Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Fontos információk az úticélról

Van valami tagadhatatlanul művészi abban, ahogy Németország díszlete kibontakozik; északon dűnékkel szegélyezett partjai; az ország belsejének hangulatos erdői, romantikus folyóvölgyei és hatalmas szőlőültetvényei; meg persze az Alpok, amelyet a gleccserek és a természeti erők az évmilliók során a sziklákba véstek.  

A városokban megérint a történelem, ahol a favázas, muskátliktól pompázó házak fölé kastély magasodik és a vöröstéglás épületek a középkorba repítenek vissza. A nagy városok – beleértve Berlint, Münchent és Hamburgot – pezsgő kulturális központok, ahol remekül keveredik a modern világ és a múlt.

Hamar rájövünk, hogy a gasztronómiai kínálat sokkal több, mint kolbász, perec, vagy éppen káposzta  csülökkel habos sör kíséretében. A kliséken túl bőséges, regionális és szezonális kínálat várja az éhes utazót. Tavasszal fehér spárgával, nyáron rókagombával, ősszel vadakkal kényeztethetjük ízlelő bimbóinkat, ráadásul a híres sörök mellett világszínvonalú borokat, legfőképpen rizlinget találhatunk.

Kevés ország gyakorolt akkora hatást a világra, mint Németország, amely a Hanza Szövetséget, a reformációt és igen, Hitlert és a holokausztot, de a nyomdát, az autót, az aszpirint és az MP3-technológiát is átadta nekünk. Itt született Luther Márton, Albert Einstein és Karl Marx, Goethe, Beethoven, a Grimm testvérek és más hírességek, akik nyomot hagytak az emberiség történelmében.

Tartson velünk és ismerjük meg együtt Németország változatos tájait!

Tovább olvasom

Magyar állampolgárok az alábbi úti okmányok valamelyikével utazhatnak be az országba: magánútlevél, személyi igazolvány

 
Covid információk:

2022. június 1-től kezdődően a beutazás Németországba ismét korlátozások nélkül lehetséges, megszüntették az oltottsági, felgyógyultsági vagy tesztelési igazolás (ún. 3G) felmutatásának kötelezettségét az országba történő belépésnél.

2023. április 7-én megszűnnek Németországban a még érvényben lévő utolsó járványügyi intézkedések. A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében korábban elrendelt általános maszkviselési kötelezettség is megszűnik az egészségügyi intézményekben (kórházak, orvosi rendelők) és az utazások során egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a koronavírusjárvány miatt Németországban már nincsen semmiféle korlátozó intézkedés érvényben.
 

Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat. 
Tovább olvasom

Németország


Körutazás, Városlátogatás ajánlataink

Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Németország

Észak-Németország: Hanza-városok a két tenger partján

8 nap / 7 éj
2024.07.31
összesen 1 időpontban
740 000 Ft/fő
Utazás egyénileg
Németország

Észak-Németország - Egyéni körutazás

8 nap / 7 éj
Komplett egyéni körutazás szabadon választható dátumban
 
 
Utazás egyénileg
Németország

Hétvége Berlinben

4 nap / 3 éj
Komplett egyéni utazás szabadon választható dátumban
 
 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!