Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Fontos információk az úticélról

Kína utazási tudnivalók

Velünk utazva az egyik  legteljesebb programon keresztül ismerheti meg ezt a csodálatos országot, történelmét, kultúráját és természeti szépségeit. Programunk jelentősebb állomásai - mint pl: Peking, Kínai nagy fal, Xi’an (agyaghadsereg), Shanghai, Hongkong, Makaó – között aprónak tűnő, mégis nagy élményt nyújtó gyöngyszemek bújnak meg. Ilyen a hajózás a Li-folyón, a shaolin szerzetesek kolostora, a 97.306 db szobrot rejtő sziklatemplom vagy Zhujiajiao vízi városa.

A világ Kína nélkül mára már elképzelhetetlen, de ez volt már évezredek óta is. Annyi mindent kapott az idők során Kínától az emberiség, hogy felsorolni is nehéz. Egyik ősünk otthona, innen indult és ide tér vissza a selyemút, amelynek során olyan különlegességek jutottak el Európába, mint a selyem, a papír, a porcelán és még sorolhatnánk. Majd változott a világ és ismét az egyik vezető, irányító állam a világban. Természeti szépségei különleges élményt kínálnak, északi hegyei az egykori Központi vagy Középső Királyság határait védő Nagy fallal, amely varázslatos, ahogy hegyen völgyön keresztül megy végig és vigyázza a mögötte élőket, évszázadok óta.

A kínai utazások központjában általában Peking, az ország fővárosa áll. Legfontosabb vonzerők a városban: a Tiltott Város, a Császári palota, a Ming és Csing-dinasztiák pompás kertjei. A főváros üzleti és konferenciaturizmusa, illetve kulturális vonzereje egyaránt kiemelkedő. A várostól északnyugatra helyezkedik el a Nagy Fal, Kína egyik turisztikai jelképe. Pataling városnál építették ki a legjobban a turisták számára. Pekingtől délnyugatra emelkedik a Taj-san a kínaiak szent hegye Konfuciusz templomával. Mindhárom vonzerő (Peking, a Nagy Fal és a Tien-san) a világörökség része. Pekingtől északra a Nagy Hszinganban a vadászturizmus jelentős, Harginban kiépítették a síturizmust.

Belső-Kína legfontosabb vonzereje Hszian, ahol az első Csin uralkodó síremléke található, a világhíres terrakotta agyaghadsereggel. A több ezer szobor a kor hadseregének teljes keresztmetszetét adja. Szecsuan tartomány északnyugati részén húzódó Min hegység déli lejtőjén fekszik a Huang-hung völgy ahol több, mint ezer kisebb nagyobb tó alakult ki mésztufagátak képződésével. „A Sárga sárkány földje” különleges természeti értéket képvisel és a világörökség része. A mészkő terasz mélyedéseiben élő algák, baktériumok, illetve más élőlények különböző színárnyalatokkal festik meg a vízfelszínt.

A távoli Tibet 3700 méter magas fennsíkján a legismertebb vonzerő Lhászában a Potala-palota, amely a dalai lámák székhelye volt a 7. századtól - 1959-ig, amikor a XIV. Dalai Láma menekülni kényszerült a kommunista diktatúra elől. A Potala a tibeti buddhizmus és Tibet függetlenségi törekvésének szimbóluma. Szerveznek túrákat az ősi selyemút mentén is, aminek kiemelkedő állomása a Takla-Makán sivatag szélén található Makao-barlangok. A 492 buddhista templomból álló műemlékegyüttes szobrairól és falfestményeiről híres.

A legfontosabb dél-kínai látnivalók a dinamikusan fejlődő gazdaság központi nagyvárosai. Sanghaj, Kuangcsou valamint a visszakerült Hongkong és Makaó. Mindenekelőtt kulturális, üzleti és konferenciaturizmusuk emelkedik ki. Jelentős a szocialista Kína és a kapitalista volt városállamok közötti rokonlátogató turizmus. Dél-Kína világhíres természeti vonzereje a Jünnan, Kujcsu és a Kuangszhi tartományokban lévő fennsíkon kialakult karsztvidék. A trópusi karsztosodás folyamatai a legkülönbözőbb formákat alkották (kőerdők, barlangok, torony és kúpkarsztok), amelyek Földünk legértékesebb karsztjai közé tartoznak.

Kína gasztronómiája világszerte ismert, de mégsem az. Az igazi kínai konyha más, nem azonos a nálunk is elérhető ételek zömével. A kínai ételek tartományról tartományra mások, egyediek és változatosak. Észak pekingi kacsája, közép húsos vagy zöldséges táskái, dél csípős fűszeres ételei akár egy utazás alkalmával is kipróbálhatók. De, a hong - kongi konyha ízei is felejthetetlenek, vagy Tibet szűkös alapanyagkeretből épülő ám mégis ízes ételei is élményben, ízben gazdagon hozzájárulnak a látottakhoz.

Kína mindenképpen hatalmas élmény, akár egy néhány napos utazáson veszünk részt, akár egy több tartományon keresztül tartó Kína körutazáson. Ahogy egy régi kínai közmondás is tartja: A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Kína felé mindenképpen megéri megtenni ezt a lépést.

Tovább olvasom

Kína beutazási feltételek 2024

Beutazási feltételek

A beutazás feltétele az érvényes útlevél.
A Kínai Népköztársaság területére történő belépéshez 2023. augusztus 30-tól kezdődően nincs szükség PCR vagy antigén teszt bemutatására és COVID oltási igazolás sem szükséges, és már az előzetes egészségügyi nyilatkozat (regisztráció) sem kell.

Kínai vízum információk

A Kínai Népköztársaság 2024. március 7-én kiadott közleménye szerint 6 európai ország, köztük Magyarország állampolgárai is – akik magyar útlevéllel rendelkeznek – üzleti, turista, család- vagy barát látogatási céllal maximum 15 napos tartózkodás esetén március 14-november 30. között vízumigénylés nélkül utazhatnak Kínába, és a tibeti beutazási engedélyhez sem szükséges előzetes vízum.
Az általunk szervezett, március 14-november 30. között induló körutazásokra így vízum nem szükséges.

Tovább olvasom

Kína - hasznos tudnivalók

Pénzváltás, költőpénz

Kína hivatalos pénzneme: Renminbi jüan (CNY) 1 jüan = 10 chiao = 100 Fen

1 USD = kb. 6,5 CNY; 1 EUR = kb. 7,5 CNY; 1 CNY = kb. 43 HUF

Alapvetően USD javasolt (több helyen lehet vele fizetni, de a 2000 előtt kiállított amerikai dollárt nehezen fogadják el.), de EUR is vihető. A bankjegyeknek tisztának kell lennie, nem lehet rajta semmilyen kézzel írt jelzés vagy pecsét, illetve sérülés vagy szakadás. Lehetőleg ne 100-as címleteket vigyünk, javasoljuk az 50 dolláros vagy annál kisebb címletek váltását. A borravalóhoz célszerű 1 dolláros címleteket is vinni.

Néha előfordul, hogy a kínai terminálok nem tudják megfelelően olvasni a hitelkártyákat, ezért javasoljuk, hogy vagy 2 bankkártya vagy inkább készpénz álljon rendelkezésre. A nagyvárosokban egyébként a legtöbb helyen használhatók a bankkártyák.

Budapesten is van lehetőség jüan váltására: 1064 Budapest, Teréz krt. 56. (Nyugati postával szemben) Nyitva: 09:00-19:00 www.jokervaluta.hu Tel: 06/305767103; 06/17081660 – váltás előtt kérjük, érdeklődjenek telefonon a rendelkezésre álló valuta mennyiségről.

A költőpénz kalkulálásakor érdemes számításba venni, hogy az út során lehetőség lesz ajándéktárgyak, kő- és fafaragások vásárlására. Általában a bemutatótermekben kártyás fizetés is lehetséges.

A nagyobb területen elhelyezkedő látványosságoknál igény esetén lehetőség van elektromos kisbuszt/golfkocsit igénybe venni a gyorsabb megközelítéshez (séta helyett), ennek költsége a helyszínen fizetendő (kb. 5-10 jüan fejenként).

Ivóvíz, egészségügyi ellátás Kínában

A csapvíz nem iható, palackozott ásványvíz, üdítő mindenhol kapható. Utcán lehetőleg csak előttünk átsütött ételt fogyasszunk. A megérkezést követő néhány napban fellépő esetleges kisebb gyomorpanaszok az eltérő fűszerezésből eredhetnek, ennek ellenére hasfogó és hashajtó gyógyszereket érdemes vinni. Gyomor fertőtlenítésre pálinka és rum is javasolt. Az orvosi ellátás a nagyvárosokban jó, azonban a szolgáltatások igénybevételét, vizsgálatokat, előre kell kifizetni. Javasoljuk, hogy megszokott gyógyszereiket vigyék magukkal, mert sokhelyütt – különösen vidéken - inkább a tradicionális kínai gyógyszerekhez lehet hozzájutni. Ezek alapvetően különböznek az Európában megszokott gyógyszerektől. A hazai hírekben lehet néha látni tájékoztatást a kínai légszennyezésről, azonban az év legnagyobb részében egyáltalán nem olyan komoly a helyzet, mint a hírekben látjuk, bár az erre való érzékenység személyenként eltérő. (Amennyiben mégis szükséges, a helyszínen nagyon olcsón van lehetőség arcmaszk vásárlására.)

Kína éghajlata

Igen változatos, legnagyobb része szárazföldi éghajlatú, de déli területei már a tropikus és szubtropikus övezetben találhatók, míg északi területei a hideg övhöz fekszenek közel. A domborzatnak megfelelően Kínában jócskán találunk magashegységi, valamint sivatagi éghajlatú területeket is. Az ország déli és keleti területei monszun hatás alatt állnak: tavasszal és nyáron a Csendes-óceán felől érkező meleg monszun szelek sok csapadékot hoznak, így a nyár Kína nagy részén meleg és csapadékos. Télen viszont északnyugat felé haladva egyre szárazabb és hidegebb az időjárás. Tehát délkeleten a nyár forró és csapadékos, a tél enyhe és csapadékos, míg északnyugaton a nyár forró és csapadékos, a tél hideg és száraz. Természetesen egyes területeken a domborzat jelentősen módosítja ezeket a tendenciákat.

Ruhaviselet

Öltözzön kényelmesen. A Nagy Fal meglátogatásához sem szükséges túrabakancs, akár félcipőben sem probléma felmászni a falra – de kényelmes legyen (ne itt akarjuk betörni az új cipőt). FIGYELEM: a templomokban van öltözködésre vonatkozó megkötés, minden helyszín fedett vállal és fedett térddel látogatható! Pekingben az időjárás hasonló, mint Magyarországon (a levegő párásabb, ezért 2-3 fokkal melegebb érzetet ad), a délebbi részeken (Shanghai, Hong Kong) néhány fokkal magasabb. Sapkát, napszemüveget, napvédő krémet, esernyőt (kicsire összehajtható esőkabát praktikusabb) ne felejtsen el magával vinni. Javasoljuk, hogy egy kardigánt, illetve egy könnyebb sálat is vigyenek magukkal, mivel a buszokon és épületekben gyakran hűvös van a légkondicionálók miatt. Mivel lesz olyan szálloda, ahol van medence, érdemes fürdőruhát is vinni. Ha esernyőt hoznak magukkal, mindenképpen a bőröndbe tegyék, mert a fedélzetre sok esetben nem engedik fel.

Elektomosság

220 V, de más rendszerű csatlakozók vannak (a hotel recepciójánál beszerezhető), azonban szinte minden szobában van a magyarországival megegyező csatlakozó. (Javasoljuk, hogy egy átalakítót és egy kisebb elosztót vigyenek magukkal, így egyszerre több készüléket is lehet tölteni.)

Telefonálás és internetezés

Magyarország hívószáma Kínából: 0036+körzetszám+hívószám. Kína hívószáma Magyarországról: 0086. A mobiltelefonok Rooming tarifáiról és a javasolt hálózatról érdeklődjön mobilszolgáltatójánál.

Érdemes felkészülni arra, hogy Kínában korlátozni szokták az internetet, a közösségi és egyéb oldalak nehezen elérhetőek (Facebook, Twitter, Youtube, Google), vagy átvizsgálják a közölt információkat (pl. Skype esetén). A fent felsorolt oldalak csak ún. VPN program használatával érhetőek el, viszont azt előre itthon le kell tölteni.

Érdemes kártyafüggetlen „okos" telefont magukkal vinni, amibe helyi SIM kártya vásárolható a repülőtéren kb. 150-300 jüan között, attól függően, hogy hány perc belföld/külföld lebeszélhetőség és mennyi internet van hozzá. 15 napig használható fel. WECHAT alkalmazás kint letölthető a telefonokra, ha valaki nem szeretné a VPN-t használni.

Közbiztonság

Nagyon jó, de az értékeire mindenki vigyázzon. (Javasoljuk, hogy az úti okmányokat ne hordják maguknál, hanem biztonságos helyen tartsák, mert ha ellopják, vagy elvész, a pótlással kapcsolatos összes költség a károsultat terheli.)

Védőoltás Kínába utazáskor

Kötelező védőoltás nincs. Ajánlott a tetanusz, Hepatitis A és B. További tájékoztatást a Nemzetközi Oltóközpontban illetve a www.utazaselott.hu weboldalon talál.

Kína étkezési szokásai

A Kínában felszolgált kínai ételek egyáltalán nem hasonlítanak az itthon kapható fogásokhoz! Mivel egy nagyon nagy országról beszélünk, mind az ételek, mind az alapanyagok felhasználása is igen változatos, minden tartománynak megvan a maga specialitása. Összességében elmondható, hogy a Kínába utazó turista a rizs mellett sok zöldséggel találkozik a tányéron, amit alapvetően egy kevés csirkével, marhával, sertéssel, esetleg hallal dúsítanak. A kenyér nem jellemző. Természetesen a pálcika az elfogadott evőeszköz, mely a tányér mellett, végével kis állványra helyezve fekszik. Érdemes akár itthon, két ceruzával begyakorolni: az egyik pálcikát fektessük a hüvelyk és a mutató ujjunk közötti hajlatba, a végét pedig középső ujjunk utolsó percére, ahol még a gyűrűs ujjunkkal rásegíthetünk, hogy szilárdan álljon, majd a felső pálcikát, amivel tulajdonképpen az alsóhoz hozzáfogjuk a felemelendő darabot szorítsuk hüvelyk és mutatóujjunk közé. Így egy rögzített alsó, és egy mozgékony felső pálcikával az amúgy is darabolt ételt könnyedén felcsíphetjük. Ha kezdetben nem nagyon megy, ne veszítsük el a türelmünket, nyugodtan hajoljunk a tányér fölé, ez itt nem számít illemsértésnek. Mindemellett azonban az éttermek ma már villát is adnak.

Fontos: aki a sós ételeket szereti, vigyen magával kis papírtasakos kiszerelésben, mert a kínaiak a főétkezéseknél nem használnak sót, ők a szójaszósszal ízesítik az ételt. A teát nem cukrozzák.

A szállodákban a reggeli általában nemzetközi jellegű, kis vidéki szállodákban előfordul a kínai reggeli is.

Tovább olvasom

Kína


Körutazás, Városlátogatás ajánlataink

Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Kína

Peking-Sanghaj a puskagolyó expresszel

8 nap / 5 éj
2024.05.17
összesen 4 időpontban
735 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Kína

Kínai körutazás - Pekingtől Makaóig

16 nap / 13 éj
2024.09.12
összesen 2 időpontban
1 645 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Kína

Dél-Kína és Tibet körutazás A pandáktól a világ tetejéig

14 nap / 11 éj
2024.05.06
összesen 3 időpontban
1 580 000 Ft/fő
Utazás egyénileg
Kína

Shanghai és Peking - Egyéni körutazás

8 nap / 5 éj
Komplett egyéni körutazás szabadon választható dátumban
 
 
Utazás egyénileg
Kína

Kína - Egyéni nagykörutazás

16 nap / 14 éj
Komplett egyéni körutazás szabadon választható dátumban
 
 

Vélemények útjainkról


Kapcsolódó magazin


Hutongok = Peking lelke

A hutong szó ma már egy életformát is jelent, a régi pekingiek életének tárgyait, szokásrendszerét és kultúráját sűríti magában.

Elolvasom ››

Füstölő (Kínában XIANG)

A füst segít felemelkedni a földi materiális világból egy magasabb, tisztább lelki állapotba, ahol az elme elcsendesedik és megnyugszik.

Elolvasom ››

PEKING - KÍNA - Golden Mask Dinasty Show

Romantikus, látványos mese az Arany Maszk és a Kék Maszk Dinasztia küzdelméről. 

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!