Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, átszállással; a helyszínen belföldi repülőjáratokkal, autóbusszal, hajóval és vonattal
Elhelyezés:
helyi 3-4*-os szállodákban, kétágyas szobákban
Ellátás:
reggeli, 10 alkalommal főétkezés (1 alkalommal csomagold ebéd)

Miért ez az út?

A legnépszerűbb látványosságok és az inka emlékek bemutatásában a legalaposabb és leggazdagabb program a magyar utazási  kínálatban.

Egyedülálló műemlékek, égbeszökő hegyek, az Andok csúcsai, titkok, misztikumok és a Titicaca-tó világa várják a vendégeket.

A gazdag program mellett, különleges kulináris élményeket is nyújtunk a vendégeinknek. Indián családoknál alkalmunk nyílik megízlelni a falusiak meleg andoki főztjét, az andoki krumplit és a nagy szemű kukoricát. Sőt, aki szeretné, megkóstolhatja az andoki tengerimalacot is, ami egy tipikus helyi eledel.

2024. évi őszi csoport egyikét Magyarországon egyedülálló módon, perui származású idegenvezető kíséri. Zea Javier megismerteti velünk országát, amelynél autentikusabb élményt nehezen találni. Elkalauzol minket olyan helyekre is, amelyre az átlag turista nem biztos, hogy eljutna, illetve történész révén az andoki kultúrát is részleteiben megismerhetjük.
2021-ben jelent meg az „Inkák visszatérnek” című könyve, amely az andoki életről és történelemről szól. Részt vett idegenvezetőként és tolmácsként abban a programban is, amelyet Kepes András „Világfalu” címmel televízióra vitt.

 

 

 

 

PERU NAPÜNNEP

 

 

Figyelem! Kínálatunkban szerepel 12 és 15 napos perui program. 

Garantált indulás

Garantált indulás

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport, max. 20-22 fő

UNESCO világörökségi helyszínek

UNESCO világörökségi helyszínek

Személyes tapasztalat

Személyes tapasztalat

Garantált társítás

Garantált társítás

Több országot érintő program

Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.

Program nyomtatása

Részletes program

Utazás előtt ráhangolódásként

Perui idegenvezetőnk, Javier Zea "Az inkák visszatérnek - Élet az Andokban" című könyvében a Peruban élő népek gazdag történelmét, változatos kultúráját és hétköznapjait mutatja be. Utazás előtt (vagy közben) érdemes a könyvet elolvasni, ezáltal jó rálátás nyílik az országra.

A könyv az irodánkban megvásárolható (igény esetén akár postázzuk is): 3950 Ft

 

12 NAPOS PERUI PROGRAM

A program nem tartalamazza a Nazca vonalak feletti repülést, de előtartózkodásként lehet bővíteni a programot, amely + 1 napot jelent.

 

1. nap: Budapest - Lima 

Elutazás menetrendszerinti járattal európai átszállással Limába, Peru fővárosába. Érkezés után transzfer a szállodába. Szállásunk Lima Miraflores nevű városrészében található. Szállás Limában (1 éj).

Tervezett szállás: Jose Antonio Lima

2. nap: Lima (reggeli, ebéd)

A mai program Lima megismerése, felfedezése, melynek óvárosa az UNESCO Világörökség része. Az ismert látványosságok megtekintése: Főtér, Állami Palota, Városi Palota. Délután transzfer a repülőtérre és elutazunk Arequipába, repülővel. Szállás Arequipában (2 éj).

Tervezett szállás: San Agustin Arequipa 

3. nap: Arequipa (reggeli, ebéd)

Városnézés a három vulkán lábánál található Arequipában. Előttünk magasodik a Misti Vulcano, majdnem 5822 méter magas csúcsa. Kihagyhatatlan látványosság háttérben a többnyire havas csúcsokkal. A spanyolok a területen uralkodó kellemes klíma miatt építették ide a várost. A városnézés során kívülről megnézzük a XVII. században épült katedrálist, az elegáns Plaza de Armas teret, ahol pálmafák, kertek, szökőkutak, hangulatos éttermek és egy barokk stílusban épült XVII. századi jezsuita templom található. Busszal elmegyünk a közeli kilátóponthoz, ami tökéletes hely fotók készítésére. Három vulkán látványa fogad bennünket: a Misti (5821 m.), a Chachani (6075 m.) és a Pichu Pichu (5664 m.). Innen elmegyünk a Yanauhara kilátóponthoz, ahonnan a legszebb képet lehet készíteni a Misti vulkánról. Ezt követően ebéd egy hangulatos helyi étteremben és szabadidő, amely ideális a pihenésre vagy a Santa Catalina kolostor, illetve a gleccserbe fagyott inka lány, Juanita meglátogatására.

4. nap: Arequipa- Titicaca-tó – Puno (reggeli)

Korai ébredés után, reggel 7 órakor indulunk az Andok hegyláncain keresztül autóbusszal Punóba, a perui folklór Titicaca-tó parti fővárosába. Utunk során vikunya, láma és alpaka csordákat csodálhatunk meg. A Titicaca-tó a világ legmagasabban fekvő hajózható tava, amelynek felszínén húzódik a perui-bolíviai határ. Az inka legenda szerint a tóból léptek elő az inka császárság titokzatos alapítói: Manco Cápac és Mama Ocllo. Délutánra érünk Puno kikötőjébe, ahonnan hajókirándulásra indulunk a totora nádból készült Uros-szigetekhez. Szállás Punoban (1 éj).

Tervezett szállás: José Antonio Puno

5. nap: Puno – Cusco (reggeli, ebéd)

Reggeli után fél 8-kor, az inkák szerinti világ köldökébe, Cusco-ba indulunk. Festői tájakon vezet az utunk. Az út során megtekintjük a világ legmagasabban fekvő piacát (4313 m.). Útközben látjuk azt a hegyet is, ahonnan az Amazonas folyó ered. Svédasztalos ebédünket Sicuaniban, a déli völgyben, egy hangulatos étteremben fogyasztjuk el. Megállunk Raqchiban, ahol az inkák által létrehozott nagy raktárak találhatóak. Az esti órákban érkezünk meg Cuscóba, a kecsua indiánok lakta városba, amely a híres Inka-ösvény és a Machu Picchu bejáratánál fekszik. Szállás Cuscoban (2 éj).

(Ezen és a következő napok reggelein 7 és 8 óra között a cuscoi katedrálisban mise van, érdemes egyénileg felkeresni).

Tervezett szállás: Jose Antonio Cusco 

6. nap: Cusco (reggeli)

Reggeli után városnézésre indulunk. Cusco kecsua nyelven azt jelenti, hogy a „világ közepe” A város számtalan látnivalója a világ minden tájáról ide vonzza a látogatókat. Korikancha, itt különféle templomokat csodálhatunk meg az inka kőművesség legszebben megmunkált darabjai közül. Majd a legnagyobb legimpozánsabb lelőhelyeket tekintjük meg, ahonnan nem mellesleg gyönyörű kilátás nyílik Cusco-ra. A város fölé emelkedő Saqsaywaman épületkomplexumának maradványait játjuk körbe.Kenqo szakrális központját is megnézzük, délután pedig ellátogatunk a cuscoi indián piacra. Este szertartás egy qechua samannal. 

7. nap Pisac – Szent Völgy (reggeli, vacsora)

Reggeli után indulunk a Szent Völgy felé. Útközben a földön egyedülálló gyümölcsfajtákat és több száz fajta kukoricát láthatunk. Lehetőségünk nyílik lámát és alpakát etetni és simogatni. ezután megyünk a Taray kilátóponthoz, ahonnan megnézhetjük az Urubamba szent folyót. Majd indulunk a Pisaci régészeti együtteshez. Felmegyünk a pisaci kilátó ponthoz, ahonnan meg lehet örökíteni a szent völgyet. Majd a folyóparti faluban meglátogatjuk a híres indián piacot, Peru legnagyobb kézműves piacát. Visszautazás Cuscoba. Svédasztalos vacsora egy helyi étteremben, ahol folklór műsor vár minket többféle perui zenével és tánccal. 

8. nap: Chinchero - Maras – Moray- Ollantaytambo (reggeli, ebéd)

Reggeli után, 7 órakor folytatjuk utazásunkat. Ezen a napon egy 3800 méter magasan fekvő apró falucskát, Chincherot látogatjuk meg, mely ősi hagyományairól, kézművességéről és kézzel készített textíliáiról nevezetes. Ehhez hasonlóval sehol nem találkozhatunk Amerikában. Betérünk egy kézműves műhelybe, ahol a kecsua asszonyok a mai napig ősi körülmények között készítik alpaka- és lámaszőrből a szőtteseket. Majd látogatást teszünk Moray-ba, ahol kör alakú teraszos ültetvények találhatók, azután megnézzük a völgy legkülönlegesebb, világviszonylatban is egyedülálló látnivalóját, a Salinasi só kitermelő. Ebéd  a Szent Völgy-ben. A völgy itt már teljesen összeszűkül, és innen nem vezet tovább közút a Machu Picchu-hoz. Elfoglaljuk a szállásunkat, majd elsétálunk Ollantaytambo, a legnagyobb inka hadvezér erődítményébe. Szállás a Szent Völgyben (1 éj).

Tervezett szállás: Sol Ollanta Ollantaytambo 

9. nap: Machu Picchu (reggeli, ebéd)

A reggeli vonattal utazunk Peru egyik legismertebb látványossága felé, a Machu Picchu lábánál fekvő Aguas Calientes kisvárosába (2200 m.). Itt buszra szállunk, így érkezünk meg a Világ Új Hét Csodájának egyikéhez. Az Urubamba folyó felé magasodó, sziklás hegygerincre épült Machu Picchu az inka birodalom egyik legfontosabb települése volt. Idegenvezetőnk egy közel két órás séta során avat be minket a város titkaiba. Először közösen járjuk körbe a szinte teljes egészében épségben maradt világi és szakrális épületegyütteseket, majd szabadprogram keretében barangolhatunk az ámulatba ejtő szépségű természeti környezetben épült város utcáin. Miután körbejártuk az UNESCO Világörökség listáján is szereplő romvárost vonatra szállunk és visszatérünk Cuscoba. Szállás Cuscoban (1 éj).

 Tervezett szállás: Jose Antonio Cusco 

10. nap: Cusco - Lima (reggeli)

Reggelit követően szabadidő Cuscoban. Délután transzfer a repülőtérre és visszautazás Limaba.

11-12. nap: Lima (reggeli, ebéd) - Budapest

Délelőtt szabadidő Limában. Délután Larco múzeum látogatás és ebéd a múzeum ban. Ebéd után transzfer a repülőtérre és repülés egy európai átszállással Budapestre. Megérkezés Budapestre a 12. napon.

 

12 NAPOS PERUI PROGRAM

A program nem tartalamazza a Nazca vonalak feletti repülést, de előtartózkodásként lehet bővíteni a programot, amely + 1 napot jelent.

____ 

 

 

15 NAPOS PERUI PROGRAM

 

1. nap (szeptember 30./november 4.): Budapest - Lima 

Menetrend szerinti járattal, európai átszállással repülünk Limába, Peru fővárosába. Érkezés után transzfer a szállodába. Szállásunk Lima Miraflores nevű városrészében található. Szállás Limában (1 éj).

Szállás: Hotel Jose Antonio

2. nap (október 1./ november 5.): Lima - Paracas Nemzeti Park - Ballestas-szigetek (reggeli és vacsora)

Kora reggel elhagyjuk Peru fővárosát, Limát, három és fél órás utazás után érkezünk a mintegy 200 kilométerre fekvő Paracas Nemzeti Parkba. Reggeli után motoros kishajóval a Ballestas-szigetek felé indulunk, ahová másfél órás izgalmas tengeri út után érkezünk. Körülbelül egy órán keresztül járjuk hajónkkal a partvidéket, miközben kitűnően megfigyelhetjük az itt élő pingvineket, oroszlánfókákat és egy sor más ritka madarat is. Ezt követően fakultatív programként Pisco felé vesszük az irányt, hogy a Nazca-vonalak felett repülhessünk.

Az idegenvezető előadást tart a Nazca-vonalak legendájáról és az inkák előtti birodalomról, majd repülőgépre szállunk, és fakultatív programként megtekintjük a sivatag különleges ábráit. A különböző alakokat formáló ábrákat leginkább kisrepülőgépről csodálhatjuk meg. A Nazca-fennsík közel 500 négyzetkilométernyi kősivataga több mint ezer éve több száz emberkéz alkotta állati és geometriai formát őriz. Létrehozásuk körül tucatnyi teória kering. Akik nem vesznek részt a fakultatív programon, sétálhatnak a paracasi kikötőnél vagy pihenhetnek a szálloda medencéjénél. Szállás Paracasban (1 éj).

Szállás: HSA Paracas

3. nap (október 2./ november 6.): Paracas Nemzeti Park - Arequipa (reggeli)

Reggeli után kirándulást teszünk a paracasi sivatagban, amíg el nem érünk a gyönyörű Yumaque partra. Meglátogatjuk a Paracasi kilátót, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik az öbölre és az úgynevezett "La Catedral" sziklaképződményre. Délután visszautazunk Limába és repülés Arequipaba (2 éj). 

Szállás: San Agustin Monasterio Arequipa

4. nap (október 3./ november 7.): Arequipa (reggeli, ebéd)

Arequipa Peru egyik legszebb városába, melynek óvárosa az UNESCO Világörökségének része. Érkezés után városnézésre indulunk. A városnézés során kívülről megnézzük a XVII. században épült katedrálist, az elegáns Plaza de Armas teret, ahol pálmafák, keretek, szökőkutak, hangulatos éttermek és egy barokk stílusban épült XVII. századi jezsuita templom található. Ezután busszal elmegyünk a közeli kilátóponthoz, ami tökéletes fotóhely. A három vulkán látványa fogad bennünket: a Misti (5.821m), a Chachani (6.075m) és a Pichu Pichu (5.664m). Innen elmegyünk a Yanauhara kilátóponthoz, ahonnan a legszebb képet lehet készíteni a Misti vulkánról. Ezt követően ebéd egy hangulatos helyi étteremben és szabadidő, amely ideális a pihenésre vagy a Santa Catalina kolostor, illetve a gleccserbe fagyott inka lány, Juanita meglátogatására. 

5. nap (október 4./ november 8.): Titicaca-tó – Puno (reggeli, csomagolt ebéd)

Korai ébredés után, reggel 7 órakor indulunk az Andok hegyláncain keresztül autóbusszal Punóba, a perui folklór Titicaca-tó parti fővárosába. Utunk során vikunya, láma és alpaka csordákat csodálhatunk meg. A Titicaca-tó a világ legmagasabban fekvő hajózható tava, amelynek felszínén húzódik a perui-bolíviai határ. Az inka legenda szerint a tóból léptek elő az inka császárság titokzatos alapítói: Manco Cápac és Mama Ocllo. Délutánra érünk Puno kikötőjébe, ahonnan hajókirándulásra indulunk a totora nádból készült Uros-szigetekhez. Naplemente a Titicaca-tónál. Szállás Punoban (1 éj).

Szállás: Hotel Royal Inn 4*

6. nap (október 5./ november 9.): Puno – Cusco (reggeli, ebéd)

Reggeli után fél 8-kor, az inkák szerinti világ köldökébe, Cusco-ba indulunk. Festői tájakon vezet az utunk. Az út során megtekintjük a világ legmagasabban fekvő piacát (4.313 m). Útközben megtekintjük azt a hegyet is, ahonnan az Amazonas folyó ered. Svédasztalos ebédünket Sicuaniban, a déli völgyben, egy hangulatos étteremben fogyasztjuk el. Megállunk Raqchiban, ahol az inkák által létrehozott nagy raktárak találhatóak. Az esti órákban érkezünk meg Cuscóba, a kecsua indiánok lakta városba, amely a híres Inka-ösvény és a Machu Picchu bejáratánál fekszik. Szállás Cuscoban (4 éj).

Szállás: Hotel San Agustin PLAZA

7. nap (október 6./ november 10.): Cusco (reggeli, ebéd)

Reggeli után városnézésre indulunk. Először felkeressük a Koricancha nevű inka lelőhelyet (a kecsua szó jelentése "arany udvar). Itt különféle templomokat csodálhatunk meg az inka kőművesség legszebben megmunkált darabjai közül. Majd a legnagyobb és legimpozánsabb lelőhelyeket tekintjük meg, ahonnan nem mellesleg gyönyörű kilátás nyílik Cusco-ra. A város fölé emelkedő Saqsaywaman épületkomplexumának maradványait játjuk körbe, majd ha időnk engedi elsétálunk a Fehér Krisztus szoborhoz. Cusco kecsua nyelven azt jelenti, hogy a „világ közepe” A város számtalan látnivalója a világ minden tájáról ide vonzza a látogatókat. Kenqo szakrális központját is megnézzük, sétát teszünk a San Blas negyedben, délután pedig ellátogatunk a cuscoi indián piacra. (Ezen és a következő napon reggel 7 és 8 óra között a cuscoi katedrálisban mise van, érdemes egyénileg felkeresni.)

Késő délután szertartás egy qechua samannal. 

8. nap (október 7./ november 11.): Pisac – Szent Völgy (reggeli, vacsora)

Reggeli után indulunk a Szent Völgy felé. Útközben a földön egyedülálló gyümölcsfajtákat és több száz fajta kukoricát láthatunk. Lehetőségünk nyílik lámát és alpakát etetni és simogatni. ezután megyünk a Taray kilátóponthoz, ahonnan megnézhetjük az Urubamba szent folyót.  Majd indulunk a Pisaci régészeti együtteshez. Felmegyünk a pisaci kilátó ponthoz, ahonnan meg lehet örökíteni a szent völgyet. Majd a folyóparti faluban meglátogatjuk a híres indián piacot, Peru legnagyobb kézműves piacát. Visszautazás Cuscoba. Vacsora egy helyi étteremben, ahol folklór műsor vár minket többféle perui zenével.

9. nap (október 8./ november 12.): Cusco (reggeli) 

Ideális nap arra, hogy inka múzeumokat és emlékhelyeket látogassunk meg Cuscoban, vagy részt vegyünk a fakultatív Szivárvány - hegy túrán: kb. 10 órás program, utazás autóbusszal (2 óra oda és 2 óra vissza), 1,5 óra túrázás oda, és ugyanennyi vissza, kb. 3 óra pihenés és szabadidő (reggeli és ebéd ideje is beletartozik).

10. nap (október 9./ november 13.): Ollantaytambo - Aguas Calientes (reggeli)

Reggeli után, kb. 7 órakor folytatjuk utazásunkat, látogatást teszünk Ollantaytamboba, amely az egyik legfontosabb szakrális hely volt az Inka Birodalomban. Ebédelési lehetőség a főtéren. A völgy itt már teljesen összeszűkül, és innen nem vezet tovább közút a Machu Picchu-hoz. Kora délultán vonattal utazunk Peru egyik legismertebb látványossága felé, a Machu Picchu lábánál fekvő Aguas Calientes kisvárosába (2.200 méter). Szállás Aguas Calientesben (1 éj).

Szállás: Hatun Inti Boutique Hotel 4*

11. nap (október 10./ november 14.): Machu Picchu (reggeli, ebéd)

Reggeli után buszra szállunk, így érkezünk meg a Világ Új Hét Csodájának egyikéhez. Az Urubamba folyó felé magasodó, sziklás hegygerincre épült Machu Picchu az inka birodalom egyik legfontosabb települése volt. Idegenvezetőnk egy közel két órás órás séta során avat be minket a város titkaiba. Közösen járjuk körbe a szinte teljes egészében épségben maradt világi és szakrális épületegyütteseket, majd vonatra szállunk és visszatérünk Cuscoba. Szállás Cuscoban (2 éj).

Szállás: Hotel San Agustin PLAZA

12. nap (október 11./ november 15.): Maras – Moray – Chincheros (reggeli, ebéd)

Korai reggeli után, 7 órakor indulunk Moray-ba, ahol kör alakú, teraszos ültetvényeket láthatunk. Ezt követően megnézzük a völgy legkülönlegesebb, világviszonylatban is egyedülálló látnivalóját, a Salinasi sóbányákat. Ezután egy 3.800 méter magasan fekvő apró falucskát, Chincherost látogatjuk meg, mely ősi hagyományairól, kézművességéről és kézzel készített textíliáiról nevezetes. Ehhez hasonlóval sehol nem találkozhatunk Amerikában. Betérünk egy kézműves műhelybe, ahol a kecsua asszonyok a mai napig ősi körülmények között készítik alpaka- és lámaszőrből a szőtteseket. Lehetőségünk lesz részt venni és megfigyelni a kecsua indiánok valódi, mindennapi életét. Megismerhetjük a termesztett növényeiket, ételeiket, kézművességüket, házaikat, orvosságaikat és szokásaikat. Alkalmunk nyílik megízlelni a falusiak meleg andoki főztjét, az andoki krumplit és a nagy szemű kukoricát. Sőt, aki szeretné, megkóstolhatja az andoki tengerimalacot is, ami egy tipikus helyi eledel.

13. nap (október 12./ november 16.): Cusco - Lima (reggeli, ebéd)

Transzfer a repülőtérre és visszautazás Limába.

A mai program Lima megismerése, felfedezése, melynek óvárosa az UNESCO Világörökség része. Az ismert látványosságok megtekintése: Fő-tér, Állami Palota, Városi Palota. Közös ebéd a kolonális városrészben a főtér mellett. 

Majd megtekintjük a szerelem parkot, mely a modern városrészben található. Innen  gyönyörű kilátás nyílik Lima városára és a Csendes-óceánra. 

Szállás Limában (1 éj).

Szállás: Hotel Jose Antonio 

14-15. nap (október 13-14./ november 17-18.) : Lima (reggeli, ebéd) - Budapest

Reggeli után látogatást teszünk a Larco Múzeumban. Ebéd után transzfer a repülőtérre és repülés európai átszállással Budapestre. A 15. napon érkezés Budapestre.

 

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

UNESCO Világörökségi helyszínek Peruban
  • Lima történelmi óvárosa
  • Nazca-vonalak 
  • Arequipa óvárosa
  • Cuzco óvárosa
  • Machu Picchu

 

12 NAPOS PERUI PROGRAM

A program nem tartalamazza a Nazca vonalak feletti repülést, de előtartózkodásként lehet bővíteni a programot, amely + 1 napot jelent.

Fakultatív programok:

A programokon való részvétel minimum létszáma 8 fő. 

Nasca vonalak feletti repülés (őszi csoprtban): kb. 150 USD/ fő  (A programon való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, amelyet követően a foglalást már nem tudjuk törölni. A foglalást legkésőbb 1 hónappal indulás előtt szükséges jelezni. A program részvételi díját a helyszínen tudják befizetni dollárban.) 

Szivárvány hegy: kb. 70 USD/ fő

 

Fontos információk:

Tervezett menetrend (változhat)

klm_logo.jpg  airfrance_logo.jpg

Budapest - Párizs                  06:00 08:25 - AF 1695 / Kb. 2 ó 25p
Párizs - Lima                          10:15 15:40 - AF 486 / Kb. 12 ó 30p

Lima  -  Amszterdam            17:30 12:50 (érkezés másnap) - KL 744  / Kb. 12ó 20p
Amszterdam  -  Budapest    21:00 22:55 - KL 1981 / Kb. 1 ó 55p

Az indulási/érkezési időpontok helyi időben értendők. A légitársaság fenntartja a jogot a változtatásra!  

Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.

FONTOS!
- Csoportos repülőjegy foglalásnál a légitársaság egyben ülteti be a csoportot a járatokra.
- Előzetes ültetés kérés felár ellenében lehetséges, általában a jegykiállítást követően. Kérjük, hogy ültetési igényüket legyenek szívesek a hátralékfizetésig jelezni. Amennyiben az előre lefoglalt ülőhelyért nem kívánnak fizetni, abban az esetben az ülőhelyre vonatkozó egyéni kéréseket (ablak, folyosó, stb.) nem tudjuk garantálni. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizzék a kiadott beszállókártyákat, mert azon csak ott, a pultnál tudnak módosítani, irodánknak a check-in megkezdését követően már nincs lehetősége belenyúlni a foglalásba.
- Amennyiben valaki ételallergia miatt speciális étkezést szeretne a repülőjáratokra igényelni (vegetáriánus, gluténmentes, laktózmentes vagy diabetikus - más lehetőség nem kérhető, illetve nem kombinálható, csak egy fajta választható), az legkésőbb 2 héttel az indulás előttig legyen szíves írásban elküldeni a travel@1000ut.hu email címre.


Utazás AIRFRANCE vagy KLM járattal

A nemzetközi járatokon maximum 23 kg lehet a poggyász súlya,  háromdimenziós mérete maximum 158 cm (szélesség + magasság + mélység). A fedélzetre 1 db 55x35x25 cm kézipoggyász és egy kis női vagy laptop táska (40x30x15 cm) vihető fel, melyek súlya összesen maximum 12 kg lehet.

Forrás/ további információ: AIRFRANCE vagy KLM

 

 


Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)

Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.

Kényelmi  szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a  légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!

Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.

Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.

A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.

Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges. 

 

 

 

Fizetési határidők egzotikus körutak esetében

Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:

  • Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak.

 

Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)

Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.

 


Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

 


Utazás előtt ráhangolódásként

Perui idegenvezetőnk, Javier Zea "Az inkák visszatérnek - Élet az Andokban" című könyvében a Peruban élő népek gazdag történelmét, változatos kultúráját és hétköznapjait mutatja be. Utazás előtt (vagy közben) érdemes a könyvet elolvasni, ezáltal jó rálátás nyílik az országra.

A könyv az irodánkban megvásárolható (igény esetén akár postázzuk is): 3950 Ft

8045341_5.jpg

 

endrei_judit_ajanlasaval_(2).jpg
Peru és benne a Machu Picchu régóta bakancslistám élén állt. Talán a gimnáziumi földrajzkönyvem lapjain láttam először az Andok égig érő hegyláncai között megbújó titokzatos inka város romjait, a világ hét csodájának egyikét. Tavaly nyáron megvalósult a nagy álom: végre eljutottam ide! A képzelet valósággá vált, végigsétálhattam az ősi korok emlékei között, és végre megérinthettem a simára csiszolt mágikus köveket, közben pedig gyönyörködhettem a fenséges természetben! Sokkal többet kaptam ettől az úttól, mint amit vártam, felsorolni is lehetetlen: sétáltam Lima és Cuzco óvárosában, átrepültem a máig rejtélyes Nazca-vonalak felett, hajókáztam a világ legmagasabban fekvő taván, a Titicaca-tavon, indián asszonyokkal főztük az ebédet... Ráadásként pedig még egy helyi sámán tisztító szertartásának részese lehettem. Kívánom, hogy Önök is mihamarabb jussanak el a Föld e titokzatos, szépséges pontjára.

 


A júliusi és novemberi csoport idegenvezetője:

Kállay Tibor

other_308_37184_1000ut-idegenvezetok-kallay-tibor.jpg

Lassan két évtizede járom Latin-Amerika ismert és ismeretlen tájait, Mexikótól Patagóniáig, de a mai napig ez a Világ számomra olyan, mint egy hatalmas élő könyvtár, ahol az ember sejti, lehet, hogy nem is jut el ahhoz a bizonyos utolsó kötetig...
De legalább meg kell próbálni!
Fedezzük fel együtt Latin-Amerikát!

A szeptemberi  csoport idegenvezetője:

Javier Zea

other_299_37184_1000ut-idegenvezetok-javier-zea_(2).jpg

Javier Zea Peru fővárosában, Limában született, viszont gyermekkorát az Andokban, egy hegyvidéki faluban töltötte. Elsőként a Limai Katolikus Egyetemen történelmet tanult, majd ezt követően Magyarországon a Pécsi Tudományegyetem filológia szakán, és az ELTE spanyol nyelv, irodalom és kultúra mesterszakán kapott diplomát. A Világfalu c. filmsorozat alkalmával, amelyet Kepes András rendezett, Peruban forgatott részein Javier kísérte a stábot. Személyében egy olyan idegenvezetőt kapnak az utasaink, aki mind a perui, mind pedig a magyar kultúrát jól ismeri. 

Ismerje meg Perut!

"...Már nem is emlékszem pontosan, de talán egy iskolai földrajzkönyv lapjain pillantottam meg először – ráadásul fekete-fehérben – a Machu Picchu hegytetőn megbúvó romjait. Azóta megszámlálhatatlanul sok fotót, filmet láttam az inka városról, sokat olvastam róla, de valahogy mindig elérhetetlennek tűnt számomra, hiába szerepelt ott a bakancslistám elején. Időről időre visszatértem hozzá, de útra nem keltem. Idén nyáron, az 1000 út utazási irodának köszönhetően megvalósult ez a nagy álmom, végre ott sétálhattam a romok között, megérinthettem a sok ezer ember keze munkáját, energiáját őrző ősi köveket. És szívtam magamba az élményt, hogy örökre velem maradjon..."

 

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2024.07.01 - 2024.07.12
12 nap / 10 éj
1 620 000 Ft
2024.09.30 - 2024.10.14
15 nap / 13 éj
1 720 000 Ft
2024.11.04 - 2024.11.18
15 nap / 13 éj
1 700 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegyet illetékkel
    (melynek értéke: 470.000 Ft-tól)
  • 13/10 éjszakai szállást,
    helyi 3-4*-os szállodákban,
    kétágyas szobákban
  • az utazást privát autóbusszal
  • az utazást privát hajóval a Titicaca-tavon 
  • vonatút Machu Picchura panorámás, tetőablakos vonattal
  • reggelit, 10 alkalommal főétkezést, italok nélkül - 1 alkalommal csomagolt ebéd
  • júliusban 7 alkalommal főétkezés
  • a megadott programokat
  • a belépőket
  • magyar nyelvű idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalót
    kb. 80 - 90 USD/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,5%

 

EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    185 000 Ft-tól
  • Fakultatív programok
  • Amazónia dzsungel előtartózkodás
    (4 nap/3 éj, min 2. fő)
    255 000 Ft
    + belső repülőjegy:
    kb. 105 000 Ft-tól
    + nemzetközi repülőjegy módosítási díja
  • Előtartózkodási lehetőség júliusban:
    Peru – Nasca vonalak repüléssel (min. 2 fő)
    1 nap (+1 éj Limában) 290.000 Ft-tól
    + repülőjegy különbözet (szabad helyek függvényében)

    + egyágyas szobában, egyágyas felár

  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Hasonló utazások


Kis létszámú csoport
Peru

Peru - Napünnep - Az inka kultúra felfedezése

15 nap / 13 éj
2024.06.13
összesen 1 időpontban
1 780 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Peru

Az inkák nyomában 16 napos körutazás - Peru kulturális

16 nap / 14 éj
2024.05.15
összesen 1 időpontban
1 640 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Panama

Közép-Amerika nagykörút

19 nap / 17 éj
2024.11.25
összesen 1 időpontban
2 590 000 Ft/fő
Mexikó

Egy csipetnyi Mexikó

11 nap / 9 éj
2024.05.05
összesen 2 időpontban
1 395 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Grúzia

A Kaukázus gyöngyszemei: Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország

13 nap / 12 éj
2024.05.11
összesen 4 időpontban
965 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!