Telefon: +36 1 354 3990

Iroda: 1054 Budapest, Kálmán Imre u. 14.

Argentína

Az amerikai kontinens déli peremét szinte teljesen kitölti ez a hatalmas, majdnem harminc Magyarország méretű állam, mely sok szempontból meghatározó. A fülsiketítően robajló Iguazu vízesést övező forró, párás, másodlagos trópusi esőerdőktől egészen a jeges sarkkör közeléig terpeszkedik, sőt még azon is túl, hiszen magán az Antarktiszon is jogot formál egy jelentős területre az Argentín állam. Legjellemzőbb része mégis a pampa-vidék, ahol a világ talán legjobb steak húsait adó marhák hatalmas csordái legelnek és ahol az Andok hegyóriásainak előterében a több tízezer hektáron telepített malbec szőlő is adja Mendoza tartomány híres és karakteres vörös borait. De ide koncentrálódik a népesség zöme is. Furcsán európai ország ez, talán a legeurópaibb itt, az óceánon túl. A mi világunkban 1492-ig ismeretlen kukorica növényének termelésére az e vidéken épülő birodalmak (inkák), a déli, édesburgonyát termelő guaraní indiánok és a pampa nomád népei a mi tizenhatodik századunkban találkoznak először európai emberrel, a csillogó vértekben, ismeretlen állatokon (lovak) érkező, mennydörgő fegyverekkel harcoló spanyolokkal. Aztán hosszú spanyol évszázadok következnek a nagy függetlenségi hullám kibontakozásáig, mikortól önálló állami létét megkezdte Argentína, az “ezüst földje”. Alig kétszáz esztendő telt el azóta, de ezalatt Argentína megjárta a mennyet és a poklot is. A világ 10 leggazdagabb országa közé repítették adottságai és szorgalmas népe az első évszázad végére (ekkor özönlöttek ide az olaszok, németek, a két háború után pedig a magyarok, zsidók és kínaiak), de a második független évszázad közepétől a sorozatos, megújuló politikai-gazdasági válságok és külső erők erősen megtépázták. A híres argentín tangó, Evita, Buenos Aires európai arculata, a markáns német, olasz, magyar közösségek világa ez....az arisztokratikusan elegáns lovas pólóé, meg persze Diego Maradonáé, a foci hallhatatlan csillagáé. A mára konszolidálódó hatalmas ország egyetlen utazás alkalmával nyilvánvalóan bejárhatatlan és megismerhetetlen, de remek, életörömmel színültig telt pillanatok élhetőek meg itt, bolygónk ezen, tőlünk szinte mérhetetlenül távol eső szegletében.

 

 

Vízum nem szükséges.

Argentínába történő belépéshez nem kell kötelező oltást beadatni, de javasolt a Hepatitis A-B, illetve a Tetanusz ismétlő oltás. Bővebb információt itt kaphattok:

Nemzetközi Oltóközpont: 1097 Budapest Gyáli út 3/a, bejárat a Vágóhíd utca felől. Rendelés: H-CS 09:00-14:00 óra. Telefon: 476-1364

Nemzetközi Oltóállomás: BP, XIII. ker. Váci út 174; rendelési idő: H-P 10:00-20:00, SZO: 10:00-16:00. Tel.: 78-78-770

Öltözködés:

Mivel a hűvösebb déli térségektől a kellemes klímájú fővárosig sok helyen megfordulhatnak, javasolt a strapabíró réteges öltözködés, póló, polár pulcsi, laza "lélegző" esődzseki az esetleges hó vagy eső ellen, bokát védő nem túl nagy és nehéz túracipő, a melegbe pedig kényelmes szandál vagy papucs, rövid nadrág, kényelmes oldalzsebes nadrág, póló,napellenzős sapka/kalap, napszemüveg a magas sugárzás miatt, és magas faktorszámú napkrém. Patagóniában, Tűzföldön néhol nagyon erős széllökések lehetnek, olykor havazik, de a hőmérséklet nem megy extrém mélységekbe. Iguassunál fülledt trópusi melegre lehet számítani meleg vizű záporokkal.

Időjárás:

Argentína a világ egyik leghosszabb országa, hatalmas észak-déli kiterjedése és magasságkülönbségei miatt nagyon változatos az éghajlata. A csapadékot hozó nyugati szeleket az Andok fogja meg, ezért Argentína nagy részén kevés a csapadék. A hegységek elzárt medencéiben félsivatagosak a körülmények. Az északi terület szubtrópusi éghajlatú, csapadékos. A hőmérséklet magas, a levegő párás, a tél enyhe. Az ország középső régiója, így a pampák is, a mérsékelt égövhöz tartozik. A forró nyarakat csak zivatarok törik meg. A telek hidegek. A decembertől februárig tartó időszakban nem ritka a 40 Celsius fokos hőmérséklet és a 100%-os páratartalom sem. Az ország déli része csapadékos és hűvös vagy hideg, télen erős a havazás.

Tél (június-augusztus): szél és hó Patagoniában és a Pampákon, északon meleg áramlatok.

Tavasz (szeptember-novbember): rövid, de ilyenkor virágzik a legtöbb virág, gyakoriak a heves viharok, közepes hőmérséklet, este hűvös

Nyár (december-március): a hőmérséklet szórása nagy, délen átlagosan 9 °C (48.2 °F) északon átlagosan 27 °C (80.6 °F). Gyakori hidegfrontok.

Ősz (április-május): általában enyhe szeles és a déli részeken tovább tart, április közepén a nálunk megszokott őszi kép fogad sok helyen, hamarabb sötétedik.

Emberek, biztonság:

Argentínában sétálva úgy érezhetjük magunkat, mintha otthon lennénk, az emberek nagy része a szappanoperákból ismert hozzánk hasonló fehér, vagy kreol bőrű. Barátságosak és elég kulturáltak. Fanatikus futballrajongók, igazi latinok. Az minden latin-amerikai országban alapszabály, hogy nyilvános helyen ne villantsuk fel a nagy pénzünket és ne hagyjuk őrizetlenül sehol az értékeinket. Ezeket este, ha elmegyünk, főleg, ha egyedül, hagyjuk a szálloda recepcióján vagy a szoba széfjében. 

Ital:

A legtöbb helyen a csapból folyó víz fogyasztható.

Kiemelt Argentína ajánlataink

Utazás szűrő: Rendezés:

12 nap / 9 éj
2022.03.18. - 03.29.

1.073.000 Ft/főtől

11 nap / 10 éj

Összesen 9 időpontban

4.233.000 Ft/főtől

Kapcsolódó magazin

Vélemények útjainkról

Argentína, Uruguay, Brazília

Tisztelt 1000út!

Nagyon jól éreztük magunkat, szuper út volt. Vass Magdi nagyon jól vitte végig az utat. A kinti idegenvezetők is nagyon aranyosak voltak. Még sok ilyen út szervezését kívánjuk Vass Magdival együtt. Köszönjük szépen a szuper szervezést!!!

F.Melinda és L.Jánosné, 2018. április

Argentína,Uruguay,Brazília körutazás

Tisztelt Utazási Iroda!

Egy hete érkeztünk meg Dél-Amerikából. Egy jól szervezett, jó hangulatú utazáson vettünk részt megtekintve az összes programot-fakultativokat is- szép élményekkel gazdagodtunk. A tíz fős kiscsoport jól kezelhető volt, az idegenvezető Homolya Orsolya pedig nagy körültekintéssel gondoskodott a programok végrehajtásárol.Az utasok felmerülő gondjait frappánsan megoldotta, mindenkivel kedves és figyelmes volt a budapesti leszállásig bezárólag. Szívesen utaznánk máskor is vele.

P.A és K.F, 2018, október

Argentína,Uruguay,Brazília körutazás

Kedves Iroda! Köszönetemet szeretném kifejezni az Argentína-Brazília úton bennünket kísérő Homolya Orsolya idegenvezetőjüknek,aki biztonsággal,kitűnő hely és-helyzetfelismerő képességével vitt végig ezen a csodálatos útvonalon.Óriási ismeretekkel rendelkezik a nem csak az általunk meglátogatott országok,hanem a kontinens földrajzában,történelmében,aktuális politikai életével kapcsolatban felmerült kérdésekben is.Magával  ragadó egyéniségével szinesítette ,kitűnő humor érzékével tette hangulatosabbá az utazásunkat.Köszönjük szépen Neki a lélek melengető indián meséit .Munkájukhoz sok sikert kívánva,a további közös utazások reményében,üdvözlettel,

M.Erzsébet,2018.november

Argentína, Uruguay, Brazília

Az út csodálatos, mindenkinek ajánlom. A lehető legtöbb programot és látnivalót tartalmazza, így jó ízelítőt ad a 3 országról. A szállodák szuperek voltak, a legjobb helyeken, a városok központjában. Az idegenvezető mindent megtett értünk és több helyre is elvitt minket a tervezettnél. Összességében örök élmény, nem is lehetett volna jobb.

I.Brigitta, 2019. március

Argentína, Uruguay, Brazília

A hosszú utazástól eltekintve jól sikerült a kirándulás. A programok tetszettek, különösen az Iguasu vízesés. Az utastársakkal akik kedvesek és világlátottak nagyon jó kapcsolat alakult ki. A túravezetők felkészültek voltak.

Z.János, 2019. Március

Argentína, Uruguay, Brazilia

Kedves Gim -Alé  Krisztina!​ Tegnap véget ért egy újabb  Önök által szervezett utazásunk. Ez már a negyedik volt az  1000 úttal és most sem csalódtunk! Azt kevés utazási iroda mondhatja el magáról, hogy ilyen felkészült munkatársaikkal dolgozik! Ez a  "nagy kirándulásunk" ismét  csodálatos volt, ami a kiváló szerevezésüknek és még  kiválóbb idegenvezetőjüknek köszönhető. Homolya Orsi személyében (ugyanúgy, mint az elmúlt évi Kína utunkon Topozidu Máriában!)  olyan embert ismertünk meg, aki nemcsak  a páratlan felkészültségével, hanem  hihetetlen empátiájával, szervező készségével,  fáradhatatlanságával, az olykor nagyon szükséges mosolygó türelmével, a plusz programok megszervezésével lehetővé  tette számunkra, hogy ez az út is  egy életre szóló emlék maradjon! Orsi személye , energiája, hivatás szeretete, mindvégig  azt sugározta, hogy amit lehet, ami még belefér az időnkbe, még  "megmutatom"!! Ezzel pedig sokkal, sokkal többet kaptunk, mint a kötelező!!!!!!!!Megjegyezve, hogy  a korábbi Szentpétervár és Baltikum útjainkon az idegenvezetők szintén  kifogástalanul felkészültek voltak és hibátlan utunk volt,  a további utazási terveinket, a célt  lehet, hogy  Orsi vagy Mária személye fogja  eldönteni,  mert, személyük  a választásunknál szinte egyértelművé vált!❤️ Mégegyszer köszönet a hibátlan szervezésért  és teljesítésért!

K. Máris és B.Sándor, 2019.október

Antarktiszi kalandok

Kedves Lívia!

Szerencsésen hazaérkeztem. Az úton minden rendben volt, legalábbis úgy ahogy az előzetesen be lett harangozva. A visszaútnál nem lett volna szükség a plusz napra, de így steakeztem legalább még egyet Argentínában. Maga az expedíció fantasztikus. Mind a hajó legénysége, mind az expedíciós csapat nagyon felkészült és segítőkész volt. Ennek tetejében igen kiváló volt az időjárás, a félsziget környékén töltött öt napból négyben megfelelő volt az idő kikötésekre és tevékenységek lebonyolítására, egyen pedig megismerkedhettünk az anktartiszi hurrikánnal. Ilyen közelségbe kerülni a Föld utolsó érintetlen kontinensével nagyon izgalmas! Mind a táj csodája, mind az élet, az állatok megfigyelése kihagyhatatlan élmény! Fókákra lesni, bálnákra –főleg ha sikeres; pingvinkolóniák életét követni rengeteg élményt nyújt! Mi pont a migráció alatt voltunk ott, azaz akkor érkeztek az állatok a térségbe, keresték a pingvinek a párjukat és alakították ki a fészkeket: ez is nagyon érdekes dolog. Az egész nagyszerű volt, bár csak fanatikus természetszeretőknek ajánlanám elsősorban, nem skalpvadászoknak.

K. Péter, 2014. július