Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti járattal, átszállással
Elhelyezés:
helyi 3-4*-os szállodákban, kétágyas szobákban
Ellátás:
félpanzió (reggeli és vacsora, italok nélkül)

Miért ez az út?

1. Turisták által még felfedezetlen terület, ugyanis csak nem régen indult el a nemzetközi turista forgalom. Nincs tömeg a látnivalóknál, nincs ipari turizmus! Olyan ország, ahol még az ismerőse sem járt, és ahol nem turistának fogja érezni magát, hanem vendégnek!

2. Olaszország után a 2. olyan hely a világon, ahol a legjobban megmaradtak a Római Birodalom emlékei.

3. Sajátos keveréke az arab és francia kultúrának, római kori és berber múltnak, természeti sokszínűség: mediterrán tengerpart olíva és narancs ligetekkel, hegyek hófedte csúcsokkal, sivatag oázisokkal, ahol a világ legjobbjainak tartott, 35 fajta datolyát termesztik.

 

Garantált indulás

Márciusban garantált indulás

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport, max. 20 fő

Magyar idegenvezetéssel

Magyar idegenvezetéssel

UNESCO világörökségi helyszínek

UNESCO világörökségi helyszínek

Garantált társítás

Garantált társítás

Program nyomtatása

Részletes program

1. nap: Budapest – Algír 

Utazás Budapestről menetrend szerinti járattal, átszállással Algéria fővárosába, Algírba. Érkezés után transzfer a szállodába. Vacsora és szállás Algírban (2 éj).

Tervezett szállás: Hotel New Day  vagy hasonló

2. nap: Algír – Tipaza

A reggelit követően Tipazába utazunk, melyet föníciai kereskedők alapítottak. Minden itt élt népcsoport (pun, római, korai keresztény, föníciai, bizánci) a városban hagyta a kéznyomát: bazilikák, színház, fürdők, temető és mozaikkal díszített kőkoporsók láthatók az UNESCO Világörökségi védelem alatt álló területen. Látogatás Kleopatra Selene, II. Juba feleségének rejtélyes sírhelyéhez (az épület építésének ideje és eredeti funkciója nem ismert), majd a hangulatos ősi kikötő felfedezése. A színház és a fürdők megtekintését követően visszautazás Algírba. Először az óvárost fedezzük fel, majd megnézzük a város legismertebb látványosságát, Algéria legnagyobb katolikus templomát, a Notre-Dame d’Afrique-ot. Ezután vacsora és szállás.

 

 algir_-_1000_ut_masolata.jpg

3. nap: Algír – Bou Saada

Reggeli után elutazás Bou Saadába, az Atlasz kopár vonulatai és a Chott el-Hodna sós tó között fekvő oázisba. Látogatás az Etienne Dinet Múzeumba, majd városnézés. Vacsora és szállás Bou Saadaban (1 éj).

Tervezett szállás: Hotel Caid  vagy hasonló

4. nap: Bou Saada – Tolga - Biskra - Ghoufi kanyon – Timgad

Reggeli után Biskra felé vesszük az irányt. A Chaiba völgyén áthaladva az első oázis Tolga, ahol a híres „Deglet Nour” datolyát termesztik. A "minden datolya királynőjeként" emlegetett autentikus algériai Deglet Nour datolya áttetsző világos színű és lágy tapintású, mézhez hasonló íze megkülönbözteti a többi datolyától. Itt vásárlásra nyílik lehetőség, majd folytatjuk utunkat Biskra festői oázisába, amely megtöri a végtelen homoksivatagot gyönyörű épületekkel és hatalmas datolyapálma ültetvényekkel. Érkezés után városnézés Biskrában, majd az Atlasz keleti vonulata, az Aures-hegység felé vesszük az irányt, ahol a lenyűgöző geológiai képződményekkel tarkított Ghoufi kanyon is található. A kanyon mentén meredek sziklafalakba vájt berber barlanglakások találhatók. Ezután Timgadba, az ,,észak-afrikai Pompeji”-be utazunk. Vacsora és szállás Timgadban (1 éj)

Tervezett szállás: Hotel Trajan vagy hasonló

5. nap: Timgad – Constantine

Reggeli után városnézés. A település a hálós szerkezetű városok egyik legszebb észak-afrikai példája, jelentős épületei a diadalív, a színház, a könyvtár, a bazilika és tizennégy fürdő. Ha időnk engedi, az ősi Lambesis romjait is megtekintjük. Vacsora és szállás Constantineban (1 éj).

Tervezett szállás: Hotel Novotel  vagy hasonló

 algeria_27.jpg

6. nap: Constantine – Setif

Reggeli után városnézés Constantineban. A hegyek között fekvő várost szédítően mély szakadékok szelik ketté, az ezeket összekötő festői függőhidak és viaduktok lenyűgöző látványt nyújtanak. Két hídra (Sidi M’Cid és a 175 m mély szurdok felett átívelő Mellah Slimane) felsétálunk a gyönyörű panoráma lefényképezésére. Majd megnézzük a város jelképét, a Rummel folyó két sziklás partját összekötő 27 ívű Sidi Rached viaduktot. Séta a Kasbah-on keresztül, megnézzük az Emir Abdelkader mecsetet (kívülről), majd  látogatás a Cirta Archeológiai Múzeumba. Továbbutazás Setifbe, városnézés. Vacsora és szállás Setifben (1 éj).

Tervezett szállás: Hotel Tadj Mouada vagy hasonló

7. nap: Setif – Djemila – Algír

Reggeli után utazás az i.sz. 1. század végén épült Djemilába. Az Észak-Afrika legépebben megmaradt római építészeti emlékeit őrző emlékhely két fórumot, szentélyeket, színházat, illetve lakó- és középületeket foglal magában. Gyönyörű hegyvidéki környezetben találhatók a világ talán legszebb római kori műemlékei: Septimius Severus temploma, Caracalla diadalíve, színház, Bacchus ház, termálfürdő, Cosinius piactér. Megnézzük a régészeti múzeumot is, mely híres a mozaik gyűjteményéről. A program végeztével továbbutazás Algírba. Vacsora és szállás Algírban (1 éj).

Tervezett szállás: Hotel New Day vagy hasonló

 algeria_47.jpg

8. nap: Algír – Budapest

A kora reggeli órákban transzfer a repülőtérre és hazautazás Budapestre menetrend szerinti járattal, átszállással.

 

A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 

UNESCO Világörökségi helyszínek
  • Algír – Kasbah
  • Djemila
  • Tipaza
  • Timgad

 

 

Fontos információk:

Tervezett menetrend (változhat) 

Március 29. Budapest – Párizs    06:20     08:45     AF 1695 / kb. 2ó 25p
Március 29. Párizs – Algír            14:25     16:45     AF 1654 / kb. 2ó 20

Április 5. Algír – Párizs                 07:05     10:40     AF 1355 / kb. 2ó 35p
Április 5. Párizs – Budapest         15:50     18:00     AF 1494 / kb. 2ó 10p

--

Szeptember 24. Budapest – Párizs    06:20     08:50     AF 1695 / kb. 2ó 30p
Szeptember 24. Párizs – Algír            14:40     16:00     AF 1754 / kb. 2ó 20p

Október 1. Algír – Párizs                     12:55     16:30     AF 1855 / kb. 2ó 35p
Október 1. Párizs – Budapest             20:45     22:55     AF 1694 / kb. 2ó 10p 

Az indulási és érkezési időpontok minden esetben helyi időben értendők.
A légitársaság a menetrend változtatás jogát fenntartja.

Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.


Utazás AIRFRANCE vagy KLM járattal

A nemzetközi járatokon maximum 23 kg lehet a poggyász súlya,  háromdimenziós mérete maximum 158 cm (szélesség + magasság + mélység). A fedélzetre 1 db 55x35x25 cm kézipoggyász és egy kis női vagy laptop táska (40x30x15 cm) vihető fel, melyek súlya összesen maximum 12 kg lehet.

Forrás/ további információ: AIRFRANCE vagy KLM

 

 

FONTOS!
- Csoportos repülőjegy foglalásnál a légitársaság egyben ülteti be a csoportot a járatokra.
- Előzetes ültetés kérés felár ellenében lehetséges, általában a jegykiállítást követően. Kérjük, hogy ültetési igényüket legyenek szívesek a hátralékfizetésig jelezni. Amennyiben az előre lefoglalt ülőhelyért nem kívánnak fizetni, abban az esetben az ülőhelyre vonatkozó egyéni kéréseket (ablak, folyosó, stb.) nem tudjuk garantálni. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizzék a kiadott beszállókártyákat, mert azon csak ott, a pultnál tudnak módosítani, irodánknak a check-in megkezdését követően már nincs lehetősége belenyúlni a foglalásba.
- Amennyiben valaki ételallergia miatt speciális étkezést szeretne a repülőjáratokra igényelni (vegetáriánus, gluténmentes, laktózmentes vagy diabetikus - más lehetőség nem kérhető, illetve nem kombinálható, csak egy fajta választható), az legkésőbb 2 héttel az indulás előttig legyen szíves írásban elküldeni a travel@1000ut.hu email címre.


Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)

Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.

Kényelmi  szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a  légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!

Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.

Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.

A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.

Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges. 

 

 


Beutazási feltételek, vízum

 

Az útlevél elvárt érvényessége 6 hónap. Algériába csak érvényes vízummal lehet beutazni. Az ügyintézést irodánk végzi, melyhez szükség van az útlevélre, 3 példányban kitöltött és aláírt vízumkérőlapra és 3 db normál méretű, színes igazolványképre kb. 1-1,5 hónappal az indulás előtt. Utasaink az útleveleket a kész vízummal általában a repülőtéren idegenvezetőnktől vehetik át. Akinek előbb szüksége van az útlevelére, kérjük foglaláskor jelezze.

 

Covid-19

Algéria 2022. november 1-től eltörölt minden, a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos beutazási korlátozást.
Algériába jelenleg járványügyi korlátozások nélkül lehet beutazni és az országban tartózkodni. 

A beutazásra és hazaérkezésre vonatkozó szabályok bármikor változhatnak, az ebből adódó esetleges többletköltségek az utast terhelik! 


Fizetési határidők egzotikus körutak esetében

Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:

  • Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak.

 

Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)

Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.

 


Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

 

A körutazás idegenvezetője márciusban:

Dr. Mari László

other_269_37184_1000ut-idegenvezetok-mari-laszlo.jpg

Dr. Mari László, geográfus, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára, a Földgömb magazin munkatársa. Diplomáját az ELTE TTK biológia-földrajz szakán szerezte. Utazásainak elsődleges célterülete Ázsia, Észak-Amerika, valamint a Kárpát-medence. Szakterülete a földfelszín formakincsének kutatása távérzékeléses és terepi vizsgálati módszerekkel, valamint a történelmi időkben bekövetkezett felszínborítás változások vizsgálata. Hobbija a munkája és a természetjárás, magashegyi túrázás, barlangászás, valamint a fotózás. Kedvenc városai: a sivatagi környezethez alkalmazkodott ázsiai települések, például Ghadamesz, Jazd.

Ismerje meg Algériát!

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2024.03.29 - 2024.04.05
8 nap / 7 éj
855 000 Ft
2024.09.24 - 2024.10.01
8 nap / 7 éj
855 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegyet illetékkel (melynek értéke: 
    kb. 235.000 Ft)
  • 7 éjszakai szállást,
    helyi 3-4*-os szállodákban,
    kétágyas szobákban
  • a félpanziós ellátást
    (reggeli és vacsora, italok nélkül)
  • a megadott programokat
  • a helyszíni transzfereket
  • a szükséges belépőket a meghirdetett látnivalókhoz
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • a vízumdíjat
    kb. 50 000 Ft
  • a borravalót
    kb. 70 EUR/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,5%

 EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár 
    195 000 Ft
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Kapcsolódó magazin


Algéria, a káprázatos

Ki hinné, hogy a világon van olyan UNESCO világörökségi helyszín, ahol nem kell időpontra regisztrálni, sorokat állni és kínaiak sarkát taposni…. És igen! Létezik!

Elolvasom ››

Pompei Észak-Afrikában?

Timgádban séta közben még mindig lehet a földből kikandikáló mozaikdarabokkal találkozni.

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hasonló utazások


Kis létszámú csoport
Tanzánia

Szafari Tanzániában, zanzibári pihenéssel

12 nap / 11 éj
2024.11.08
összesen 1 időpontban
2 190 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Egyiptom

Egyiptom varázsa - rejtélyes piramisok és a Nílus ékkövei

8 nap / 7 éj
2024.10.29
összesen 1 időpontban
885 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Namíbia

Namíbia - Botswana - Zimbabwe körutazás

19 nap / 16 éj
2024.11.28
összesen 1 időpontban
2 555 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Etiópia

Körutazás Etiópiában - Abesszínia, Afrika Kánaánja

12 nap / 10 éj
2024.09.24
összesen 1 időpontban
1 280 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Dél-Kína és Tibet körutazás A pandáktól a világ tetejéig

14 nap / 11 éj
2024.05.06
összesen 3 időpontban
1 580 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!