Endrei Judit - A sokarcú Grúzia 3. rész

2020. május 15.

E négy napos utazásba sok mindent belesűrített vendéglátónk, a GeoDiscovery grúz utazási iroda, olyan pompásan szervezték meg napjainkat, hogy nem éreztünk zsúfoltságot, soha nem sürgettek, hagyták, hogy élvezzük a tájat, a helyeket, és még az étkezések is keleti nyugalomban teltek, de erről majd legközelebb.

Ragyogó áprilisi napsütésben – ez itthon már nyáriasnak számít – látogattunk fel a Dzsvari kolostorhoz. Tbiliszitől néhány kilométerre található az egyik legjobb állapotban fennmaradt kora keresztény templom, a Grúzia egyik legszentebb helyének számító Szent Kereszt-kolostor. A hagyomány szerint Szent Nino, akinek nevét összekapcsolják a kereszténység felvételével Grúziában, a 4. század elején a mai épület helyén imádkozott és később egy keresztet állított Mcheta legmagasabb hegyén. A legenda szerint szőlővenyigéből készítette az első keresztet, amit a hajfonatával kötött össze, keresztet formázva. Az első, kisebb templom 545 körül épült. A jelenlegi, nagyobb építmény pedig 586 és 608 között épülhetett. Erről még grúz idegenvezetőnk is úgy beszélt, „igen régi". De ha mondjuk 10. vagy 12. században épült egy templom, az már számukra olyan hétköznapi, nem tartozik az értékes régi kategóriába, mert olyan sok régi templom található az országuk területén.
A kolostor elrendezésével sok templomnak szolgált mintaként Grúziában, illetve a Dél-Kaukázusban. Az épületkomplexum ma is fontos zarándokhely Szent Nino keresztjének maradványai miatt.

Mchetában, a Kartli Királyság fővárosában is teszünk egy sétát. Kicsit Szentendrére emlékeztet, csak mentes a sok bóvlitól, a zsibvásár jellegtől. Több mint 800 éven át az i. e. 3. századtól az i. sz. 6. századig jelentős politikai és kulturális központ volt. Kedvező fekvésének köszönhetően – az Aragvi és a Mtkvari folyók találkozásánál fekszik – mindig fontos szerepet játszott az ország életében, történelmében.

A már említett regényben olvastam Tamar királynőről, örömmel fedeztem fel ikonját a mchetai székesegyházban. „Grúzia aranykorának" nevezett időszakban uralkodott, és kiemelkedően sikeres uralkodóként emlékeznek rá (1160-1213.). Alattvalóitól a „királyok királya, királynők királynője" jelzőt kapta. Igen bátor asszony lehetett, fegyverrel kényszerítette térdre Grúzia szinte valamennyi muzulmán szomszédját. Ma is Tamar királyként emlegetik, tehát nem „nőként" mondják a nevét.

Egy hatalmas víztározó – Tbiliszi innen kapja vízellátását, a hegyekből lezúduló folyók táplálják – mentén fekszik Ananuri erődje (17-18. sz.), természetesen templommal. Majd minden templom erőd is volt egyben, ez is utal a grúzok harcos voltára.
Nekem ez a hely nemcsak idegenforgalmi mivolta miatt marad emlékezetes. Hanem mert örök kíváncsiságomnak itt sem tudtam ellenállni, az igen meredek kőlépcsőkön sikerült felkapaszkodnom az erőd falára, azzal a céllal, hogy minél jobb fotót készíthessek az épületegyüttesről. És mint tudjuk, a felfelé vezető út mindig könnyebb! Mikor elkészült a fotó, lenéztem, és szembesültem vele, hogy a lefelé út valóban veszélyesebb lesz. Valószínűleg úgy nézhettem ki, mint Micimackó, amikor gondolkozik: én is toporogtam jobbra, toporogtam balra..., mire idegenvezetőnk személyében ott termett megmentőm, aki, mint egy középkori lovag, kezét nyújtva lesegített a magas várfalról. A történet csak ott hibádzik, hogy a várúrnők nagy valószínűséggel nem mászkáltak a veszélyes várfalakon.

A cikk szerzője: Endrei Judit
Az eredeti cikk a www.endreijudit.hu oldalon ITT látható.