmunkált darabjai közül. Majd a legnagyobb és legimpozánsabb lelőhelyeket tekintjük meg, ahonnan nem mellesleg gyönyörű kilátás nyílik Cusco-ra. A város fölé emelkedő Saqsaywaman épületkomplexumának maradványait játjuk körbe, majd ha időnk engedi elsétálunk a Fehér Krisztus szoborhoz. Cusco kecsua nyelven azt jelenti, hogy a „világ közepe” A város számtalan látnivalója a világ minden tájáról ide vonzza a látogatókat. Kenqo szakrális központját is megnézzük, sétát teszünk a San Blas negyedben, délután pedig ellátogatunk a cuscoi indián piacra. (Ezen és a következő napon reggel 7 és 8 óra között a cuscoi katedrálisban mise van, érdemes egyénileg felkeresni.)
Este szertartás egy qechua samannal. 

9. nap : Cusco - Pisac Szent Völgy (reggeli, vacsora)

Reggeli után indulunk a Szent Völgy felé. Útközben a földön egyedülálló gyümölcsfajtákat és több száz fajta kukoricát láthatunk. Lehetőségünk nyílik lámát és alpakát etetni és simogatni. ezután megyünk a Taray kilátóponthoz, ahonnan megnézhetjük az Urubamba szent folyót.  Majd indulunk a Pisaci régészeti együtteshez. Felmegyünk a pisaci kilátó ponthoz, ahonnan meg lehet örökíteni a szent völgyet. Majd a folyóparti faluban meglátogatjuk a híres indián piacot, Peru legnagyobb kézműves piacát. Visszautazás Cuscoba. Svédasztalos vacsora egy helyi étteremben, ahol folklór műsor vár minket többféle perui zenével.

10. nap : Cusco  (reggeli)

Ideális nap arra, hogy inka múzeumokat és emlékhelyeket látogassunk meg Cuscoban, vagy részt vegyünk a fakultatív Szivárvány hegy túrán: kb. 10 órás program, utazás autóbusszal (2 óra oda és 2 óra vissza), 1,5 óra túrázás oda, és ugyanennyi vissza, kb. 3 óra pihenés és szabadidő (reggeli és ebéd ideje is beletartozik).

11. nap : Ollantaytambo - Aguas Calientes (reggeli)

Reggeli után, kb. 7 órakor folytatjuk utazásunkat, látogatást teszünk Ollantaytamboba, amely az egyik legfontosabb szakrális hely volt az Inka Birodalomban. Ebédelési lehetőség a főtéren. A völgy itt már teljesen összeszűkül, és innen nem vezet tovább közút a Machu Picchu-hoz. Kora délultán vonattal utazunk Peru egyik legismertebb látványossága felé, a Machu Picchu lábánál fekvő Aguas Calientes kisvárosába (2.200 méter). Szállás Aguas Calientesben (1 éj).

Szállás: Hatun Inti Boutique Hotel 4*

12. nap : Machu Picchu (reggeli, ebéd)

Reggeli után buszra szállunk, így érkezünk meg a Világ Új Hét Csodájának egyikéhez. Az Urubamba folyó felé magasodó, sziklás hegygerincre épült Machu Picchu az inka birodalom egyik legfontosabb települése volt. Idegenvezetőnk egy közel két órás órás séta során avat be minket a város titkaiba. Közösen járjuk körbe a szinte teljes egészében épségben maradt világi és szakrális épületegyütteseket, majd vonatra szállunk és visszatérünk Cuscoba. Szállás Cuscoban (2 éj).

Szállás: Hotel San Agustin PLAZA 3*

13. nap : Humantay

Humantay a Vilcabamba-hegység egyik hófödte hegye. A gleccser olvadása egy csodaszép lagúnát alkotott. Azon utasok számára ideális program akik szeretnek kirándulni és a hegyekben tartózkodni. 

A túra kb. 3 km. Modern, korszerű és biztonságos járművel közelítjük meg a kiinduló pontot kb. 2 óra alatt. Az egésznapos kirándulás alatt reggeli és ebéd is biztosított helyi ízekkel. 

1000ut_javier_humantay.jpeg

14. nap : Maras – Moray – Chincheros (reggeli, ebéd)

Korai reggeli után, 7 órakor indulunk Moray-ba, ahol kör alakú, teraszos ültetvényeket láthatunk. Ezt követően megnézzük a völgy legkülönlegesebb, világviszonylatban is egyedülálló látnivalóját, a Salinasi sóbányákat. Ezután egy 3.800 méter magasan fekvő apró falucskát, Chincherost látogatjuk meg, mely ősi hagyományairól, kézművességéről és kézzel készített textíliáiról nevezetes. Ehhez hasonlóval sehol nem találkozhatunk Amerikában. Betérünk egy kézműves műhelybe, ahol a kecsua asszonyok a mai napig ősi körülmények között készítik alpaka- és lámaszőrből a szőtteseket. Lehetőségünk lesz részt venni és megfigyelni a kecsua indiánok valódi, mindennapi életét. Megismerhetjük a termesztett növényeiket, ételeiket, kézművességüket, házaikat, orvosságaikat és szokásaikat. Alkalmunk nyílik megízlelni a falusiak meleg andoki főztjét, az andoki krumplit és a nagy szemű kukoricát. Sőt, aki szeretné, megkóstolhatja az andoki tengerimalacot is, ami egy tipikus helyi eledel.

A program végén transzfer a repülőtérre és visszautazás Limába. Szállás Limában (1 éj). 

15 -16. nap : Cusco - Lima - Budapest (reggeli, ebéd)

Reggeli után látogatást teszünk a Larco múzeum a program része. Ebéd után transzfer a repülőtérre majd repülés európai átszállással Budapestre. Hazaérkezés a 16. napon.

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

UNESCO Világörökségi helyszínek Peruban
  • Lima történelmi óvárosa
  • Nazca-vonalak
  • Arequipa óvárosa
  • Cuzco óvárosa
  • Machu Picchu

Fakultatív programok:

A programokon való részvétel minimum létszáma 8 fő. 

Nasca vonalak feletti repülés: kb. 150 USD/ fő  (fizetés a helyszínen, viszont előzetes jelentkezés szükséges!)

A repülés Pisco-ból indul, amely egy új repülőtér és a repülőgép flottája is új. 

Larco Múzeum látogatás (2024-ben a program része): kb. 30 USD/ fő 

Szivárvány hegy: kb. 65-70 USD/ fő

Humantay: kb. 65 - 70 USD/ fő

Fontos információk:

Tervezett menetrend (változhat)

klm_logo.jpg

Budapest - Amszterdam        06:30   08:45 - KL 1972
Amszterdam - Lima                11:40   18:10 - KL 743

Lima - Amszterdam                20:10  14:05 (érkezés másnap) - KL 744
Amszterdam - Budapest        21:05   23:05 - KL 1981

A menetidő a hosszú szakaszon kb. 12 óra. 

Az indulási/érkezési időpontok helyi időben értendők. A légitársaság fenntartja a jogot a változtatásra!  

Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.

FONTOS!
- Csoportos repülőjegy foglalásnál a légitársaság egyben ülteti be a csoportot a járatokra.
- Előzetes ültetés kérés felár ellenében lehetséges, általában a jegykiállítást követően. Kérjük, hogy ültetési igényüket legyenek szívesek a hátralékfizetésig jelezni. Amennyiben az előre lefoglalt ülőhelyért nem kívánnak fizetni, abban az esetben az ülőhelyre vonatkozó egyéni kéréseket (ablak, folyosó, stb.) nem tudjuk garantálni. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizzék a kiadott beszállókártyákat, mert azon csak ott, a pultnál tudnak módosítani, irodánknak a check-in megkezdését követően már nincs lehetősége belenyúlni a foglalásba.
- Amennyiben valaki ételallergia miatt speciális étkezést szeretne a repülőjáratokra igényelni (vegetáriánus, gluténmentes, laktózmentes vagy diabetikus - más lehetőség nem kérhető, illetve nem kombinálható, csak egy fajta választható), az legkésőbb 2 héttel az indulás előttig legyen szíves írásban elküldeni a travel@1000ut.hu email címre.


Utazás AIRFRANCE vagy KLM járattal

A nemzetközi járatokon maximum 23 kg lehet a poggyász súlya,  háromdimenziós mérete maximum 158 cm (szélesség + magasság + mélység). A fedélzetre 1 db 55x35x25 cm kézipoggyász és egy kis női vagy laptop táska (40x30x15 cm) vihető fel, melyek súlya összesen maximum 12 kg lehet.

Forrás/ további információ: AIRFRANCE vagy KLM

 

 


Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)

Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.

Kényelmi  szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a  légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!

Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.

Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.

A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.

Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges. 

 

 


Fizetési határidők egzotikus körutak esetében

Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:

  • Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak.

 

Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)

Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.

 


Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.


Utazás előtt ráhangolódásként

Perui idegenvezetőnk, Javier Zea "Az inkák visszatérnek - Élet az Andokban" című könyvében a Peruban élő népek gazdag történelmét, változatos kultúráját és hétköznapjait mutatja be. Utazás előtt (vagy közben) érdemes a könyvet elolvasni, ezáltal jó rálátás nyílik az országra.

A könyv az irodánkban megvásárolható (igény esetén akár postázzuk is): 3950 Ft

8045341_5.jpg

endrei_judit_ajanlasaval_(2).jpg

Peru és benne a Machu Picchu régóta bakancslistám élén állt. Talán a gimnáziumi földrajzkönyvem lapjain láttam először az Andok égig érő hegyláncai között megbújó titokzatos inka város romjait, a világ hét csodájának egyikét. Tavaly nyáron megvalósult a nagy álom: végre eljutottam ide! A képzelet valósággá vált, végigsétálhattam az ősi korok emlékei között, és végre megérinthettem a simára csiszolt mágikus köveket, közben pedig gyönyörködhettem a fenséges természetben! Sokkal többet kaptam ettől az úttól, mint amit vártam, felsorolni is lehetetlen: sétáltam Lima és Cuzco óvárosában, átrepültem a máig rejtélyes Nazca-vonalak felett, hajókáztam a világ legmagasabban fekvő taván, a Titicaca-tavon, indián asszonyokkal főztük az ebédet... Ráadásként pedig még egy helyi sámán tisztító szertartásának részese lehettem. Kívánom, hogy Önök is mihamarabb jussanak el a Föld e titokzatos, szépséges pontjára.

 

 

 


A körutazás idegenvezetője novemberben:

Kállay Tibor

other_308_37184_1000ut-idegenvezetok-kallay-tibor.jpg

Lassan két évtizede járom Latin-Amerika ismert és ismeretlen tájait, Mexikótól Patagóniáig, de a mai napig ez a Világ számomra olyan, mint egy hatalmas élő könyvtár, ahol az ember sejti, lehet, hogy nem is jut el ahhoz a bizonyos utolsó kötetig...
De legalább meg kell próbálni!
Fedezzük fel együtt Latin-Amerikát! 

2024-ben:

Javier Zea

other_299_37184_1000ut-idegenvezetok-javier-zea_(2).jpg

Javier Zea Peru fővárosában, Limában született, viszont gyermekkorát az Andokban, egy hegyvidéki faluban töltötte. Elsőként a Limai Katolikus Egyetemen történelmet tanult, majd ezt követően Magyarországon a Pécsi Tudományegyetem filológia szakán, és az ELTE spanyol nyelv, irodalom és kultúra mesterszakán kapott diplomát. A Világfalu c. filmsorozat alkalmával, amelyet Kepes András rendezett, Peruban forgatott részein Javier kísérte a stábot. Személyében egy olyan idegenvezetőt kapnak az utasaink, aki mind a perui, mind pedig a magyar kultúrát jól ismeri. 

Ismerje meg Perut!

 

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2024.04.17 - 2024.05.02
16 nap / 14 éj
1 640 000 Ft
2024.05.15 - 2024.05.30
16 nap / 14 éj
1 640 000 Ft

Körutazásunk új időpontjai és árai még előkészítés alatt állnak.
Amennyiben érdekli az elkészült program, akkor kérjük, kattintson az Értesítés kérés gombra.
Miután elkészült az ajánlat, kollégáink értesítik Önt.

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Értesítés kérés
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegyet illetékkel
    (melynek értéke: 445.000 Ft, 2024-ben 390.000 Ft)
  • 14 éjszakai szállást,
    helyi 3-4*-os szállodákban,
    kétágyas szobákban
  • az utazást privát autóbusszal
  • az utazást privát hajóval a Titicaca-tavon
  • a vonatutat Machu Picchura panorámás, tetőablakos vonattal
  • a reggelit, 10 alkalommal főétkezést, amelyből 1 alkalommal csomagolt ebéd (italok nélkül)
  • a megadott programokat
  • a belépőket
  • a perui, magyarul beszélő idegenvezetést
  • 2024-ben a Larco múzeum a program része

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalót
    kb. 90 USD / fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,5%

 

EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    285 000 Ft
  • Fakultatív programok
  • Amazónia dzsungel előtartózkodás
    (4 nap/3 éj, min 2. fő)
    255 000 Ft
    + belső repülőjegy:
    kb. 105 000 Ft-tól
    + nemzetközi repülőjegy módosítási díja
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Kapcsolódó magazin


Endrei Judit - A titokzatos Peru 1. rész

Talán ez a legvonzóbb Peruban, a titokzatosság!

Elolvasom ››

Kedves leendő Peru utazó!

Ha eszébe jutott egy olyan utazás, ami több, mint egy szokványos turistaút, ami nem csak élvezetet nyújt, de gazdagít és megtanít megérteni a világot, akkor az Ön számára Peru a megfelelő választás. 

Elolvasom ››

Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész

A perui utazás egyik legnagyobb vonzereje a Nazca-vonalak, ezek a csodálatos, titokzatos geometrikus rajzolatok egy kietlen fennsíkon.

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hasonló utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Peru

Az inkák nyomában - Peru kulturális kincsei

15 nap / 13 éj
2024.07.01
összesen 3 időpontban
1 620 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Peru

Peru - Napünnep - Az inka kultúra felfedezése

15 nap / 13 éj
2024.06.13
összesen 1 időpontban
1 780 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Costa Rica

Flóra és fauna labirintusa, Costa Rica körutazás

12 nap / 10 éj
2024.12.05
összesen 1 időpontban
1 640 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Argentína

Dél-Amerika nagykörút

24 nap / 22 éj
2024.10.06
összesen 1 időpontban
3 190 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2024.06.18
összesen 2 időpontban
485 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!