Telefon: +36 1 354 3990

Iroda: 1054 Budapest, Kálmán Imre u. 14.

Magazin

Endrei Judit - A titokzatos Peru 4. rész

2020. május 29.

Ahogy autóbuszunk egyre magasabbra kapaszkodik – már megszabadultunk a „Góliát-busztól", ami nagyon praktikus volt, hiszen nagy távolságot viszonylag gyorsan tettünk meg, igen kényelmesen –, úgy hűvösödik a levegő, mit hűvösödik, olykor kifejezetten fázom, bár szikrázóan süt a nap. Emlékeztetnem kell magam, hiába közel az Egyenlítő, itt, ezen a féltekén tél van, ráadásul lassan már 4000 m körül vagyunk. Igyekszem rétegesen-melegen mindent magamra szedni, de az orrom kint marad, és fázik. Arequipáról már meséltem a korábbi részben, de nem szeretném kihagyni egy kellemes ebéd emlékét. Egy barátságos étterem tetőteraszán telepszünk le, a három szerelmetes vulkán ad hátteret a tipikus arequipai ebédhez. Most meleg van – napközben 25-30 fokra is felmelegszik a levegő –, ezért nagyon jólesik a pisco koktél. Nem tudom, hogyan készül, de kellemesen itatja magát. Útitársaim úgy döntenek, megkóstolják az alpaka húst, én maradok a jól bevált csirkénél. Nem tudom, mi ez a félénkség részemről, hiszen anno még a kígyó belsőségpörköltet is megettem Vietnamban. Nevetni fogtok, de valószínűleg az játszik közre, hogy az alpakka olyan „helyes" állat. A csirkéről ez soha nem jut eszembe. Üdítőnek chachát kérek, az alkoholmentes ital lila kukoricából készül, így természetesen az üdítő is lila színű, fahéjas-édes íze van. Kicsit a szilvalére emlékeztet. Többször is töltök, nem vagyok szégyellős, nagyon finom! A desszert sajtfagyi kukorica lepénnyel. A kukoricával még sokféle formában találkozom az út során, nem csoda, Peruban ez az egyik alapélelem.
Ahogy e sorokat írom, jólesik felidézni a „fehér" városban töltött időt, nehezen enged el Arequipa. Az a pár nap is elég volt ahhoz, hogy végleg ott ragadjon az emlékeim között. De találkoztam ott még „valakivel".

cikk_5021_dscf8043.jpg

Már az utazásra készülődve is borzongató volt olvasni a jégbe fagyott kislányról, de elhatároztam, mindenképpen meglátogatom.
Juanitát – ezt a fantázianevet kapta a 14 év körüli inka kislány – úgy húsz évvel ezelőtt 5000 méteres magasságban, az Andokban fedezte fel Reinhard, amerikai antropológus. A Machu Picchut építtető Pacsakutek Yupanki (XV. század) uralkodása alatt áldozták fel Apusnak, a hegy istenének, aki az inka hitvilágban a bő termés és a vízkészletek ura volt.
A sírgödörben talált csonttá fagyott lány múmiája mellett áldozati adományokat, edényeket, élelmiszert és kis figurákat is találtak.
Juanita megtalálása igen jelentős régészeti lelet, hiszen ez volt az első Kolumbusz előtti inka időkből származó női holttest, amelyet közel tökéletes épségben, megfagyott és kiszáradt állapotban találtak.
A kis test szinte mélyhűtött állapotban volt az évszázadok során, még tartalmazta az eredeti testnedveket is.
Halálának pontos körülményeit homály fedi, feltételezik, a fejét ért erős ütés okozta agyvérzés következtében halt meg. A koponyatető jobb oldalán sérülés látható. A leütött, eszméletlen gyermeket még élve temették el, és a hegycsúcson uralkodó –20C°-os hidegben a kislány rövid időn belül megfagyott anélkül, hogy egy pillanatra is magához tért volna. Egyes kutatók kétségbe vonják a lány erőszakos halálát. Úgy vélik, az inkák semmiképpen sem adtak volna „sérült" áldozatot isteneiknek. Valószínűleg kábító hatású itallal altatták el a gyermeket, aki azután a kősírban megfagyott. A koponyasérülés később, egy hegyomlás miatt keletkezhetett.
Utoljára egy nappal halála előtt evett, gyomrában koka levél, kukorica, és kukoricasör maradványokat találtak.
Elszorult a szívem, ahogy ott álltam a félhomályban a jégbe fagyott kislány mellett. Az üvegtárló természetesen védi őt a terem hőmérsékletétől, de valamennyire a kíváncsi látogatók pillantásától is. Nem tagadom, engem is kíváncsiság vitt oda, de arcocskáját nézve, inkább a megrendülés lett úrrá rajtam.
Innen a 21. századból nehezen érthető, miért hitték, hogy az emberáldozat megvédi őket a bajtól, leginkább a természeti csapásoktól. Az inka hitvilágban az emberáldozat a mindennapos vallási szertartások része volt. Az isteneknek szóló felajánlások során, a nemesi családok legszebb gyermekeit áldozták fel, mert úgy hitték, hogy a gyerekek haláluk után azonnal újjászületnek és maguk is védelmező, jóságos istenekké lesznek.

cikk_5022_dscf8078.jpg

Robog a busz tovább, az imént hagytunk el egy jelzőtáblát, már 4.406 méteren vagyunk. Ez már az Altiplano vagy másként a Bolíviai-magasföld, a második legnagyobb magashegyi fennsík a Tibeti-fennsík után. Kietlen táj, kő, fű, és a nagy semmi... – írtam útinaplómba. Átlagmagasság 3750 méter. Felszínét hatalmas aktív és kialudt vulkánok uralják. Szerencsére most „mindenki" éppen szunyókál. A messzeségben ott fehérlenek a 6.000 körüli hálósipkás, akarom mondani hósapkás csúcsok.
Amikor Javier bemondja a mikrofonba: ez a vikunyák földje, egy pillanat alatt versenyre kelünk, na, ki látja meg az elsőt? Én is szeretem ezt a játékot, autózás, kirándulás, csillagnézés közben gyakran játsszuk a gyerekekkel.
Kezdetben lelkesen fotózunk, még a buszt is megállítjuk majd' minden állatka közelében, aztán hamar hozzászokunk a legelésző kis állatokhoz, sok van belőlük. E bájos kis vadon élő állatokat nézegetve ekkor még nem igazán tudok eligazodni, hogy „ki" a láma, „ki" a vikunya, „ki" az alpaka és „ki" guanako. – Ezt a meghatározást most találtam: „Mindkettőnek négy lába van, bolyhos és naphosszat simogatnánk őket. Azonban a megtévesztő hasonlóság ellenére két külön állatfajról van szó."

Ebben a hihetetlenül kietlen pusztaságban is élnek emberek, olykor teljesen váratlanul bukkan fel egy viskó. Mellette kővel kerített karám, ide hajtják be az állatokat éjszakára. A minap láttam egy dokumentumfilmet, annak alapján elképzelem, milyen lenne, ha néhány napra ideköltöztetnének, éljük velük a mindennapjaikat, együk-igyuk, amit ők, vegyük fel a ritmusukat, dolgozzuk, amit ők... Azt hiszem, nagyon rövid idő alatt megtanulnánk hálásnak lenni mind azért, amink itthon van és amit olyan természetesnek, magától értetődőnek veszünk.
4.528 m magasan is fotózkodunk egyet. Nem jártam még ebben a magasságban és talán már nem is fogok. Hálával gondolok a főorvos asszonyra, aki meggyőzött, egyem a magassági betegség elleni tablettát... Vannak közöttünk, akik nehezen viselik ezt a magasságot, kóvályognak, fáj a fejük, hánynak. Én meg tökéletesen vagyok, talán csak azt érzem, nem tudok olyan tempóban gyalogolni, ahogy itthon megszoktam. Ennyi baj legyen!
Megállunk egy kis út menti pihenőben, teát iszunk, 4 féle fűből készül (ennek nem is tea lenne a hivatalos neve, hanem főzet!), van benne koka levél is. Rögtön két adagot kérek, no nem a koka miatt, hanem mert a nagy magasságban sokat kell inni. Ezt már onnan is tudom, hogy az Everestről szóló könyvekben – nagyon szeretek erről a világról is olvasni – sokszor elmondják a hegymászók, nagy hibát követ el, aki nem iszik eleget. Az út elejétől kezdetve Javier is gyakran emlékeztet minket: ¡Salud! – mondja mosolyogva. Szófogadó kisgyerekként kapjuk elő az üveget és iszunk!
Van még idő, sétálgatok az árusok között, az anyák, nagyanyák mellett ott ülnek a földön a kisgyerekek is. Gyönyörű színes a portékát kínálgatnak, egész utazás alatt nem tudok betelni ezekkel a pompás, élénk színekkel. Nem akarok sokat költeni, így alpaka (?) vagy láma (?) kesztyűket veszek a lányoknak. Imádok alkudozni, ki nem hagynám, bármerre járok a világban. Most mégsem visz rá a lélek, megveszem, amennyit mondanak. Ez is nevetségesen kis összeg.

cikk_5023_dscf8128.jpg

És végre itt hajózunk a Titicaca tavon, a világ legmagasabban fekvő (3.812 m) hajózható taván. A Balatonnál tizenháromszor nagyobb, így már talán el tudjuk képzelni, milyen óriási. 41 szigete van, mi az egyikre látogatunk el. Először kicsit viccesnek érzem, ahogy a szigetecske lakói kiállnak a partra és énekkel fogadnak minket. De hamar elmúlik a „vicces" érzés, inkább meghatódom. Még akkor is, ha tudom, minden turistacsoportot pont így fogadnak, és mindenkinek pont ugyanazt és ugyanúgy mondják el. A világ másik felén vagyok, távol a hazámtól, az enyéimtől, éppen ezért a kedves gesztusok, legyen az egy pillantás, jólesnek.

A Titicaca-tó az inkák szent tava, a szájhagyomány szerint már akkor is laktak itt emberek, amikor a Hold nem ragyogott az égen. Aztán egyszer csak ezüst fényességével megjelent az esti égbolton, de egy hatalmas vihar lesodorta onnan. A Hold a földre zuhant, óriási lyukat vájt, ami megtelt vízzel. Azóta éjszakánként az égbolton felcsillanó tükörképében gyönyörködhetünk.
Az egyik család meghív a házikójába – inkább kunyhónak mondanám, a fala, a teteje nádból szőtt-font. A berendezés messze van a szerénytől, olyan szegényes, hogy megint csak nehezen képzelem el, hogyan élnek itt az emberek. Nagyobb részét a fekhely foglalja el, itt alszik apa, anya és a két kisgyerek. A falon szögön lógnak a ruháik, mindössze néhány darab. Az apa nagy büszkén mutatja, nemrég szereztek be egy aggregátort, ezért most már van tévéjük is. A „konyha" a házikó mellett van, szabadtéren főznek, egy nagy kormos bográcsban. A „wc" pár lépéssel odébb található, egy lyuk a nádszőnyegben, felette egy deszka.

cikk_5024_dscf8135.jpg

Elmesélik, a szigetek egyikén működik az iskola, reggel-este iskolahajó viszi-hozza a gyerekeket. Az orvos is rendszeresen kijár hozzájuk, ha nagyobb a baj, beviszik a part menti városok valamelyikébe. Éppen most suhan el mellettünk egy „boltos" hajócska, megtömve mindenféle áruval. Amire a hétköznapokban szükségük lehet, meg tudják venni, nem muszáj elhajózni a partra.
A szigetek lakói autonómiában élnek, nem a közeli Puno város dönt a dolgaikról, hanem van egy közös vezetőjük. Ő mondja meg – hogy igazságos legyen –, mikor melyik szigetre megy egy-egy turistacsoport, hiszen ebből van bevételük. A „mi" szigetünkön 2-3 család lakik, de velük él két nagyon öreg bácsi is.

cikk_5025_dscf8163.jpg

Vásárolgatunk a portékájukból, egyik szebb, mint a másik, akad köztük hímzés, faragott-égetett kis hangszerek, ha ebből sikerül eladni, a megélhetésüket részben legalább fedezi. Fotózgatunk még, aztán az alkonyatban visszahajózunk a partra. És megint azon gondolkozom, milyen esélye lehet innen kikerülni annak a kisgyereknek, aki ide születik, itt él. Egyetlen egy, csakis a tanulás.
Éjszaka mínusz 5 fokot mérnek. Reggel eszembe jutnak, hogy ők abban a kis nádkunyhóban aludtak, míg közülünk néhányan reklamáltak, hogy nem volt elég meleg a szobájuk.

A cikk és a képek (kivéve a nyitó kép) szerzője: Endrei Judit
Az eredeti cikk a www.endreijudit.hu oldalon ITT látható.

17 nap / 15 éj
2020.10.22. - 11.07.


1.480.000 Ft/főtől

15 nap / 13 éj
2020.10.01. - 10.15.
Összesen 3 időpontban

980.000 Ft/főtől

12 nap / 10 éj
2021.07.05. - 07.16.


1.025.000 Ft/főtől

Cikkek szűrése

bezárás
# EZERNYI ÉLMÉNY
ELŐLEG ÉS KOCKÁZAT NÉLKÜL
EXTRA KEDVEZMÉNNYEL


Az utóbbi időszak eseményei miatt megértjük,
hogy nehezebb a jövőt tervezni,
különösen, ha utazásról van szó.
Sokan szeretnének utazni,
ezért ebben a gyorsan változó világban megkönnyítjük a döntésüket.

Érezzék magukat biztonságban és jelentkezzenek őszi utazásainkra kockázatmentesen
igény esetén most előleg befizetése nélkül* foglalhatják le
saját szervezésű csoportos körútjainkat,
ráadásul most extra kedvezményt adunk.

A kedvezmény mértéke
az alapárból (repülőjegy nélküli részvételi díj) 5%,
törzsutasok esetén: 7%

A kedvezmény más kedvezménnyel nem összevonható,
július 31-ig történő foglalásokra érvényes.

*Az ajánlat csak a 2020. június 1. után beérkezett új foglalásokra érvényes, visszavonásig.

Utazási időszak: 2020. szeptember 1 - december 15. között

További részletek