Fejléc menü

Kim Ir Szen születésnapja


2019. július 15.

Ha Észak-Koreába utazunk, akkor érdemes valamilyen jeles napot ott eltölteni. Ilyenkor bepillantást nyerhetünk egy ünnepbe, többet láthatunk, és több élményben lehet részünk. 

Észak-Koreában április 15. az egyik legnagyobb ünnep. Hiába keresnénk sokfelé a világban, vagy próbálnánk kötni valamihez, valamilyen jeles, világtörténelmi eseményhez, vagy nagy csatához, egyik sem április 15-én történt. Ezen a napon látta meg a napvilágot Kim Ir Szen, Észak-Korea, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megteremtője, egy Phenjan közeli faluban. Halála után Észak-Korea szerte ez lett a legnagyobb ünnep. Természetesen, állami ünnepről lévén szó, ez a nap munkaszüneti nap.

cikk_4715_kim_ir_szen_szulohaza.jpg

Reggel már tömegek látogatnak ki Kim Ir Szen szülőházához, mely Phenjan szélén található. A ház tipikus koreai parasztház, kisméretű, alig néhány helyiséges épület, egy gazdasági épülettel és terménytárolóval. Minden takaros, frissen festett, rendben tartott. A fa és kő részek kivételével minden új. Akármilyen korán megyünk már virágok és koszorúk tömege fogadja a látogatókat. Minden szervezett, az érkező, céges, vagy éppen katonai delegációk sorban, türelemmel várnak, hogy elhelyezhessék a virágaikat. A háztól néhány méterre áll a család egykori ásott kútja. A kút káváján áll egy vödör, és bárki megkóstolhatja a kút vizét, melyet egykoron Kim Ir Szen is fogyasztott gyermekkorában. Számtalan, tökből készült ivócsanak várja a kíváncsiakat.

cikk_4714_kim_ir_szen__szobor.jpg

A fővárosban, Phenjanban, szintén kora reggeltől ki lehet fejezni a tiszteletet a néhai vezető és fia, Kim Dzsong Il hatalmas méretű szobrainál. A város egyik legmagasabb pontján áll a két szobor. Onnan belátható Phenjan jelentős része. A szobor előtti központi helyen Kim Dzsong Un, a dinasztia legfiatalabb tagjának koszorúja áll. Körülötte pedig elképzelhetetlen mennyiségű koszorú és virágcsokor található. Tekintettel arra, hogy itt ilyenkor virágoznak a cseresznye és barackfák, és a csokrok előállítása meglehetősen költséges, de az a mennyiségen egyáltalán nem érezhető. Itt már komoly rend van, hogy ki és mikor, miként megy oda egy főhajtásra a szobrokhoz és helyezi el az emlékezés, a tisztelet, vagy csak a kötelesség virágait. Csoportok, civilek, katonák, párok, idősek és fiatalok tízezrei, százezrei jönnek, majd távoznak.

Eközben zajlik a Kim Ir Szen virágkiállítás is. Annak idején Ahmed Sukarrno, az első indonéz elnök ajándékozott egy orchideát Kim Ir Szennek, amelyet róla neveztek el Kim Ir Szen virágnak. Rá lehet keresni az interneten, valóban létezik ilyen virág, mely egy lilás színű orchidea-féle. Persze ez nem ritkaság, hiszen hasonló okokból létezik például Horn Gyula orchidea is. Az egész kiállítás a néhai elnökről és vezetőről, és magáról a Kim Ir Szen virágról szól. A számtalan installáció mindegyikének közepén Kim Ir Szen szülőháza áll, persze körben orchideákkal. Erről szól maga a kiállítás. Egy hatalmas pavilon teli virágokkal, rengeteg látogatóval, és Kim Ir Szen virágokkal. Néhol látható Kim Dzsong Il virág is, hiszen a néhai vezető fia is kapott egy róla elnevezett virágot, mely egy hatalmas virágú, piros színű rhododendron-féle.

cikk_4716_tanc.jpg

Ám ezzel még nincs vége a jeles naphoz kapcsolódó eseményeknek. Délután 4 órakor kezdődik a Koreai Munkapárt emlékművénél az össztánc. Párok ezrei hónapokon keresztül gyakoroltak erre a napra. Szépen felöltözve táncolnak, a hölgyek népviseletben, az urak pedig öltönyben. Körtáncok és páros táncok váltogatják egymást. Hihetetlen látványos a táncolók tömege, a hangszórókból szól a zene. Van, aki megkönnyebbülten hagyja abba, és van, aki kipirultan és örömmel az arcán távozik. Mi is befejezzük a mai programunkat, egy olyan eseménynek voltunk a szemtanúk, amely sehol másutt a világban, csak itt látható.

Cikk és fotók (kivéve a nyitókép): Rokolya Péter

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Porto Santo - A Madeirák Arany-szigete
  • Máramaros és a kizökkent idő
  • Az elveszett város, Petra, ami valójában egy nagyon is élő város
  • Thai terített asztal
  • Elektromobilitás Vietnámban

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
-2024.04.21
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2024.05.14-2024.05.22
összesen 4 időpontban
465 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2024.04.18-2024.04.27
összesen 8 időpontban
740 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2024.04.29
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.04.20
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!