Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Fontos információk az úticélról

Japán utazási tudnivalók

Mi jut eszünkbe Japánról? A sushi, a gyönyőrű cseresznyevirágzás, a filmekből jól ismert gésák, az apró lakások és a rengeteg ember, csak, hogy néhányat említsünk. Ennél sokkal többet nyújt az utazók számára, melyeket japáni utazásunk során igyekszünk bemutatni utasaink számára.

Körutazásunk az ország kihagyhatatlan látnivalóit érinti, változatos és gazdag programokkal. Míg egyik nap egy libegő fedélzetéről csendben gyönyörködünk a néma Fuji hegy látványában, másnap már Tokió színes fényekben villódzó, hangos forgatagában szédülünk el.

Japánt a helyiek Niponnak vagyis a felkelő Nap országának nevezik. Távol-Keleten 6852 sziget alkotja, ezek közül négy jelentős Honsu, Hokkaido, Kiosu, Sikoku. A szigetek 377 972 négyzetkilométeren terülnek el. Az ország társadalma szinte mindenben különbözik a miénktől. Magabiztos, céltudatos, keményen dolgozó nemzet, melynek kultúráját a sok évszázados külvilágtól való elszigeteltség jellemzi. Tisztelik és betartják az ezer éves hagyományokat, szokásokat és mindamellett élen járnak technikai fejlesztésekben, újításokban, modern gazdasági filozófiákban. Már ennek a működése is csodaszámba megy ugyanúgy, mint a II. Világháború utáni gazdasági fejlődés. Ennek egyik kiemelkedő példája az országon áthaladó vasútvonal, a Shinkansen.

Az ország turizmusában együtt van a múlt, a jelen és a jövő. Fontos vonzerőt jelentenek a hagyományos kulturális értékek, a vallási értékek, mellett a legmodernebb technikai nevezetességek. Az ország gazdasági jelentőségéből fakad az üzleti- és konferenciaturizmusa. Az egészséges életmód miatt jelentős a sportturizmusa is.

Szinte az év minden napján, ünnepelnek valamilyen eseményt Japánban. Sok fesztivál, melyet a helyiek macurinak neveznek, sintó vagy buddhista eredetű, míg a hófesztiválokat és a tűzijátékokat inkább a helybeliek, mint a turisták számára szervezik. A sintó eredetű macurik során a japánok a kamikkal (istenekkel, szellemekkel) kommunikálnak, bőséges termésért, jó üzletért valamint boldog és virágzó közösségért fohászkodnak.

A bal oldali közlekedést használó Japánban a nagyvárosok tömegközlekedési eszközei másodpercre pontosan közlekednek. A 127 milliós országban a lakosság képes mindenhol fegyelmezetten sorakozni. Fehér ingben, öltönyben lévő üzletemberek egyik kezében a legmodernebb mobiltelefon, míg másikban tradicionális képregény, a manga van. Az utcákon nem okozhat meglepetést kimonóba öltözött hölgyek látványa sem.

Tokió, az ország fővárosa, lenyűgöz minket nagyvárosi forgatagával, a császári palotájával és a gésák előadásában színvonalas művészeti produkciójával. Tokió olyan város, amelyhez egyetlen más város sem hasonlítható. Gazdag hagyományos kultúrának, rengeteg más futurisztikus látnivalónak és egyedi szubkultúrának ad otthont. Ha valaki hosszabb ideig tartózkodik a városban, vagy csak egy gyors látogatásra, az biztos, hogy soha nem fogynak ki a látnivalókból, tennivalókból, élményekből és élvezetekből.

Osaka a kastélyával, több száz éves szentélyével várja a látogatókat. Kiotóban a kultúra és tradicionális művészet kiemelt szerepet kap 1600 buddhista templomával és 270 sintó szentélyével. Hiroshima az emlékparkjával a békére való törekvés szimbóluma, Kurashikiben pedig a hangulatos csatornákkal szabdalt óvárosban sétálhatunk.

A sport nagy népszerűségnek örvend a japánok körében. Több küzdősportot, harcművészetet a szamurájok fejlesztettek tökéletesre az idők során. Japán olyan világhírű harcművészetek hazája, mint a karate, judo és a kendo, csak hogy párat említsünk. Legjobban pedig a szumó képviseli a japánok nemzeti önérzetét. Tokió azon kevés városok közé tartozik, amelyek kétszer is elnyerték a nyári olimpiai játékok rendezési jogát.

Japán látványosságához hozzá tartoznak a gyönyörű tájak. Téli időszakban behavazott hegyek, sípályák, nyáron a morajló tenger, ősszel a barnásvöröses színvilág, és tavasszal a természet újjászületésével a kihagyhatatlan cseresznyefa virágzás, nem beszélve az ország szimbolikus és legnagyobb hegyéről a Fujiról.

Tartson velünk és csöppenj bele a császárság nem mindennapi, különleges világába!

Tovább olvasom

Az országba való belépéshez az útlevélnek a hazaérkezésig érvényesnek kell lennie, magyar állampolgároknak turista céllal történő belépéshez nincs szükség vízumra.

Covid információk:

2023. április 29-én megszűnt a beutazással kapcsolatos COVID korlátozás

A maszk használata nem kötelező, de egyes intézmények és rendezvények megkövetelhetik.

Tovább olvasom

Hasznos információk

Az időeltolódás +7 óra hozzánk képest.

Népesség, nyelv:

Japán népessége 126 millió fő, ami a sziget területét tekintve azt jelenti, hogy jelentős a népsűrűség. Ezt tapasztalhatjuk a nagyvárosokban és a méltán híres tokiói metróban.

A hivatalos nyelv a japán, a legtöbb helyen minden japánul van kiírva. A főbb turisztikai látványosságok közelében vannak angol feliratok, de tapasztalatunk szerint az emberek nagy része nem beszél angolul.

Pénzváltás, árak

A helyi fizetőeszköz: Japán Yen (JPY), 1 JPY = kb. 3 Ft.

A városokban a bankkártyákat a legtöbb helyen lehet használni, vidéken inkább a készpénz elterjedtebb. A postákon, nagyobb üzletekben vannak bankautomaták viszont csak a nagyobb bankokhoz tartozó ATM-ek fogadják el a külföldi kártyákat, ezt mindig jelölik. A 7-Eleven bolthálózatban viszont elfogadják a külföldi bankkártyákat készpénzfelvételkor.

USA dollárt, fontot, eurót, svájci frankot a valutaváltók gond nélkül váltják.

Időjárás

Japán a mérsékelt égövben fekszik, éghajlata általában enyhe, Kalifornia és Franciaország déli részének klímájával rokon. A négy évszak határozottan elkülönül.

A tavasz a híres cseresznyevirágzásnak és a turisták megjelenésének az ideje. A nap ragyogásában fénylő, havas hegycsúcsok előtt virágzó cseresznyefák felejthetetlen látványt nyújtanak. Az enyhe, meleg és párás nyarat általában egy négy hétig tartó esős monszun időszak vezeti be június közepén. Az ősz rendkívül gazdag, színárnyalatokkal élénkíti a japán táj szépségét. Ragyogó napsütés és kellemes időjárás teszi vonzóvá a turisták számára. A tél általában enyhe, erős hideget csak az északi részeken, vagy a magasabb hegyek síparadicsomaiban tapasztalhatunk.

Június második fele és július első fele, valamint szeptember a tájfunok időszaka, ilyenkor nem érdemes Japánba utazni.

Ivóvíz, egészségügyi ellátás, utasbiztosítás

A csapvíz mindenhol iható, az élelmiszerek is gond nélkül fogyaszthatók. A legtöbb gyógyszer megtalálható a gyógyszertárakban, de általában a nemzetközi márkák helyett japán márkákat árulnak.

Feltétlenül javasoljuk, hogy betegség, baleset-, poggyászbiztosítás nélkül ne induljanak el, mert az egészségügyi ellátás nagyon drága.

Elektromosság

Kétféle rendszer használatos: a földelt és a földeletlen lapos, két villas típus. Elektromos átalakító hozatala ajánlott. Átalakító a repülőtereken vásárolható. Hálózati feszültség: 110 Volt, így csak azokat a kütyüket tudjuk használni, amelyekhez 110 voltról is működő töltő van. Manapság a legtöbb már ilyen, a notebookokhoz és telefonokhoz szinte kivétel nélkül 230/110 voltos tápegység jár. Ne lepődjünk meg, hogy 110 volton durván a normál teljesítmény felét adják le a töltők, tehát ha valamit itthon 2 óra alatt tudunk feltölteni, akkor számítsunk rá, hogy 110 voltról a kétszer ennyi ideig fog tartan.

Telefonálás, internet

A szállodák nyilvános tereiben pl.: lobbyban általában ingyenes wifi található, van ahol a szobában is ingyenes, de van ahol fizetős, ezekről érkezéskor az idegenvezető minden esetben tájékoztatást nyújt. A nyilvános WiFi általában lassabb mint az itthon megszokott.

Telefonálás haza, csak olyan elmentett telefonszámokat tudnak hívni, amelyben a hazai telefonszámok az alábbiak szerint vannak elmentve: +36 20 vagy 30 vagy 70. Érdemes helyi SIM kártyát vásárolni, amihez van internet használat is, de ezeket csak kártyafüggetlen telefonban tudják használni. Fontos: kártyás készülékek esetében nem alkalmasak roaming szolgáltatásra, tehát sem kimenő hívást sem fogadást nem tudnak bonyolítani.

Fényképezés

Műemlékeknél külön fényképezőjegy váltása a helyszínen lehetséges, tehát a belépőjegyek ára nem tartalmazza az ún. kamera jegyeket. Ezek megváltásában idegenvezetőnk készségesen segítségükre lesz. A helyi emberek, viselet, gyerekek számtalan témát kínálnak megörökítésre, kérjük a megkérdezésük nélkül közeli képet ne készítsenek róla. A helyi emberek barátságosak, kedvesek, együttműködőek, de egy kéréssel tiszteljük meg őket.

Közbiztonság

A közbiztonság alapvetően jó, de a tömeg miatt az értékeire mindenki fokozottan ügyeljen. Mindig biztonságos helyen tartsák magunknál az összes hivatalos iratunkat, bankkártyákat és valutát.

Hagyományok, ruhaviselet

Japánban illetlenség másokat a telefonbeszélgetésünkkel zavarni. Náluk kifejezetten kínosnak számít, ha megszólal a telefonunk és felvesszük. A tömegközlekedési eszközökön erre plakátok hívják fel a figyelmet, amelyek többségén a japánok cukiságok iránti vonzalmára alapozva nagy szemű, rajzolt állatfigurákkal szemléltetik a tiltást.

Az orvosi arcmaszkok rengetege miatt elsőre az európai turista úgy érzi magát a japán nagyvárosokban, mintha épp egy katasztrófafilm forgatásán járna. De Japánban kifejezetten tapintatlanság lenne nem viselni maszkot, ha kicsit is betegnek érzi magát valaki. A nagy népsűrűség és a tömött metrókocsik ezt indokolják is.

Japánban vannak csak nőknek fenntartott metrókocsik. A megállókban a földön rózsaszín téglalap alakú felfestés (meg sok-sok japán írásjellel felírt figyelmeztetés) jelzi, hogy hol fog az ilyen metrókocsi megállni. Ha véletlenül egy külföldi férfi nem veszi észre, hogy neki oda nem szabadna beszállnia, nagyon megmosolyogják majd a helyiek.

A szolgáltatásban dolgozók nem várnak borravalót, sőt kifejezetten sértőnek is találják a borravaló intézményét. Ez egyáltalán nem ront a szolgáltatások minőségén, sőt sokan úgy tartják, hogy Japánban a szórakoztató- és vendéglátóipari kiszolgálás számít az egyik legmagasabb színvonalú szolgáltatásnak.

Az emberek nagyon udvariasak. Mindenki szívesen üdvözli egymást és általában meghajlással köszönnek. A nálunk szokásos arcra puszi, vagy ölelés illetlenségnek számít.

Nincsenek szigorú öltözködési szabályok Japánban, a vallási helyszíneken városi öltözék elegendő. Ha tetoválás van a testünkön, azt Japánban esetleg érdemes nem mutogatni, mert ott a tetoválásokat sokan valamennyire inkább a japán maffia tagjaival asszociálják. Számos helyen (étteremben, szálláshelyen, látnivalóknál) csak cipő nélkül lehet belépni, ezért érdemes jó állapotban lévő zoknikat hozni az utazásra. Napszemüveg, naptej, ajakír hozatala ajánlott.

Oltások

Kötelezően előírt védőoltás nincs.

Konzulátus:

Tokiói Nagykövetség elérhetőségei:
Központi szám munkaidőben: +81 3 5730 7121
Központi ügyelet, Budapesten (konzuli segélyhívás munkaidőn túl):
Magyarországról: 06-80-36-80-36
Külföldről: +36-80-36-80-36
E-mail cím: mission.tio@mfa.gov.hu, consulate.tio@mfa.gov.hu

Tovább olvasom

Japán


Körutazás, Városlátogatás ajánlataink

Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Japán

Körutazás Japánban - ahonnan a Nap ered

12 nap / 9 éj
2024.10.10
összesen 1 időpontban
1 895 000 Ft/fő
Utazás egyénileg
Japán

Japán - Egyéni körutazás

10 nap / 9 éj
Komplett egyéni körutazás szabadon választható dátumban
 
 

Vélemények útjainkról


Kapcsolódó magazin


13 olyan film, amelyek után rögtön utazni kell!

Olyan filmeket ajánlunk, amelyek után akár azonnal utazhat is, hogy a valós helyszíneket a film jeleneteivel összehasonlíthassa.

Elolvasom ››

Menni kell! Japán étel-ital

A japán kulináris élmények egyben tökéletes esztétikai élvezetek is. 

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!